. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Elfújja a Széll a Moszkva teret
2014-07-23 17:11:22
Elfújja a Széll a Moszkva teret

Elfújja a Széll a Moszkva teret

Miközben a stadionok épülnek, a főváros egyik legforgalamsabb központi tere rohad, bár állítólag már augusztusban nekiesnek az egykori Moszkva térnek. A nyertes KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.- WIS Holding Zrt. konzorcium 5,3 milliárdért vállalta a felújítást. A beruházásra biztosított állami keretet még az idén fel kell használniuk.

 

2015 őszére tervezik a Széll Kálmán tér átadását. A munkálatok két hónapon belül, de ha minden jól megy, már augusztusban elkezdődhetnek – értesült az Ittlakunk.hu II. kerületi verziója.

A pályázatot idén januárban írták ki, 2014 végéig mindenképpen fel kell használni a felújításra a 2013-as költségvetésben elkülönített egymilliárd forintos keretet.

 

A beruházást jogi huzavonák késleltették: először az eljárásból kizárt Hídépítő Zrt., majd a Swietelsky Magyarország Kft.–Strabag Általános Építő Kft. is jogorvoslati eljárást kezdeményezett. A Swietelsky-féle társulás 6,56 milliárd forintos ajánlatot tett, míg a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt.- WIS Holding Zrt. konzorcium 5,3 milliárdért vállalta a felújítást.

 

 

A BKK a közbeszerzés májusi lezárásakor az olcsóbbik ajánlatot választotta.

A felújítás főbb elemei a következők lesznek a Portfolio.hu összefoglalója szerint: akadálymentesítés a Várfok utca és a Csaba utca irányába; a busz- és villamosmegállók ügyfélbarátabb áthelyezése; A buszparkoló területének csökkentése, a közúti csomópont átépítése; a térre befutó bicikliutak összekötése, hogy kényelmesen átjárhatóvá tegyék a teret kerékpárral is; a szedett-vedett bódésor eltüntetése, egységes építészeti arculat kialakítása. Több zöldfelület, új köztér. Lehetőség egy új fogaskerekű-végállomás befogadására. A metróépület oldalsó szárnyainak elbontása. Új szolgáltató-épület kialakítása a tér északnyugati részén, a mai busztároló helyén.

 

Egyelőre viszont csak a tér rothadása és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tökölése zajlik, miután egy, az 5,3 milliárdos tenderből kizárt cég a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult, és felszólította a BKK-t arra, hogy a győztes céget zárja ki, és bírálja el újra az ajánlatokat.  Emiatt a BKK nem tudja megkötni a szerződést a nyertes céggel, és ha a KDB vizsgálata elhúzódik, akkor kicsúszhatnak a 2015 végi határidőből, és így a budai fonódóvillamos-projekt Széll Kálmán téri ágának 9,6 milliárd forint uniós támogatása is elveszhet.

 

 

 

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Van, amikor egészen banális dolgok miatt nincs esélyünk a munkavállalásra abban a pozícióban, amire áhítozun...
Bővebben >>