. Ma Jónás, Renátó napja van.
Fásy Ádám a vádlottak padjáról ugrott be a Fidesz-kampányba
2014-10-05 19:29:36
Fásy Ádám a vádlottak padjáról ugrott be a Fidesz-kampányba

Fásy Ádám a vádlottak padjáról ugrott be a Fidesz-kampányba

Mint ismert, Vattamány Zsolt, a Fidesz VII. kerületi polgármesterjelöltje Fásy Ádámmal szerepelt egy színpadon az önkormányzati választások kampányidőszakában. Fásy és a Fideszesek közös szereplése mindenképpen érdekes, hiszen Fásy jelenleg is vádlott egy bűncselekményben – véli a Demokratikus Koalíció.

 

A 2009-ben kirobbant őssejt-botrányban az IRM Zrt. engedély nélkül végzett őssejt-kezeléseket, a vád üzletszerűen elkövetett csalás, melyben Fásy is a vádlottak padján találta magát. A cég többször kért engedélyt az őssejtek terápiás felhasználására, de azt nem kapta meg, 2007-ben mégis megkezdte a kezeléseket, holott semmilyen ténybeli és tudományos alapja nem volt azok hatásosságának.

 

 

Az üzletszerűen elkövetett csalássorozatban a cég - melynek Fásy is tagja volt - olyan gyógyíthatatlan betegeket vert át, akik utolsó reményként tekintettek az őssejt-kezelésekre. Sajtóinformációk szerint Fásy azóta kihátrált a cégből, büntetőjogi felelőssége azonban továbbra is él. Vattamány Zsolt erzsébetvárosi polgármester után a Fidesz kőbányai polgármestere, Kovács Róbert is segítséget kap a kampányban Fásytól.

 

A Demokratikus Koalíció elítélendőnek tartja, hogy a Fidesz politikusai akár kuruzslókkal és csalókkal is közösködnek a több szavazat reményében. A DK ugyanakkor a Fidesz általános kórképének tartja, hogy Fásy szerepeltetése nem vetett fel morális kérdéseket a pártban.

 

 

További híreink
Gyermekotthon vár segítőket
Önkénteseket keres a csepeli Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvány. Az önkéntesnek alapvetően a 3 lakóotthon mindennapi életében kéne segítenie. A lakó...
2015-04-18 09:31:54, Hírek, Megosztom Bővebben
Trükkös rablók a Lidl parkolóban
Miközben a bevásárlóközpontokkal kapcsolatban a közbeszéd tárgya a vasárnapi zárvatartás, arról már kevesebb szó esik, ha esik, hogy mi történik a parkolókban hagyott aut...
2015-04-07 20:11:58, Hírek, Megosztom Bővebben
Minden vasárnap – családi nap
Családi Akvárium címmel október 5-től minden vasárnap a gyerekek és szüleik vehetik birtokba az Erzsébet téri Akvárium Klubot, ahol koncertek és játszóház fogadja őket. A...
2014-10-10 15:43:50, Hírek, Megosztom Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Többen tették fel a közelmúltban a kérdést, hogy kell-e egy játszótér közepére árus. A Gellért-hegy méltán nép...
Bővebben >>