. Ma Auguszta napja van.
30 egyenruhás neonáci támadott meg három felvonulót
2013-07-06 21:41:41
30 egyenruhás neonáci támadott meg három felvonulót

30 egyenruhás neonáci támadott meg három felvonulót

A Neonáci támadók Orsós Jánost, a Dzsaj Bhím buddhista közösség vezetőjét, Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium igazgatóját és egy harmadik társukat ma délután valamivel este hét óra előtt a budapesti Szent István körút és Biharo János utca sarkán támadták meg.


Mindhárman a Budapest Pride rendezvényrők tartottak hazafelé. A közelben tartózkodó rendőrök a mintegy 30 tagú garázda csoporttal szemben nem intézkedtek, ehelyett a könnyebben sérült sértetteket igazoltatták. A rasszista támadás sértettjei feljegyezték néhány, az intézkedést elmulasztó rendőr azonosító számát.


A Szabad Emberek Magyarországért SZEMA OS közleményt adott ki, mivel  a 2013. július 6-i Pride-felvonulás vége után a Nyugati pályaudvarnál 30 rasszista, egyenruhás neonáci megtámadta a SZEMA-Liberális Párt három tagját.

 

A rasszisták "cigány buzik!" felkiáltással elkezdték verni a három férfit.  A rendőrség ugyan gyorsan közbeavatkozott, de utána csak az áldozatok adatait vette fel, és a rasszista bűnözőket hagyta elmenni.  A rendőrségnek és a belügyminiszternek is válaszolnia kell arra a kérdésre, hogy miért nem vették őrizetbe a bűnelkövetőket, vagy miért nem igazoltatták őket. Milyen parancsot kaptak feletteseiktől  a rendőrök? Ki fogja a (nem-)tetteikért a felelősséget vállalni?
Kiadó: Szabad Emberek Magyarországért SZEMA
 

 

A Neonáci támadók Orsós Jánost, a Dzsaj Bhím buddhista közösség vezetőjét, Derdák Tibort, a sajókazai Dr. Ámbédkar Gimnázium igazgatóját és egy harmadik társukat ma délután valamivel este hét óra előtt a budapesti Szent István körút és Biharo János utca sarkán támadták meg. Mindhárman a Budapest Pride rendezvényrők tartottak hazafelé. A közelben tartózkodó rendőrök a mintegy 30 tagú garázda csoporttal szemben nem intézkedtek, ehelyett a könnyebben sérült sértetteket igazoltatták. A rasszista támadás sértettjei feljegyezték néhány, az intézkedést elmulasztó rendőr azonosító számát.





 

Hatalmas tömegben, jó hangulatban kezdődött meg a Budapest Pride Felvonulás az Andrássy úton. 8000-en vonulnak fel az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) emberek jogegyenlőségéért. A Pride mellett állt ki 20 nagykövetség, és 400-nál is több szervezet csatlakozott a Budapest Pride-ot támogatókhoz.

 

A korábbi évekhez képest több mint kétszer annyian indultak el a Budapest Pride felvonuláson. Nyolcezren emelik fel hangjukat és állnak ki az elfogadás fontossága mellett.  A felvonulás idei kiemelt témája felhívni a figyelmet a magunkért és egymásért való kiállás fontosságára: a tömegben LMBTQ szervezetek mellett feltűntek a nőjogi, roma, valamint a hajléktalan emberek jogait védő és más emberi jogi csoportok is. A Pride az LMBTQ emberek számára legnagyobb láthatóságot biztosító rendezvény, amelyet idén 18. alkalommal rendeznek meg. Az LMBTQ emberek mellett a felvonuláson több ezer támogató biztosítja szolidaritásáról az LMBTQ embereket.

 

Európai országokban jellemzően részt vesznek polgármesterek, közjogi méltóságok a jogegyenlőségért rendezett felvonulásokon. Ez kelet-európai országokban is egyre elterjedtebbé válik, a néhány hete rendezett Zagreb Pride-on részt vett Vesna Pusic külügyminiszter és a miniszterelnök felesége, Sanja Music Milanovic is.

 

A felvonulás az Olimpia Parkban ér véget, ahol 18 órától Pikniket tartunk: zenei fellépőkkel (Anorganik és Lazy Hammock, Lashe shave, The KOLIN) és beszédekkel.

 

Beszédet mond Ulrike Lunacek az Európai Parlament képviselője, és LMBT munkacsoportjának tagja, Robert Biedron lengyel meleg parlamenti képviselő, Jónás Marianna roma emberi jogi aktivista és Hanzli Péter, a Pride-ot szervező alapítvány képviselője. A civil faluban 18 és 20 óra között több mint 20 szervezet képviselőivel találkozhatnak az érdeklődők.

 

A Budapest Pride célja a magyarországi LMBTQ-közösség építése és erősítése, a többségi társadalom megszólítása, az LMBTQ emberekkel szembeni sztereotípiák és előítéletek csökkentése, valamint figyelemfelhívás a jog- és esélyegyenlőség fontosságára.

 

forrás:pride.hu



 

Utoljára frissítve: 2013-07-07 08:40:06

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
Bővebben >>