. Ma Andrea napja van.
Ellenállás – újratöltve
2014-09-06 23:12:25
Ellenállás – újratöltve

Ellenállás – újratöltve

Az elsőhöz képest jóval szolidabban, szűkebb érdeklődés mellett és szenvedélyektől, feszült eseményektől mentesen zajlott le a Demokratikus Koalíció által szombaton délután négy órára, az Egyetem térre meghirdetett második Ellenállás Napi programgyűlés. Biztosra mentek, nem is történt semmi váratlan meglepetés, rövidebb is, általánosabb is, erőtlenebb is volt a rendezvény, mint az első, a Batthyány-örökmécsesnél lezajlott sistergő eseménysorozat.

 

A rendezvényt celebráló Gréczy Zsolt elsőként egy sajátosan könnyed játékra hívta fel a közönséget. Egy Laár András-paródia után szabadon a közönséggel az Orbán-rezsimet kifigurázó propagandisztikus kérdésekre válaszoltatta meg az egybegyűlteket, kérdéseire válaszként a poént erőltetve, hogy amit a kormány tesz az „nooormáális…?”.

 

Horváth Csaba kézbe venné a sorsunkat

 

Az első felszólaló, Az MSZP-t képviselő Horváth Csaba rendíthetetlenül makulátlan mosolyával és szürkébe hajló beszédével elsőként is leszögezte a főpolgármesterségről lemondó álmai deklarációját: Budapest többet érdemel. „A jelen rendszert változtassuk meg és kezdjük ezt Budapesten. Indítsuk el közösen a változást, ami csak rajtunk múlik. Teremtsük meg együtt az odafigyelő, tiszta és biztonságos Budapestet és építsük meg közösen Orbán Viktor ellenzékének a bástyáját” bíztatott mindenkit, ami kedves vágy, de programszlogennek kicsit körülményes. Mert – ismételte újra – Budapest többet érdemel. Ez igaz, de az nem derült ki, hogy miként, mivel s kivel, még ha rossz irányba is fordultak a dolgok az országban és így a fővárosban is, ami szintén tény, csak nemrég volt egy választás, ami mindezt vastagon legitimizálta s bizony az ország szavazata alapján s bizony igaza van, a Fidesz szinte korlátlan hatalmat szerzett. Tegyük hozzá: nem kis részben az ellenzék félig se főtt halovány alternatívájának is köszönhetően.

 

Úgy vélte, a legjobb megoldás, ha a saját kezünkbe vesszük a sorsunk irányítását, amire a legjobb alkalomnak az önkormányzati választás kínálkozik. Tiszta várost teremtve takarítsunk ki végre, de hogy mindezt miként is képzeljük le, arról nemigen esett konkrét válasz.

 

 

Budapest meggyógyulhat – Falus Ferenc szerint

 

Hosszú taps fogadta a végre nagy tömeg előtt is szónokló közös baloldali főpolgármester-jelölt Falus Ferencet, aki egy ártatlan és tétova civil megszeppent beletörődésével fogadta a főként nyugdíjasokból álló közönség bíztató üdvözletét. Viszont a beszédétől ezúttal sem szédültünk meg, igen komótos vértelenséggel olvasta fel az elképzeléseit, melyekkel Budapest vezetését vélné kiragadni a masszívan vészjósló tekintetű Tarlós kezéből. Aki, mint tudjuk, a felsőbb erők bábjaként kénytelen tevékenykedni a főváros élén, de Falus Ferenc papírízű, még Medgyessy Pétert is felülmúló civil szenvtelenségét – megilletődését..? – látva félő, hogy nagyon nagy erők megmozdulását kívánja az igen-igen gyenge baloldalon, hogy a cél sikerüljön is.

Kicsit különösen hatott, hogy a pályafutását bemutató mondatokat is papírból olvasta fel, ami némileg elgondolkoztató egy határozott városvezetői ambíciókkal megáldatott politikus-jelölt elszántságát tekintve, de tudjuk be mindezt a kezdő biztonságkeresésének.

 

Falus főként azzal próbálta civil erőként bizonyítani a kiválasztását, hogy immár hat évtizede él lényegében ugyanazon budapesti helyszínen, orvosként pedig gyógyítani akar, értelmezendő – a város elfúló lélegzetét kúrálná ki a mögötte álló pártok segítségével. Hivatása a segítés az elesettek, a betegek, haldoklók és családtagjaik részére, ezt tanulta s mindig is ez volt a munkaköre. Megtudhattuk, hogy az a megtiszteltetés érte, hogy gyönyörű fővárosunk önkormányzata vezetőjének jelöltük s ennek természetesen örül s köszöni mindenkinek. Megtudhattuk továbbá, hogy imádja ezt a várost, ami az övé s a miénk. Itt egy bő mondatban felolvasta, hogy a gyermekkora merre s miként telt s hogy Illéséket és Koncz Zsuzsát is hallgatta, anno, ami úgy tűnik erős aspiráció arra, hogy főpolgármester lehessen.

Az utóbbi években azon dolgozott, mint mondta, ha jobban tetszik politizált, hogy az orbáni hatalom ne szóljon bele az életünkbe. Ne fenyegesse a vagyonunkat, ne fenyegesse a vállalkozásunkat, ne diktáljon nekünk, ne változtasson meg mindent, ami jó volt, csak azért, hogy lássuk, mindent el kell fogadnunk, hogy törődjünk bele, hogy szolgává, inassá tesznek bennünket – ez nem jó, ez kóros s mivel orvos, gyógyítani akar. Az nem derült ki sajnos, hogy mindezt fővárosi tisztiorvosként miként abszolválta, de ennek részletes kifejtésére, engedjük meg, nem is igen alkalmas egy tömeggyűlés élő dinamikája.

 

 

Garantált átláthatóság, többek között

 

Viszont nemes célként tűzte ki Falus Ferenc, hogy Magyarország a gyógyulás útjára lépjen, megismételte, hogy Budapest egy csodás város és mi tényleg többet és jobbat érdemlünk. És tényleg. Megállapította, hogy „a jelenlegi vezetése a városnak” nem önkormányzat, hanem a kormányzat kirendeltsége és a budapestieket senki sem képviseli a kormányban, ami konkrétan tényként kezelhető valóban, Tarlós csak a kormány bábja, ami szintúgy tény, bár Falus Ferencet is erős pártközi kompromisszumok tolják az erős közéleti napfényre. Szavai szerint a Fidesz azon mesterkedik, hogy elvegye Budapest rangját, fényét, önbecsülését, hagyták lerohadni a várost, gyermekeink külföldön keresik az életteret. (Fúj).

 

Mi mit akarunk..? – tette fel a költői kérdést és nyomban meg is válaszolta. Azt akarjuk-e, hogy egy millió ember közlekedjen biztonságban vagy azt akarjuk,  hogy egy ember lakjon biztonságban a Várban. Garanciát vállat rá, hogy nem csiricsáré luxusberuházások, stadionok,  lekövezett területek szaporodnak, hanem fákat ültetnek, futóköröket telepítenek és vigyáznak egymásra – ránk. Három számonkérhető vállalását bízta ránk: az első, hogy megteremtse a közbiztonságot minden tekintetben, a második, hogy megteremtse a város egészséges fejlődését, a harmadik pedig, hogy garantálja az átláthatóságot, a közélet tisztaságát a főpolgármesteri hivatalban és az önkormányzatokban egyaránt. „Abban az önkormányzatban, amit én vezetek, ötforintot sem fog senki hazavinni” – állította határozottan Falus Ferenc, mely vállalást már kissé megmosolyogtak a hallgatóságban, hiszen akkor miből élnek ugye a tisztességes dolgozók, de ez feltehetően még kidolgozásra vár.

 

 

A demokrácia minden – a párt semmi

 

Gyurcsány Ferenc hozta a szokásos villámló tekintetű szenvedélyes habitusát, de a politikai és közélet részletek felmutatásától, az előttük álló feladatoktól és azok megoldásától, úgy általában a választásokig hátralévő teendők finom részleteitől ő is tartózkodott. Felvezetőjéből megtudhattuk, hogy egy olyan világot álmodott ő is, amiben mi magunk dönthetünk a saját sorsunkról (bár ez nagyrészt áprilisban már sajnos megtörtént).

 

„Nem annyi vagy, amennyid van, hanem annyi vagy, amennyiért megküzdesz” – fordította visszájára vagy inkább színére Lázár cinikus deklarációját. „Ne akarjunk alámerülni, ne akarjunk kibekkelni, mert aki ezt teszi, az alulmarad” – hívta fel a figyelmet a Demokratikus Koalíció elnöke. Véleménye szerint az országot nem a külföldi erők, hanem a saját kormánya támadja: „Magyarok vagyunk mi nélküled is, Viktor..!” – üzent az államfőnek. Az ellenállás mibenlétét az alábbiak szerint fogalmazta meg: „Az ellenállás első számú feltétele, hogy nem engedünk a kísértésnek, hogy feladjuk, hogy megalkudjunk. Őrizzétek meg mindazt, amin nyugodhat a polgári Magyarország. Aki eladja a lelkét a hatalomnak, az végül nem csak önmagát adja el, de eladja a hazáját is, mindenét, márpedig a haza s benne mi, nem eladó”.

 

Némileg biblikus hangvételben vázolta a jövőt a törvény őreinek címezve, hogy maradjanak tisztességesek, merjenek és tudjanak ellenállni a kísértésnek: „Bírjátok ki! Mert, ha messze is látszik az önkény vége, higgyétek el, vége lesz. És a vég után jön a végítélet”.

Határozottan megerősítette, hogy muszáj összefogni: „Amikor ezt mondom, nem politikai vagy pártérdekből teszem. Nem azért, mert nem hinnék a demokratikus koalícióban – dehogynem hiszek. Azért mondom ezt, mert a lényeg nem az, hogy mi történik egyik vagy másik párttal. A lényeg az, hogy demokraták sokasága erős és nagy tábort alkotva a siker reményében vehesse fel a küzdelmet az orbáni önkény ellen. Ez a dolgunk. Merjenek a demokraták szövetkezni. Kit érdekelnek a pártok? A pártembereket – de mi nem pártemberek vagyunk. Magyar hazafiak vagyunk, demokraták, a demokrácia minden, a párt semmi! A győzelem ma megint egy nappal közelebb van, mint volt tegnap!” – zárta szenvedélyes beszédét Gyurcsány Ferenc.

 

A tér nagyjából kétharmadik telt meg ma délután. Bízzunk az összefogás erejében, hogy az októberi választás eredménye sem lesz kisebb a baloldali elszánás következtében Budapesten.  

  

Utoljára frissítve: 2014-09-06 23:23:39

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj m...
Bővebben >>