A 2012. 01. 01-től hatályos 2011.évi CXCI. (XII.29.) törvény ezer sebből vérzik. A törvény és a hozzá kapcsolódó „új komplex” minősítő rendszer súlyos hibáival naponta szembesülünk a beteg esetek kapcsán. Az elképesztő történetek nem légből kapottak, mert a Hírhatárban is csak olyan eseteket dolgozunk fel, és tárunk önök elé, melynek dokumentumait és körülményeit részletesen megismertük.

Először is le kell szögezni, a törvény óriási hibája, hogy eleve azt feltételezi, hogy az érintettek csökkentett munkaidőben foglalkoztathatók, és csak jövedelempótló ellátásra, segélyre van szükségük.  Holott, a rehabilitációra ítéltek számára tilos a munkavégzés a pénzbeli ellátás folyósításának időtartama alatt! Már ez, önmagában is súlyos jogalkotói hiba, hiszen a törvény nem azt a célt szolgálja, hogy a beteg munkát találjon.

Az ellátórendszeren történő költségvetési megtakarítási cél határozza meg a rendszerben maradók számát és azok pénzbeli juttatásait. Szakemberek is súlyos hibaként említették azt, hogy a Széll Kálmán tervben előre meghatározták a rokkantakon történő 217 milliárd forint összegű spórolást. Így történhet meg az, hogy új komplex minősítés szempontrendszerei alapján legkevésbé a beteg egészségi állapota számít! Az érintettek új foglalkoztatási feltételrendszere is, csak „papíron” létezik. A valóságban, a pusztába szétkergetett rokkantak mindössze 10%-a foglalkoztatott! A törvény hatályba lépése előtt is ugyanennyi volt az arány, így ez a 10%-os foglalkoztatottság nem a törvény érdeme. A sok tízezer rehabilitációs kártya, melyet az érintettek kezébe nyomtak, semmire sem használható, mert számukra munka, az nincs!

Mivel munkahely még az egészséges 50-60 éves emberek számára sincs, így a rokkantak egy része, ha tudna csökkentett időben dolgozni, akkor sem őket várják a munkaadók. A betegesetek kapcsán látható, hogy a legsúlyosabb hibák egyike, a rokkant-törvényben a foglalkoztatási lehetőség hiánya. Ennek egyenes következménye, hogy a beteg képtelen megfelelni az alábbi feltételnek:  a 2011. évi CXCI. törvény 2.§.(1.) pontja tartalmazza többek között, hogy „Megváltozott munkaképességű személyek ellátásaira jogosult az, aki a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095 napon át a Tbj.5.§.-a szerint biztosított volt”.

A törvényhez kapcsolódó új komplex minősítő rendszer szempontjaival is komoly problémák vannak! Nem objektív az elbírálás: sem a NRSZH orvos szakértői felülvizsgálat, sem a foglalkoztatási, sem a szociális szempontok alapján. Akadozik a hivatali bürokrácia „útvesztőiben” a betegek jogos ellátáshoz való hozzáférése. A hivatalok felelőtlensége miatt rendkívüli anyagi károkat szenvednek el az érintett betegek. Pont olyan kiszolgáltatott betegekkel teszik ezt meg, akik anyagiak hiányában, és súlyos betegen nem rendelkeznek hatékony érdekérvényesítő képességgel. Az utóbb említett probléma sajnos egyre gyakoribb, számtalan olyan esettel találkozunk ami, minden jóérzésű emberben óriási felháborodást kelt.

A fentieket alátámasztandó,- ime, egy tüdő transzplantációra váró beteg sokkoló nem kis tanúsággal bíró története:

A tüdő és érrendszeri beteg még csak 32. éves, de már tüdő transzplantációra vár. Súlyos tüdőbetegségét 2007. évben fedezték fel. Ezután trombózis, majd másfél év múlva tüdőembólia és szívinfarktus súlyosbította a beteg helyzetét, aki ennek következtében rendkívül rossz egészségi állapotba került. Az elhaló félben lévő tüdő miatt tüdő transzplantációt javasoltak az orvosok. A fiatal ember háziorvosa tanácsára beadta a rokkantsági nyugdíj iránti igényét 2011. novemberben. Ahol életvitelszerűen élt (Pest megyében), ott befogadták az ottani nyugdíjintézetben a kérelmének az előterjesztését. Rendkívül súlyos állapota miatt nem is tudott volna máshol megjelenni!

Amikor a rokkantsági nyugdíj iránti igényét befogadták a Pest Megyei Nyugdíjintézetben, azon a napon még más megyébe szóló lakcímkártyát tudott csak felmutatni, mert rendkívül rossz egészségi állapota miatt, csak később intézte a Pest megyei állandó lakcímbejelentését. Ott a hivatalban minden kérdés és probléma nélkül befogadták a rokkantsági nyugdíj iránti igényét, a lakcímkártyával kapcsolatban semmit nem kifogásoltak akkor, amikor 2 hét múlva leadta a sok kórházi zárójelentést és az orvosi leleteket a hivatalban, ráadásul akkor már volt Pest megyei állandó lakcímkártyája. 2011. december közepén a Nemzeti Szociális és Rehabilitációs Hivatal (NRSZH) felülvizsgálat alkalmával, amikor az egészségi állapotát felülvizsgálták, az ott bemutatott és ellenőrzött, személyes okmányok alapján is mindent rendben találtak. A 2011. december közepén elvégezett vizsgálat alapján 80% mértékű, II. csoportos minősítést kapott az NRSZH I. fokú szakhatósági vélemény alapján.

A meglepetése akkor érte, amikor 2012. január végén elutasító határozatot kapott, az alábbi rövid szöveggel: ”A belföldi jogsegély eljárást és a szakhatósági eljárást hiánypótlás miatt megszűntetjük”.

Másnap felkereste a hivatalt, ahol érdeklődésre az állandó lakcímkártyára való hivatkozással, hogy az nem Pest megyei volt, ezér került sor az elutasításra. A fiatalember megkérdezte, hogy akkor, eredetileg miért fogadták be az igényét iktatószámmal, miért indították el, és miért vizsgálták felül, ha a lakcímkártya volt a „felelős” az elutasításért? A hivatalos, 2011. decemberi NRSZH felülvizsgálat alkalmával bemutatott személyi okmányait rendben találták, mert különben nem is vizsgálták volna őt felül. Azonban a bürokratikus hivatal hajthatatlan maradt. Új igénybejelentést kezdeményeztettek vele és 2012. február végén újra berendelték NRSZH felülvizsgálatra. Az előző, a 2011. december közepén elvégzett NRSZH felülvizsgálaton született I. fokú szakhatósági szakvéleményt pedig érvénytelenítették! Holott az, már a Pest megyei lakcímkártya felmutatásával történt meg. A második NRSZH felülvizsgálat 2012. február hó végén történt. Ez alkalommal 71% össz-szervezeti károsodást vélelmeztek nála, melyről a szintén elutasító határozatot 2012. március végén vette kézhez. Ezen az elutasító határozaton indokként az szerepelt, hogy „az igénylő nem rendelkezik a szükséges 1095 nap szükséges idővel”.

A meglepetés hidegzuhanyként érte a kálváriában megfáradt súlyos beteg fiatalembert. Elképzelni sem tudta, hogyan lehetséges ez, hiszen a tanulmányai befejezése óta ő folyamatosan dolgozott. Igaz, hogy táppénzben azért nem részesülhetett, amikor súlyosan megbetegedett a tüdőembólia miatt is, mert utólag derült ki, hogy nem volt végig bejelentve. Egy Kft.-nél törvényes munkaszerződéssel és bejelentetten kezdett dolgozni. Ez volt az utolsó munkahelye. A Kft. először bejelentette, majd a fiatalember tudta nélkül az utolsó másfél évben már kijelentette. Később felszámolási eljárás indult a Kft. ellen, szokásos módon a felelősöknek nyoma veszett. Mindezt, a nyugdíjintézet elutasító határozata után kellett kinyomoznia.

A nagybeteg rokkant fiatalember ekkor szembesült azzal, hogy mi is történt vele? Az érettségi után folyamatos volt a munkaviszonya, csak az utolsó másfél évben nem volt bejelentve. Súlyos tüdőroncsolt betegen, a tüdőembólia és szívinfarktus után, már képtelen volt dolgozni. Kórházba be, kórházból ki, ez volt a fő program, így csak később kezdhette el a rokkantsághoz intézni a felülvizsgálati kérelmet.

Az, hogy ma egyetlen fillér ellátást sem kap az elsősorban a nyugdíjintézet felelősségének a kérdését vetheti fel!

Ugyanis, ha 2011. év végén a törvény szerint elvégezték a NRSZH felülvizsgálatot nála –márpedig elvégezték (!), akkor az érintettnek rokkantsági nyugdíjat kellene kapnia!  2011. évben az igényléskor az érintett beteg jogosultsága fennállt, sőt, a felülvizsgálatot is elvégezték nála még abban az évben! Azonban, a nyugdíjintézet azt a legelső NRSZH felülvizsgálatot utólag érvénytelenítette, és egy újabb, rokkantsági ellátás iránti igény beadására „beszélte rá” a beteget.

A fiatalember állapota, mint a második NRSZH felülvizsgálat is bizonyította nem változott, hiszen ott is 71% mértékű (súlyos) egészségkárosodást vélelmeztek nála. Azonban a hivatali packázás a lakcímkártya körül azt eredményezte, hogy ez a munkaképtelen, nagybeteg fiatalember, ha a törvény nem változik, élethossziglan pénzbeli ellátás nélkül marad, holott a tavalyi felülvizsgálat és az ügymenet alapján jogosult lenne a rokkantsági nyugdíjra! Az már csak a sors fintora, hogy a nyugdíjintézet által 2012. évre „átcsúsztatott” ügymenettel, elsősorban a kormányhivatal (nyugdíjintézet) felelőssége nem zárható ki! Ugyanis, a 2012. 01.01-től hatályos rokkant-törvény a fiatalember pénzbeli ellátásának a lehetőségét is eleve kizárja! Ez az eset élő bizonyíték arra, hogy ekkora munkanélküliségben, ahol ilyen súlyos betegek képtelenek dolgozni, az utolsó 5 éven belüli 1095 nap biztosítási jogviszony előírásá feltételként szabni, az maga egy „halálos törvénykezés” a betegre nézve! Az pedig lehetetlen - próbálná bárki is a felelőséget a felszámolt Kft.-re áthárítan. Tehát a napnál világosabban kitűnik ebből az ügyből, hogy itt bizony elsősorban nem a rokkantakat, hanem az állam felelősségét, a törvényeket és a hivatalokat kellene azonnal felülvizsgálni! 
 

És végül egy megjegyzés: a 2011.évi CXCI.(XII.29.) törvény és a hozzárendelt 7/2012.II.14.-i NEFMI rendelet, embertelen törvénykezést mutat a betegesetek tükrében. Ezen kívül ellentétes az Európai Emberjogi, a Betegjogi és a Szociális Chartával. A hétfői Alkotmánybírósági döntés bárhogyan is végződik, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásról szóló törvény bebizonyítja a betegesetek kapcsán is, hogy egyetlen járható út lehetséges csak, az pedig a törvény és a hozzákapcsolt új komplex minősítő rendszer azonnali visszavonása! Különben a betegek a törvénykezés áldozataivá válnak! Ezért pedig a felelősséget a magyar jogalkotóknak  - akár név szerint is - kell majd viselni, különösképp azért, ha felelőtlen és szakmailag híbás döntésük miatt netán emberek tíz és százezrei válnak az embertelen rokkanttörvény áldozatává. 

MSZF

„Összefogás a korhatár alatti rokkantak emberi jogaiért”

csoport

Kapcsolódó írásunk: Félrevezették a rokkatnyugdíjasokat?!