. Ma Emma napja van.
Anna Frank – napló helyett
2012-05-24 17:25:07
Anna Frank – napló helyett

Anna Frank – napló helyett

Új bemutatót tartott Buda népszerű színháza, Karinthy Színház, de most kivételesen Pesten. A Nemes Nagy Ágnes Színész Szakképzéssel közös új produkciót , a megszokott budai kőszínház helyett a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga épületében láthatta a közönség. Anna Frank apropóján a tinédzser lányról és sok másról is szóló darab biztosan másképpen hatott ebben a szebb napokat megélt, épületben, amely valaha imaház, templom, gyülekezeti hely volt, s ami az idők során egyfajta szimbólummá is vált.

 

A történet

Anna Frank a darab címe, s amely alaptörténetét szinte mindenki ismeri, van, aki olvasta, van, aki filmen látta, van, aki csak hallott felőle. A tizenhárom éves Anna napló formában  örökítette meg a „hátsó traktusban”  átélt történéseket. Családja, a Frank család Hitler hatalomra jutása után Hollandiába menekült, amely országot is 1940-ben lerohanták a németek, s ahol szintén megkezdődött a zsidók üldözése. 1942-től a Frank család huszonöt hónapig bujkált Amszterdam belvárosában. Ezt az időszakot örökíti meg Anna Frank, mely írásmű 1944 nyarán, deportálásukat követően fejeződik be. Ma már tudjuk, hogy a családfő kivételével Anna, nővére és édesanyja koncentrációs táborban vesztette életét. A két lány  Bergen-Belsenben halt meg tífuszban, néhány héttel az angol csapatok érkezése előtt.

 

A darab

A darab erről is szól és mégsem erről, hisz Anna Frank története csupán a keret, egyfajta eszköz, hogy a szereplők által mondott, játszott helyzeteken keresztül szembesítse a nézőt a kirekesztés, a tolerancia, a másság problematikájával. Ahogy a darab ismertetőjében is áll: „ Nem meséljük újra a Frank család tragikus történetét, hanem jelenkori kommentárokat fűzük a felidézett eseményekhez egy spirituális helyszínen, a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Azért döntöttünk így, mert a téma aktualitására akartunk összpontosítani: az idegengyűlölet, az antiszemitizmus, a kirekesztés verbális formái újra megjelentek a társadalomban, és éppen a fiatalok a legveszélyeztetettebbek azok kritika nélküli gyakorlásában. Előadásunkat elsősorban nekik szánjuk – beavató drámafoglalkozással egybekötve.”

A zsinagógába belépve, ahova klímája miatt meleg ruha ajánlott, azonnal megérezzük, hogy nem mindennapi helyzetbe csöppentünk. Mi nézők álldogálunk az előtérben, a szereplők meg karnyújtásnyira ugyanezt teszik. Már az ácsorgástól tétovák leszünk, majd egyszer csak beljebb invitálnak bennünket és a játékosok terelgetése közepette végigjárjuk a játékteret, ahol különféle impressziók érnek bennünket, hol zenével, hol mozgással, hol szavakkal „szólítanak meg” és mi a szelíd unszolásra zavartan és a tömeg tehetetlenségével együtt mozgunk ide-oda. Olyan ez az állapot, mintha elvesztenénk magunk fölött az irányítást és egyfajta kiszolgáltatottság érzése teríti be lelkünket. Szinte a bőrünkön érezzük a megkülönbözetést. Aztán a sokkból kicsit megpihenve üldögélünk, miközben Anna újra mixelt gondolataiban érezzük, hogy mennyire hajaznak azok a mára, mennyire aktuális maradt számos probléma, amit ő gyerekfejjel, de a háború miatt felnőttes érettséggel megfogalmazott. Szinte észrevétlen újra állunk, megkülönböztetve, külön, mégis együtt és újra erőt vesz rajtunk a kiszolgáltatottság állapota. Állunk és mozgunk, motyogunk is, ha kell, hallgatunk és nézünk. Sajnos néha a hangosítás miatt értetlenül, de nem annyira, hogy kiesnénk a „játékból”, amely a kiinduló művet alapul véve tragikus véget ér.

Ilyen az előadás, nem vidám, de mégsem letaglózó, inkább elgondolkodtató .

 

Karinthy 

Ahogy Karinthy Márton a színház igazgatója elmondta Vidovszky György rendezővel már sokat dolgoztak együtt, és az ötlet megfogalmazásakor egyértelművé vált, hogy ennek a beavató előadásnak egy spirituális és korhű környezetet kell keresni. Így találtak rá a félig felújított zsinagógára. Ebben az évadban összesen két  előadást láthattak ezen a különleges helyszínen a nézők, de ősztől folytatódik, sőt azt tervezik, hogy országjárásra indulnak vele, hogy minél több fiatal találkozzon Anna Frank történetével és azokkal a problémákkal, amelyekkel egy érett társadalom szembe kell, hogy nézzen, hogy mindenkinek jusson élhető tér, mert az mindenkinek jár.( szolcsánszky)

________________________

A színház után hazaérve letöltöttem Anna Frank naplóját és bele-bele olvasgattam. Ha csak ennyi hatása van az előadásnak másokra is, akkor azt hiszem megérte.

 

 

______________________________

A Karinthy Színház és a Nemes Nagy Ágnes Színész Szakképzés
közös produkciója

ANNA FRANK

A napló alapján a jegyzeteket Deres Péter és Vidovszky György készítette

 

Szereplők:

Szalay Mariann

Egyed Attila

Dér Zsolt

Kámán Orsolya

Domján Klaudia

Fülöp Boglárka

Hajdú Ágnes

Kis Veronika

Kovács András

Lukáts Andrea

Mesés Gáspár

Pallós Tibor

Szuromi Bernadett

Takaró Erika

 

Dramaturg: Deres Péter

Koreográfia/jelmez: Gyevi-Bíró Eszter

Zene: Papp Gábor

Rendező- koreográfus asszisztens: Kámán Orsolya
Rendező: Vidovszky György

Utoljára frissítve: 2012-05-26 11:04:55

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Kultúra Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Kultúra Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg a...
Bővebben >>