. Ma Emma napja van.
Egyre többen a Facebookot okolja a válásukért
2014-08-31 16:59:26
Egyre többen a Facebookot okolja a válásukért

Egyre többen a Facebookot okolja a válásukért

Tizenegy százalékkal nőtt a válások száma 2012 és 2013 között – egyelőre Szerbiában. A jelenséget sokan a "rohanó világ" okozta kihívásokkal magyaráznák, de nem kevesen egyenesen a Facebookot teszik felelőssé kapcsolatuk felbomlásáért - számolt be a szerbiai statisztikai intézet adatait ismertetve a Vajdaság Ma című hírportál.

 

Eszerint tavaly Szerbiában 8170 házaspár vált el, a házasságok átlagos időtartama pedig 13,4 év volt. A statisztikák szerint a nők átlagosan 39 évesen, a férfiak pedig 43 évesen válnak el, az esetek több mint felében gyerekek is születtek a házasságból, akik többnyire az anyákhoz kerültek.

 

 

A pszichológusok a házasságok felbomlását egyebek mellett azzal magyarázzák, hogy az urbanizáció és a felgyorsult világ miatt az értékrend is megváltozott. "A házasságok könnyen köttetnek, és így könnyen véget is érnek. A klasszikus család évek óta válságban van, elvesztette szilárd alapjait és valódi jelentőségét is" - állapította meg Zarko Trebjesanin pszichológus.

 

Ez az új típusú világ egyben technológiai fejlődéssel jár együtt, ami újabb lehetőségeket biztosít a félrelépésre, és éppen ez az egyik leggyakoribb oka a válásoknak. A válságba került párkapcsolatokért egyre többen teszik felelőssé a Facebookot, amely ideális hely az egykori szerelmekkel való kapcsolat felvételére, de új és izgalmas kapcsolatok kialakítására is.

 

Szerbiában egyelőre nem végeztek kifejezetten a közösségi oldalakra kiterjedő párkapcsolati felméréseket, a pszichológusok azonban azt mondják, egyre többször keresik fel őket olyan párok, akik az internetet hibáztatják kapcsolatuk megromlásáért.

 

(mti)

További híreink
A falpanelek használatának 3 előnye
Az aktuális lakberendezési trendekben előkelő helyet foglalnak el a különféle falpanelek, melyeket egyre többen alkalmaznak a lassan ódivatúvá váló tapéták helyett. Ha pe...
2024-04-11 17:14:57, Hírek, Könnyű Bővebben
Amit 2024-ben az autópálya-használatról tudni kell
Idén sok változással kell számolni, ezért még azoknak is, akik komoly begyakorolt autópálya-matrica vásárlási rutinnal rendelkeznek, érdemes átgondolni, hogy melyik konst...
2024-04-09 17:55:43, Hírek, Könnyű Bővebben
Te is szeretsz garanciát kapni?
Bármilyen termékről vagy szolgáltatásról legyen is szó, egészen biztosan megnő a belé vetett bizalmunk, amikor meghalljuk a garancia, garanciális vagy garantáltan szavaka...
2024-01-24 15:30:42, Hírek, Könnyű Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>