. Ma Auguszta napja van.
Hej, te Helytartó te drága…
2014-09-24 17:00:36
Hej, te Helytartó te drága…

Hej, te Helytartó te drága…

Orbán átbaszná…, bocsánat,, átszabná Budapestet. Úgy hírlik, ideges, tolná már a dátumot, hogy mihamarabb lezavarják az erősen narancsszínű önkormányzati választásokat és egy megbízható kezű hentes szakmai tudásával szétszabdalja a főváros édes pofikáját. Vidéki gyerekként utálja Pestet, ezért is lakik Budán.

 

Karóval jöttél

 

Polgármesterek helyett helytartók, helytartók helyett Ave Cézár – az egyik variáns szerint ez lesz a budapesti gyakorlat október 12-e után. A karóbahúzással és a felnégyeléssel még valószínűleg megvárják a karácsonyt, nem jól venné ki magát, ha karácsonyfa helyett a magánnyugdíjas einstandból visszamaradt apróból már egyből karókat hegyeznének a Kossuth téren.

 

Mindezt persze Tarlós, a jobbágy cáfolta, hiszen ő néha be-betér az urasághoz a kastélyba és az uraság négyszemközt biztosította, hogy nem is lesz semmilyen karóbahúzás, hiszen ezzel becsapná a parasztokat, akik rá szavaznának – s fognak – néhány hét múlva.

Akik meg nem rá szavaznak, azokat simán felnégyelik. Négy év múlva, a budai vár udvarán. Amikor lejár a szavatossága. /…/

 

Egy túlmozgásos lajhár

 

Volt ez a Jégkorszak című animációs többszörös a mozikban, amiben bájos és ostoba állatok próbáltak túljárni egymás eszén furmányos és kevésbé furmányos kalandokban. Egy bohókás, nem túl okos de felettébb dinamikus lajhár az egyik túlpoentírozott főszereplő, aki a nagy mamut erejéhez és törzsökös védelméhez mindenekfelett lojális – ő Sid, Magyarország új külügyminisztere.

 

Az egész ország lélegzetvisszafojtva izgult, hogy még csak véletlenül se gördüljön háríthatatlan akadály a kinevezés állok elébe, még a levelek is megálltak hulltukban, el ne zárják az utat a kiváló jelölt elől és igazuk lett. A rátermettségét és nyelvújító hűségét már számtalan esetben s méltán bizonyító Szijjártó „Sid” Péter és vele Magyarország elnyerte méltó jutalmát a legmegfelelőbb nyelv került a legmegfelelőbb fenék alá, háryjánosi egzaktsággal képviselheti a Közel- s Távol-Kelet szélesre tárt ölelésében kicsiny, ám a térség vezető szerepét ígérő hazánkat. Mármint Szíjjártó ígérte, bár senki sem kérte, hogy mindezt bevállalja s ettől többet külügyminiszter nem is akarhat, amit ígért, azt mind eddig is betartotta, nagyjából egy óvodai középsős csoport alfahímjének erejével és hatékonyságával. Az isten is külügyminiszternek teremtette, nemhiába tartotta a verbalitás biotápján a gazdája, nekünk nőtt nagyra, bár a fene tudja, meglehet, ritkítani kéne az állatfarmot, a böllér épp’ a szomszéd faluban ritkítja a kergemarhákat. (a teljes cikk itt olvasható)

 


További híreink
Meddig tart a kapcsolatunk?
Kapcsolatunk addig tart, ameddig érted a szavaimat. Nem pattannak le rólad, mintha simára csiszolt felület lennél, és én egyre csak dobálnálak szavaim színes kavicsaival,...
2015-05-05 09:59:52, Hírek, Publicisztika Bővebben
Elfogtunk egy levelet
Olvasóink közösségi oldalán kering egy levél, amit most elkaptunk és megosztjuk a szélesebb nyilvánosság előtt bízván, hogy a magyar kormány jeles szimpatizánsaihoz intéz...
2015-04-14 18:27:26, Hírek, Publicisztika Bővebben
Kertitörpe-jelenség a köztereken
Vicces összeállításokban szerkesztik ki a neten a hazai zsánerszobrok legriasztóbb darabjait. Az olvasó röhög, pedig valamelyikbe biztosan belefutott már, Szolnoktól Pécs...
2015-02-10 00:14:31, Hírek, Publicisztika Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>