. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Hamis Horthy
2013-11-03 08:02:05
 Hamis Horthy

Hamis Horthy

 Határozott irány

Ahogy a mellékelt plakát is mutatja, 2013. november 3-án, vasárnap a Hazatérés Temploma alapkőletételének 75. évfordulóját ünneplik, és ebből az alkalomból Horthy-szobrot avatnak a belvárosban, nem mellesleg a szovjet emlékmű tőszomszédságában. A Hazatérés Templomában a vasárnapi istentisztelet zárásaként a templom előterében elhelyezik Horthy Miklós bronzba öntött mellszobrát.

 

A plakát szerint beszédet mond az antiszemita kirohanásairól ismert Hegedűs Lóránt református lelkész és a Jobbik frakcióvezető-helyettese, Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő is, aki a magyar-izraeli kettős állampolgárok listázásának javaslatával váltott ki nemzetközi botrányt.

 

Mindez szervesen kapcsolódik a kormány lassú víz, partot mos politikájához, ami már jó ideje megfigyelhető.

 

A Horthy-szoboravatások a látványpékség része.
Egy folyam, amely egy meghatározott mederbe tart.
Idetartozik a Nyírő-hamvak aktatáskája, a Kossuth-tér átrendezése, a Wass Albert-feléledés, a szenteskedés, az oktatáson keresztül a lelkek irányítása, a komcsizás, az alkotmánybírák korügyileg való bebetonozása a jövő törvényeihez, a Jobbik titkos szeretővé fogadása, a ballib értelmiség teljes kiszorítása a médiából, stb.

 

Ehhez az egészhez a cateringet az erdélyi, egyáltalán: a külhoni magyarokkal akarják ledolgoztatni. A lengyel turisták pedig vendégmunkások.

 

És aztán néhány napja kiköpték azt, amely a meder nevét mutatja.


Arról adtak hírt nagy csinnadrattával, hogy nemcsak gondozni fogják az első világháborúban elesett magyar hős katonák sírjait, hanem újakat is fognak létesíteni. Műgond a javából.


(Miközben államközi egyezmények kötelezik arra a kormányokat. Te gondozol, én is gondozok. Nem kell deklarálni.)

 

A medret egyébként Trianonnak hívják. Ez a hívószó most a konzervatív oldalon a tavaszi választás előtt.

 

És ehhez kell a sok Horthy-szobor, mint egy kellék a pavlovi reflexhez, hogy a zemberek eszébe jusson a sok beszéden keresztül a tenger nélküli ellentengernagy, amint belovagol az irredenta politikájával, hogy a mocskos zsidókat és a komcsikat kisöpörje az országból, megadva az irányt, és persze a hamis illúziót a jövő évi választásra az istenadta népnek.

 

Pepin sógor

Utoljára frissítve: 2013-11-13 16:54:18

További híreink
Meddig tart a kapcsolatunk?
Kapcsolatunk addig tart, ameddig érted a szavaimat. Nem pattannak le rólad, mintha simára csiszolt felület lennél, és én egyre csak dobálnálak szavaim színes kavicsaival,...
2015-05-05 09:59:52, Hírek, Publicisztika Bővebben
Elfogtunk egy levelet
Olvasóink közösségi oldalán kering egy levél, amit most elkaptunk és megosztjuk a szélesebb nyilvánosság előtt bízván, hogy a magyar kormány jeles szimpatizánsaihoz intéz...
2015-04-14 18:27:26, Hírek, Publicisztika Bővebben
Kertitörpe-jelenség a köztereken
Vicces összeállításokban szerkesztik ki a neten a hazai zsánerszobrok legriasztóbb darabjait. Az olvasó röhög, pedig valamelyikbe biztosan belefutott már, Szolnoktól Pécs...
2015-02-10 00:14:31, Hírek, Publicisztika Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Idén sok változással kell számolni, ezért még azoknak is, akik komoly begyakorolt autópálya-matrica vásárlási ...
Bővebben >>