. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Galkó Balázs éjfélig József Attilát olvasott
2014-04-12 13:49:43
Galkó Balázs éjfélig József Attilát olvasott

Galkó Balázs éjfélig József Attilát olvasott

József Attila születésnapján Galkó Balázs, színművész az Írók Boltjában reggel tíztől éjfélig olvasta fel a költőóriás verseit, Stoll Béla szerkesztésében.

 

Az Írók Boltjának galériáján helyet kapó művészt még a lépcsőn is hallgatták. A nap folyamán több zenész, például Szakcsi-Lakatos Béla, Szervác Attila, Gerendás Péter is beszálltak az előadásba.

 

Mint minden nagy költőnél, József Attilánál is megdöbbentően pontos, a mai helyzetre is jellemző költői valóságleírásokkal találkozhatunk. Mindezt áthatja iskolából - az eddigi tanrend szerint - már unalomig ismert, anya nélküli gyermeki lét, fillér nélküli, legtöbbször baljós hangulata.

Galkó Balázs kiválóan, értve, s ahol kell humorral adta elő a verseket. A tapasztalat szerint az est folyamán az emberek csak azért váltották egymást, hogy a szűk teremben az újonnan érkezők is helyt kaphassanak.

 

 

[SZÜRKÜLET]


Ez éles, tiszta szürkület való nekem.
A távolban tar ágak szerkezetei
tartják keccsel az üres levegőt.
A tárgy-egyén mind elválik a többitől,
magába mélyed és talán megsemmisül.
Ki tudja? Válaszolna erre ösztönöm,
de mint az eb, melyet gazdája megszidott
s kedvetlenül borong a rideg udvaron
s ha idegen jő, rávonít, de nem beszél,
olyan most ő. Mihez foghatnék nélküle?
Csak egy bizonyos itt - az, ami tévedés.
Még jó, hogy vannak jambusok és van mibe
beléfogóznom. - Járni gyermek így tanul.

Hisz gyermek is csupán azért nem lehetek,
mert túlnyügös volnék, makacs és kétszinű,
talán mivelhogy minden ember épp ilyen
ravasz és csökönyös, ha az - hogy tudjam én?
Az egyik rámkacsint s azt mondja, szép fiú
s a másik: randa dög, megint nem dolgozol,
de hasadat azt félted! (Hát ne féltsem-e?)
Ez pénzt nyom a kezembe s így szól: Boldogulj,
megértelek, szenvedtem én is eleget
s amaz ellopja tőlem a szemetet is.
Ez ideránt, az odahúz, mind fogdos, vartyog, taszigál,
de észre egyikük sem veszi púpomat,
mit úgy hordok, mint őrült anya magzatát,
amellyel némaságot szűl - azt hiszi ő -
vagy ősi, tiszta űrt. Viselem púpomat
ődöngve én a hemzsegő körútakon
és senki

1934

- József Attila

 

 

VéDé

fotó: libarius.hu

Utoljára frissítve: 2014-04-12 13:50:19

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Kultúra Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Kultúra Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Egy őrbottyáni földtulajdonos több mint kétmilliárd forintos kártalanítást követel, miután tervei szerint term...
Bővebben >>