. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Elfekvőből mentették ki Pauditsot
2014-11-19 22:15:19
Elfekvőből mentették ki Pauditsot

Elfekvőből mentették ki Pauditsot

Súlyos betegen fekszik otthonában Paudits Béla. A Jászai-díjas színész – aki színpadon többek között játszott a Hamletben, moziban pedig a Sorstalanságban is, sőt önálló lemezeket is kiadott – három súlyos hasműtéten van túl, de állapota nem javul, sőt rosszabbodott a beavatkozások után.

 

Paudits Béla képtelen dolgozni, alig várja, hogy valaki segítsen rajta. Mivel sehol nem tudják megoldani a problémáját, három kórházban műtötték; mindenhonnan úgy bocsátották el, hogy többet már nem tudnak tenni érte. Legutóbb orvosa ismerte el, hogy az operáció nem sikerült. Nehezíti a helyzetet, hogy a színművész már régóta gyógyszereket szed, és azok mellékhatásai is roncsolják a szervezetét.

 

Paudits élete jó ideje szenvedéssel teli, a fájdalmaitól éjjel nem tud aludni, az alvást délután próbálja pótolni, de akkor is csak fájdalmakra ébred. Másfél éve műtötték először a gyomrát, azóta már az elfekvőt is megjárta.

 

 

– Súlyos gyomorműtétem volt, de háromszor is elrontották, ezt az orvos is megerősítette. A patkóbelemet próbálják a hasfalamról leválasztani, de nem sikerül, valamit mindig elszúrnak. Születésem óta szenvedek hasi és gyomorproblémáktól, már az anyatejet sem tudtam rendesen megemészteni, ezért voltam mindig sovány. Tizenegy éves koromban már tudták, soha nem fogok elhízni. Hiába ettem, sportoltam, semmi nem látszott rajtam, most is csupán 45 kilogramm vagyok – panaszolta a színművész, akinek legutóbb Dózsa László ajánlott fel főszerepet a Furcsa párban, de az ő állapotában nem tud játszani. Nem tudja elhagyni lakását, és sokszor olyan rossz állapotban van, hogy senkit nem akar látni.

 

– Hangom is alig van, erőm sincs, képtelen vagyok játszani – folytatta keserűen Paudits. – Az utolsó műtétemet követően az elfekvőbe kerültem, már rettenetes szagom volt, a nejem hozott ki onnan. Egy másik alkalommal fertőzést kaptam, majd sok antibiotikumot, ami nem használt a gyomromnak. El vagyok keseredve, jó lenne, ha valaki tudna rajtam segíteni.

 

(Blikk-információ)

 

További híreink
Egy különös munkahelyi ötlet a női nehéz napokra
Gedis Grudzinskas, szülész-nőgyógyász professzor szerint a nőknek minden hónapban, a menstruációjuk idején szabadnapot kellene kapniuk, mert ezzel a hónap többi napján na...
2015-05-21 15:41:27, Hírek, Közérzet Bővebben
Öt tipp, hogy megszabaduljon a hasi zsírtól
A hasra rakódó feleslegtől, úszógumitól nem csak a férfiak, de a nők is sokat szenvednek. Ahhoz, hogy megszabaduljunk tőle, nem elég a tökéletesen összeállított edzésprog...
2015-04-21 18:40:33, Hírek, Közérzet Bővebben
Már a peronon is kérhetik a jegyeket
Fokozott jegyellenőrzést tart a reggeli csúcsidőszakokban a MÁV-Start a budapesti elővárosi vonatokon, a kampányszerű ellenőrzés a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon kezdődöt...
2015-04-21 18:35:17, Hírek, Közérzet Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy őrbottyáni földtulajdonos több mint kétmilliárd forintos kártalanítást követel, miután tervei szerint term...
Bővebben >>