. Ma Auguszta napja van.
A legproblémásabb bankok – bevezető rész
2012-11-12 07:01:13
A legproblémásabb bankok – bevezető rész

A legproblémásabb bankok – bevezető rész

Elgondolkodtunk azon, hogy az állam miért nem vállalja a felelősségét a parlament Fogyasztóvédelmi Bizottságának Jelentése kapcsán, a devizahitelezés magyarországi kialakulásáért, sőt, a megoldásokat is csak felületesen közelíti meg. A Jelentés süllyesztőbe került, pedig az tisztán megmutatja, melyik pénzügyminiszter milyen mértékben felelős a kialakult problémáért, hiszen kitűnik a vonatkozó jegyzőkönyvekből, hogy elismerik felelősségüket. A Jelentést és annak tartalmi megtárgyalását, ezzel együtt a felelősségre vonást nem tűzték napirendre, a devizahitelesek problémájának állam általi megoldása kapcsán.

 

Kutakodtunk egy kicsit a bankok tevékenységének, és működésének kapcsán a PSZÁF és a GVH határozatai között, mely határozatok pontosan mutatják, melyik bankot, hányszor, és milyen jogcímeken bírságolták már meg, és figyelmeztették a jogilag megfelelő és elvárt működésre. A határozatok között szemelgetve feltűnt sok minden. Példának okán:

 

… Ugyanazon a jogcímen egy bankot több esetben is elmarasztaltak egy év alatt.

 

… Rengeteg összefonódást engedélyezett úgy a GVH, mint a PSZÁF, mely összefonódásokat a Btk. bűnszövetségnek, a polgári jog kartellnek nevez. Igaz, mind a két törvénykönyv tiltja az efféle szerveződéseket, de a pénzintézetek ezt, engedéllyel megtehetik. Megtehetik, mert nem kartellnek és nem bűnszövetségnek hívják, ezekben az esetekben. A GVH engedélyezett összefonódásnak, a PSZÁF engedélyezett többségi tulajdonszerzésnek hívja, és ezzel legalizálja a tulajdonképpeni kartellt.

 

… A PSZÁF bár többször indít ugyanazon a jogcímeken eljárást egy-egy bank vonatkozásában, akkor viszont, amikor a bank az engedélyéért folyamodik, a vezető tisztségviselőjének újraválasztásához, a Felügyelet az újraválasztást minden feltétel kikötése nélkül engedélyezi. Nem köti pl. olyan feltételhez az újra választhatóságot, hogy kizárólag abban az esetben lehet újraválasztható a vezető tisztségviselő, ha az eddigi, felügyelet által feltárt hiányosságokat rendezi. (Nagyon jól példázza ezt az esetet Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet példája. Addig-addig bírságolt és figyelmeztetett a Felügyelet, mígnem a vezető az összes pénzzel léphetett meg. … Pedig ezt már január-februárban előre vetítette a Felügyelet, mert bár tette a dolgát, csak nincs a kezében semmiféle kényszerítő szankció, amivel meg tudná állítani az általa már előre jelzett folyamatot.)

 

… Apropó, Takarékszövetkezetek. Ezek olyan pénzintézmények, akik csakúgy, mint a bankok, hitelek kihelyezésével is foglalkoznak. Ezt úgy tehetik meg, hogy a Felügyelet folyamatosan figyelmezteti őket, és bírságolja is, rendesen, azért, mert sem a kockázat-elemzést, sem a hivatalon belüli könyvelést, nyilvántartásokat, sem pedig a kitettség mértékének, illetve a szerződéseik jogi tartalmi megfelelését, illetve meghatározási módját nem találja jogilag és számszakilag megfelelőnek. Kutatásaink alapján csak a tavalyi évben számtalan takarékszövetkezetnél még a hivatalon belüli dolgozói létszám, vagy a felügyelő bizottság létszáma és összetétele sem volt rendben. Azok az adósok, akik a takarékszövetkezetektől vettek fel hitelt, biztos bedőlésre vannak ítélve (tisztelet a kivétel takarékoknak), lévén, az árfolyamot sem tudják kiszámolni a sokszor képzetlen munkaerők. Ennek okán képtelenek a panaszokkal kapcsolatos ügykezelésre is, hiszen azt nem tudják elmagyarázni a hozzájuk forduló ügyfeleknek, amit ők maguk sem értenek.

 

… Bírságok. Számtalan esetben teszi a dolgát a Felügyelet, mondhatni, teljesen hiába. Ha az eljárásukat bírság kiszabása követi, azt a bankok nem fizetik be, sok esetben még az után sem, hogy a Felügyelet meghozza a bírság végrehajtására kötelező végzését. Ilyenkor még tovább alkudoznak a Felügyelettel, kérve vagy az elengedést, vagy a mérséklést. Ezek a kérelmek általában érdemi vizsgálat nélkül kerülnek elutasításra. Sajnálatos tény, hogy a Felügyeletnek csupán a jogsértés meghatározására, és a szankció kiszabására van lehetősége, arra nincs, hogy azt mondja a bűnös banknak: ha ezt, vagy ezt a hibát nem orvosolod, akkor felszámollak, mert ebben az országban csalóknak nincs helye.

 

Bírságol a Felügyelet rengeteg esetben akkor is, amikor a bankok nem teljesítik a beszámolási kötelezettségeiket. Az adataikat nyilvánossá volna szükséges tenni, valamint elküldeni negyedévente a Felügyelet számára is, ennek okán egyre több bank alakul át zárt részvénytársasággá (Zrt), hogy ez alól mentesüljön (természetesen a Felügyelet engedélyével). A PSZÁF több esetben, több bankot és faktor céget is felszólított arra, hogy tőkehelyzetét rendezze, vagyoni biztosítékának meglétét igazolja, egyéb esetben a felszámolási eljárás a megfelelő szankció. Ezeket a felszólításokat többször is kiküldik, de a felszámolási eljárás, mint szankció, csak a legritkább esetben kezdődik meg. Hozzáteszem: ugyanazok a bankok és faktoringok teszik meg ezt, akik az adósnak mindezt nem engedik meg, azt is elviszik tőle, ami nincs is.  Elgondolkodtam azon: ha egy kisvállalkozás ugyanezt megtenné az NAV-val, mire számíthatna? Hogy az adóhatóság – csakúgy, mint a Felügyelet – ezt be fogja nyelni neki, és engedélyezi majd számára, hogy zártan szeretne működni? Alig hihető ez a feltételezés. Tehát, kijelenthető, amit szabad a banknak, azt nem szabad a bank ügyfeleinek.

 

…. Apropó, PSZÁF általi felszámolás. Ne gondoljuk, hogy nem indítja meg ezeket az eljárásokat. Megindítja. Csak a kisebb pénzügyi tevékenységet végző intézményekkel, vállalkozásokkal szemben, sokszor azok saját kérésére. A nagyobb bankok ez alól a szankció alól – előlünk rejtett okból – mentesülnek. Az idei évben, sőt, inkább azt mondom: az első három negyedévben rengeteg felszámolás, pontosabban engedély visszavonási eljárás indult a kisebb pénzügyi vállalkozások terén, mint említettem, sokszor a vállalkozások saját kérésére. Ez csak egyetlen dolgot bizonyít: nincs lehetőségük az érvényesülésre, mert egyre inkább fogyóban van a piaci kereslet. Ahhoz képest, ahányan működési engedélyért folyamodtak az idén, klasszisokkal többen kérték azt: vonják vissza az engedélyüket. Hiába. Szegényedik az ország, nem tudnak megélni a pénzügyi közvetítők sem.

 

Ez az írás egy vitaindító írás. Kérek minden olvasót, ha van véleménye, kommentben közölje azt szerkesztőségünkkel, vagy még inkább: a jobb fölső sarokban lehetőség van egy fórum megnyitására is a témában. Hogy a gondolatok ilyetén áramlásának medret építsünk, a következő napokban folyamatosan egy-egy Top-listát teszünk közzé, mely listákon a Felügyelet és a GVH által szankcionált cselekményeket elkövető bankok és pénzügyi vállalkozások, valamint Takarékszövetkezetek sorakoznak. Segítségnek szánjuk ezt azon adósok felé (a vonatkozó határozatok számaival együtt), akik nem rettennek meg bankjuk visszaéléseit és gátlástalanságait látva, hanem bíróságokon próbálják bizonyítani igazukat a csalókkal szemben.

 

Lényeges kihangsúlyozni: a listáink nem teljesek. Nem minden esetet és eljárást foglaltunk bele, amelyek a bankokkal szemben megindultak, kizáróan azokat, melyek a hiteleseket és problémáikat érintik. Ennél, amit nyilvánosságra hozunk, klasszisokkal több eljárás indult, de úgy gondoljuk, sem a tőzsde, sem a befektetések nem érintik a bedőlt hitelesek élethelyzetét. Nekünk pedig ez a fontos.

 

Folytatjuk, a visszavont engedélyekkel rendelkezők névsorával. Fontos, hiszen nem mindegy, kire bízzuk a pénzünket, illetve kit kérünk meg hitel-, vagy kölcsön közvetítésére, ahogyan azt se, hogy kik és hogyan  folytatják le a végrehajtási eljárásokat. Hamis látszatvilágban élünk, és, mint a határozatokból is kitűnik majd, nem minden az, aminek látszik. …


Folytatás > Visszavont engedélyekkel rendelkező intézetek.



Utoljára frissítve: 2013-01-19 16:52:10

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen ...
Bővebben >>