. Ma Emma napja van.
Ezekre a szakokra lesz a legnehezebb bejutni 2015-ben
2015-04-13 23:27:34
Ezekre a szakokra lesz a legnehezebb bejutni 2015-ben

Ezekre a szakokra lesz a legnehezebb bejutni 2015-ben

Több, mint 105 ezren jelentkeztek idén elektronikusan, az E-felvételi rendszerén keresztül a felsőoktatásba. Nagy részük alapképzésben és osztatlan mesterképzésben, valamint állami ösztöndíjas formában szeretne továbbtanulni. Első helyen a legtöbben a műszaki, illetve a gazdaságtudományok képzési terület, valamint a pedagógusképzés valamely szakát jelölték meg.

 

 A 2015 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 105 616-an nyújtottak be jelentkezést. Közülük a legtöbben – 68 597-en – első helyen alapképzést jelöltek meg, osztatlan mesterképzést 10 391-en, felsőoktatási szakképzést pedig 5388-an választottak első helyen. A felsőfokú végzettséggel rendelkező felvételizők közül valamivel több, mint 21 ezren mesterképzésre jelentkeztek első helyen - írta a felvi.hu.

 

Ösztöndíjas képzésekre 91 595-en szeretnének bekerülni, míg az önköltséges képzési formát 14 021-en jelölték meg elsőként. Idén is legfeljebb 5 jelentkezési helyet lehetett megadni, ebből az alapdíjért 3 szak szerepelhetett a listában. A jelentkezési adatokat nézve elmondható, hogy – akárcsak 2014-ben – a felvételizők átlagosan 3,4 szakot jelöltek meg.

 

A legtöbben első helyen a műszaki, a gazdaságtudományok képzési terület, valamint a pedagógusképzés valamely szakját jelölték meg. Az egyes képzési területekre érkezett első helyes jelentkezések aránya 2014-hez képest számottevően nem változott.

 

 

 

Volt, aki három perc alatt beadta a jelentkezését

 

Az idei eljárásban már kizárólag elektronikusan lehetett jelentkezni. Emellett az elektronikus ügyintézés elterjedését az ügyfélkapus hitelesítések számának további emelkedése is alátámasztja: míg tavaly az e-felvételizők 38 százaléka választotta ezt a megoldást, addig idén a jelentkezők fele ügyfélkapuval hitelesített.

 

Az első véglegesített jelentkezés (amely után már nem történt módosítás) 2014. december 23-án este 8 után 9 perccel érkezett, vagyis a leglelkesebb felvételiző valószínűleg már felkészülve várta a képzések meghirdetését. Egy hajszállal, alig nyolc perccel a határidő előtt, azaz 2015. február 15-én 23 óra 52 perckor regisztrált az utolsó jelentkező, aki még véglegesítette a jelentkezését. A leggyorsabb jelentkező 3 perc alatt végzett az űrlapok kitöltésével, a legmegfontoltabb esetében viszont 54 nap telt el a regisztráció és a jelentkezés véglegesítése között. Az eljárásban eddig több mint 750 ezer dokumentum érkezett be.

 

 

Népszerű a duális képzés

 

A jelentkezőknek idén először volt arra lehetőségük, hogy jelentkezésüknél azt is mérlegeljék, hogy a választott szak elérhető lesz-e duális formában. Összesen 20 felsőoktatási intézményben 4 képzési területen 832 meghirdetés közül választhattak a jelentkezők.

 

A felvételizők körében igen népszerűek azoknak az intézményeknek a szakjai ahol szeptemberben duális képzés is indul. Közel 7%-al jelentkeztek többen ezekre a szakokra, mint 2014-ben.

 

Idén négy képzési területen indulnak duális képzések: gazdaságtudomány, műszaki, informatika és agrár képzési területen. A tavalyi évhez képest a duális formában induló informatikai képzések esetén több mint 16%-kal több jelentkezőt regisztráltunk, a műszaki képzési terület érintett alapképzési szakjainál közel 13%-kal, míg gazdaságtudományi szakok esetén 9%-kal nőtt a jelentkezők száma. A 2014. évvel összehasonlítva azt mondhatjuk, hogy ezeken a képzési területeken minden esetben többen jelentkeztek azoknak az intézményeknek az érintett szakjaira, ahol indul duális formában a képzés, mint azokra, ahol ilyen képzési forma nem lesz elérhető szeptembertől.

 

(Forrás: eduline.hu)

 

 

 

 

 

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy őrbottyáni földtulajdonos több mint kétmilliárd forintos kártalanítást követel, miután tervei szerint term...
Bővebben >>