. Ma Emma napja van.
A Kúria dugót nyomott egy erjedő palackba
2013-12-17 09:34:19
A Kúria dugót nyomott egy erjedő palackba

A Kúria dugót nyomott egy erjedő palackba

A Magyar Szociális Fórum kedden aggodalmát fejezte ki a Kúria hétfői döntésének társadalmi következményei miatt.  A deviza-hitelkárosultak úgy élik meg a Kúria döntését, hogy a fennálló törvények alapján kizárták a jogi megoldás lehetőségét, és még azokat az ítéleteket is felülírták, amelyek a bankok által megkárosított emberek javára eddig születtek – áll az MSZF közleményében.

 

 „Azokra a Hitelkárosultakra, akiktől ma már a felvett kölcsön kétszeresét és háromszorosát követelik vissza, vérlázítóan hat a Kúria állásfoglalása, miszerint a hitelszerződés nem ütközik jogszabályba, sem jóerkölcsbe, és nem is uzsoraszerződés” – írják.

 

A Magyar Szociális Fórum szerint a Kúria egy társadalomellenes jogrend alapján hivatalból hozott társadalomellenes döntést.  Ez a jogrend teszi lehetővé, hogy a bankok azt tehessenek adósaikkal, amit csak akarnak, az adósokat pedig még a sikeres védekezés reményétől is megfosszák.

 

A fennálló jogrend miatt kerülhet a megtermelt érték fele a felső tízezer kezébe, a másik felén pedig a lakosság egészének kell osztoznia. Ez a rendszer okozza a példátlan társadalmi különbségeket, az igazságtalanságot és a lakosság 60 százalékát sújtó megélhetési válságot. Azt, hogy négy és fél millió honfitársunknak a létminimum alatt kelljen élnie, közülük közel egy milliónak mélyszegénységben, hogy gyermekek tízezreinek kelljen éheznie, hogy elvegyék a rokkantak nyugdíját, mindkét lábára amputált embereket, terhes anyákat, 90 éves asszonyokat lakoltassanak ki, emberek százait kergessék öngyilkosságba, tegyék ki fagyhalálnak, fiatalok százezreit kényszerítsenek arra, hogy hazai boldogulás híján külföldre vándoroljanak – áll a Magyar Szociális Fórum nyilatkozatában.

 

„A Kúria dugót nyomott egy erjedő palackba, és visszaküldte a kormánynak a palackot. Ha a kormány sürgősen nem változtat a fennálló jogrenden, és nem szolgáltat igazságot a létükért küzdő tömegeknek, a társadalmi feszültség szét fogja vetni ezt a palackot” – tartja az MSZF.

     A Magyar Szociális Fórum tömeggyűlésre hívta a fennálló állapotokkal elégedetlen embereket. A megmozdulást pénteken tartják Budapesten.+++

 

 

www.mszfszk.hu

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>