. Ma Andrea napja van.
Forgalomkorlátozások a budai rakpartokon szombaton és vasárnap
2015-04-24 18:43:46
Forgalomkorlátozások a budai rakpartokon szombaton és vasárnap

Forgalomkorlátozások a budai rakpartokon szombaton és vasárnap

A BKK kéri az autósokat, hogy aki teheti, a rakpartok lezárása idején a pesti rakpartot válassza a budai helyett, mivel a forgalomkorlátozások miatt – különösen szombaton – torlódások alakulhatnak ki. A BKK felhívja a figyelmet arra is, hogy szombaton délután várhatóan 15 és 19 óra között kerékpáros felvonulást rendeznek számos belvárosi fő közlekedési útvonal lezárásával. Emiatt ebben az időszakban Budán az Irinyi József utca–Október huszonharmadika utca–Bocskai út–Karolina út–Budaörsi út–Alkotás utca–Krisztina körút–Széll Kálmán tér–Margit körút által határolt területen belül és a Budai alsó rakpart lezárással nem érintett szakaszán, Pesten pedig a Ferenc körút–József körút–Rákóczi út–Thököly út–Hungária körút–Róbert Károly körút által határolt területen belül nehéz lesz közlekedni. A BKK tanácsolja a fővárosiaknak, hogy szombaton délután ne menjenek autóval a belvárosba, helyette válasszák a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokat, elsősorban a metróvonalakat. A forgalomkorlátozások miatt szombaton számos közösségi közlekedési járat útvonala módosul, ezért indulás előtt tájékozódjanak a változásokról a BKK honlapján a www.bkk.hu címen, a BKK Info alkalmazásban, illetve a BKK Facebook-oldalán, ahol a társaság folyamatosan hírt ad az aktuális közlekedési változásokról.

 

 

A forgalomkorlátozások miatt:

 

-a Rákóczi hídtól dél felől nem lehet felhajtani az alsó rakpartra, az csak a Halász utcától északra lesz újra elérhető;

 

-az észak felől érkezők csak a Döbrentei téri lehajtóig haladhatnak az alsó rakparton, majd onnan az Erzsébet híd, illetve a Szent Gellért tér felé haladók a Döbrentei térnél korábban lezárt átkötő útvonal megnyitásával hajthatnak át a felső rakpartra. Az átkötőúton keresztül közlekedőknek elsőbbséget kell adniuk az ott közlekedő villamosnak, illetve a Krisztina körúton érkezőknek;

 

-a felső rakparton dél felől érkezők a Bertalan Lajos utca–Budafoki út útvonalon tudják a Műegyetem előtti lezárást kikerülni.

 

A Rákóczi híd budai hídfőjében a jelzőlámpát átprogramozzák, a Műegyetem rakpart–Egry József utca–Petőfi híd lehajtó, a Műegyetem rakpart–Bertalan Lajos utca, valamint a Bertalan Lajos utca–Budafoki út csomópontokban pedig sárga villogó üzemmódban villognak majd a lámpák.

 

A lezárásról a rávezető utakon – dél felől a Budafoki úton, a Dombóvári úton, a Petőfi hídon, észak felől a Szentendrei úton, a Záhony utca előtt, a Margit hídi felhajtó előtt és a Halász utcai felhajtó előtt – kihelyezett táblák is tájékoztatást adnak. A Műegyetem rakpart parkolójában „Megállni tilos” jelzőtáblákat helyeztek ki.

 

A lezárásokról a rávezető utakon – dél felől a Budafoki úton, a Dombóvári úton, a Petőfi hídon, észak felől a Szentendrei úton a Záhony utca előtt, a Margit hídi felhajtó előtt és a Halász utcai felhajtó előtt – sárga előjelző táblákkal informálják az autósokat.

 

Változások a közösségi közlekedésben

 

2015. április 25-én (szombaton) az első járatindulástól az utolsóig, majd 26-án (vasárnap) az első járatindulástól várhatóan délig a Műegyetem rakpart lezárása miatt az Óbuda irányú 17-es villamospótló járat és a 86-os busz a Szent Gellért tér M megállóhelyen a megszokottnál körülbelül 100 méterrel előbbre áll meg.

 

Április 25-én 16:15-től az utolsó indulásig a D13-as hajóval utazóknak késésekre kell számítaniuk, emellett előfordulhat, hogy a hajók egyes kikötőket nem érintenek.

 

 

 

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>