. Ma Csongor napja van.
Jogállamot, bármi áron – pénteken éhségsztrájk Orbán házánál
2014-07-28 16:41:41
Jogállamot, bármi áron – pénteken éhségsztrájk Orbán házánál

Jogállamot, bármi áron – pénteken éhségsztrájk Orbán házánál

Július 18-án közöltünk egy elkeseredett felhívást, amit Hajdu Attila juttatott el a szerkesztőségünkhöz. Az I. kerületi önkormányzatnál általa tapasztalt visszaélések és az ezt követő elbocsátása, majd meghurcolása után úgy döntött, hogy nincs más lehetősége a fennálló hatalom arcátlanságaira felhívni a figyelmet, mint éhségsztrájkba kezdeni Orbán Viktor háza előtt – amennyire a TEK meri engedni. A részletekről elsőként a Fővárosi Hírhatárnak számol be.

 

-Az első kerületi önkormányzatnál dolgoztam hivatalosan diszpécserként 2008. márciusától 2010. augusztus végéig, éppen a választásokat követően rúgtak ki, azóta állás nélkül próbálok gondoskodni anyámról és a lányomról.

Az az osztály, ahol akkor én dolgozni kezdtem, egy frissen megalakított csoport volt a Budavári Önkormányzatnál, a gazdasági ellátó szervezetén belül működött és a budai vár parkoltatását és beléptetési rendszerét felügyelte. Egy új, számítógépes rendszámleolvasó rendszert irányítottunk. Mindennek többek között az volt a lényege, hogy az önkormányzat saját kézbe vette a parkoltatást a Várban, ami a legdrágább a fővárosban. Amikor odakerültem, idővel rábukkantam egy olyan tényre, hogy a korábbi üzemeltető, aki külső vállalkozóként 9-10 éven át üzemeltette a parkolási szisztémát, kb. 3-400 millió forinttal megkárosíthatta a parkolási rendszert.

 

-Volt-e s mi, ami ezt bizonyította volna?

 

-Természetesen volt. Először is voltak régi emberek, akik az új rendszerben is szerették volna megtartani az állásukat és elkezdtek beszélni ezekről a dolgokról. hogy mik történtek korábban. Ezt igazolandó s a munkakörömből fakadóan egy félév elteltével kértem az önkormányzat pénzügyi osztályát, hogy az előző szisztémával és időszakkal össze tudjuk-e hasonlítani a mi tevékenységünket s kértem egy kimutatást, hogy a félév elteltével mennyi volt nálunk a bevétel és mennyi a korábbi működtetőknél. S erre a féléves időszakra 18 milliós többletbevételt mutattak ki, ami éves szinten 40 milliós sikkasztást feltételez.

 

-Ez nem lehet, hogy az új technológiának volt köszönhető?

 

-Abszolút nem. Két embert el is bocsátottak az osztálytól. Két telefonbeszélgetésről is felvételt készítettem, ebben az érintettek beszámoltak mindenről, hogy a korábbi vezetők hogyan adták ki az utasításokat hogy hogyan kell lopni a parkolási pénzből .Na most rendelkeztem ezekkel a hangfelvételekkel, rendelkeztem az összehasonlító dokumentációval, de nem is ez volt a lényeg, mert még úgy éreztem hogy minderre nincs kellő bizonyítékom. De ekkor előbukkant egy másik ügy is: kiderült, hogy fiktív alkalmazottakat foglalkoztatnak azon az osztályon, ahol én dolgoztam. Ez egyértelműen kiderült, rákérdeztem a vezetőimnél ők hümmögtek-habogtak, na akkor ez már sok volt. A hierarchikus rendszert betartva jeleztem a vezetőimnek ezt a két ügyet, hogy ki kéne vizsgálni. Persze tudtam azt, hogy ha még a parkolási pénzek dolgában az én közvetlen vezetőim netán nem is voltak benne, azért a polgármesterről, dr. Nagy Gábor Tamásról nehezen tudom elképzelni, hogy ne tudta volna, mekkora bevétel realizálható ebből a dologból s ne lett volna tisztában a nagyságrendekkel.

 

A másik ügyhöz, a fiktív foglalkoztatáshoz pedig az én közvetlen vezetőimnek is köze kellett hogy legyen. Ezzel kapcsolatban elmentem a jegyzőhöz, vele viszonylag jó kapcsolatban voltunk, s amikor láttam az arcán a rettenetet, hogy ezzel a témával ő nem akar foglalkozni, akkor a polgármestertől kértem meghallgatást, aki lényegében annyit közölt, hogy nem kéne ezekkel az ügyekkel foglalkoznom. S amikor látta hogy ez t nem fogadom el, akkor azt mondta, hogy ki fog jelölni egy jogászokból álló testületet, amely ki fogja vizsgálni ezt az ügyet és azt is hozzátette, hogy ezek nem az önkormányzat jogászai lesznek, hanem külső jogászokat fog felkérni. Eltelt újabb félév, semmi sem történt.

 

 

-Miért nem fordult a testületből valamelyik ellenzéki képviselőhöz, hogy ezt a témát vigye a testület elé..?

 

-Nézze, itt nem működik semmi ilyen szempontból: az ellenzék gyenge, úgy tűnik, hogy valamilyen okból érdemben nem működnek a polgármesterrel szemben, nagy ellenállásokat nem fejtenek ki. Nem láttam értelmét. Amikor eltelt félév, írtam egy levelet a polgármesternek, de nem kaptam választ érdemben a kérdéseimre. Ráadásul elkezdtek üldözni a munkahelyemen, elképesztő történetek voltak, provokációk, mindent elkövettek, hogy ellehetetlenítsenek, kialakulhasson egy olyan szituáció, amire hivatkozva el lehessen bocsátani – ez nem sikerült.  

Tehát mivel eredmény nélkül eltelt egy félév, akkor tettem egy feljelentést a fiktív alkalmazottak ügyében. Na most a fiktív alkalmazottakkal kapcsolatban engem a rendőrség, mint állampolgárt, elárult. Ezt a feljelentést én 2009. decemberében tettem meg, amikor ugyan még nem volt kormányváltás, de ember nem volt az országban, aki ne tudta volna, hogy nem a Fidesz nyeri meg a választásokat. A rendőri vezetők nyilván a saját pozíciójuk további megmaradásának a védelmében kezelték a dolgot s a nyomozás megszüntetését két nappal a választások előtt postázták biztosra véve, hogy a Fidesz nyilvánvaló győzelme után már nem kell foglalkozniuk ezzel az üggyel.

 

-Mivel indokolták a nyomozás lezárását..?

 

-A következő történt: itt két fiktív alkalmazottról volt szó, gyanúm szerint kormányközeli avagy „magánéleti” ejtőernyősök. Egyikőjük párhuzamosan a közalkalmazotti munkájával egy KDNP-s alapítványnál is dolgozott, ami szerintem összeférhetetlen. A nyomozást bizonyítottság hiányában lezárták s azt a magyarázatot adták, hogy ez a két személy távmunkában dolgozott és ezért nem láthatták őket s részben fedett tevékenységet végeztek… Ön hallott már közalkalmazotti munkakörben foglalkoztatott távmunkásról, részben fedett tevékenységben..?  Egyetlen egy tanút hallgattak meg: azt az osztályvezetőt, aki alá beosztották ezt a két személyt; még a fiktív alkalmazottakat sem hallgatták ki. Nos, én úgy tudom, hogy a közalkalmazotti foglalkoztatottak kinevezésében szerepelnie kell, ha távmunkát végeznek annak minden kötöttségével s paraméterével. Ez a kinevezés a birtokomban van és egyikben sem szerepelnek ezek a kötelező meghatározások.

Amikor megkaptam a nyomozást lezáró határozatot 2010. április elején, megkerestem az önkormányzat kabinetfőnökét s kikértem a véleményét, hogy mivel nyolc napom lenne fellebbezni, szerinte mit tegyek. Ő azt mondta, hogy ha ettől eltekintek, nem fognak kirúgni. Mérlegeltem, nem tettem lépéseket s rá egy hónapra, már a választások megtörténte után, a kezembe nyomták a felmondásomat. Ezt úgy sikerült frappánsan elérni, hogy megszüntették az egész osztályt, ahol dolgoztam, bár aztán újraszervezték s minden munkatársat visszavettek – kivéve engem.

 

-Milyen hivatalos eszköz, lehetőség maradt mindezek után, hogy visszavegye az igazát az önkormányzattal szemben?

 

-Munkaügyi pert indítottam, ebben is botrányos dolgok történtek. Az egész bírósági eljárásra jellemző volt, hogy az egyik peres fél érdekeit képviselik és ezt a pert nekem el kell vesztenem, hiszen amennyiben megnyerem, az egyértelművé teszi, hogy a korábbi, közpénz elleni bűncselekményekkel kapcsolatos állításaimnak van hitele. Amikor ez a később elsőfokon elvesztett perem elkezdődött, a bíróság elnöke Handó Tünde volt. A per során tapasztalt visszásságok miatt személyes meghallgatást kértem az elnöknőtől, hogy a felvetéseimnek jegyzőkönyvben rögzített nyoma maradjon, amire kénytelenek lennének hivatalosan is reagálni. A kérésem ellenére nem fogadott, de a bírósági perek történetében példátlan dolog történt: maga a bíróság elnöke, Handó Tünde felhívott telefonon s majd’ egy órán keresztül magyarázta, hogy higgyem el, attól, hogy egy fideszes önkormányzattal állok munkaügyi perben, s attól, hogy ő a Szájer József felesége, ez a bíróság nem fog engem hátrányosan megkülönböztetni. Tette mindezt ahelyett, hogy ezt az egy órát személyes megbeszélésre áldozta volna, aminek nyoma van.

 

-Így viszont a telefonbeszélgetés hitelessége nem igazolható semmivel.  

 

-Nincs nyoma. Ugyanígy jártam a következő elnökkel is, miután Handó Tündét kinevezték a jelenlegi pozíciójába.

 

-Mindebben az ügyvédje nem segítette kellően? Vagy miért nem fordult független jogvédő szervezetekhez?

 

-Az előbbi gyenge volt, az utóbbiak nem karoltak fel. Olyan választ kaptam, hogy egyedi, nagy sajtónyilvánosságot nélkülöző ügyekkel nem foglalkoznak. A per első fokon 2013. októberében zárult, a számomra hátrányosan s a fellebbezés utáni tárgyalást 2014. június 11.-re tűzték ki, ahol ismét hátrányos ítélet született.

 

-Ezzel eljutottunk a jelen elhatározása aktualitásához.

 

 

-Így van. Ekkor erősödött meg bennem a keserűség és az elhatározás, hogy a személyes ügyemet kibontom az egész ország jelen állapotára s mivel nem látok más megoldást a hatalom szemérmetlen visszaéléseire felhívni a figyelmet, augusztus elsején, tehát e héten pénteken tíz órára figyelemfelkeltő éhségsztrájkba kezdek Orbán Viktor háza előtt, már beadtam két demonstrációra szóló kérelmet a BRFK-ra. Az első tehát augusztus elsejére, délelőtt tízre szól, pár órára az Orbán-rezidencia elé, legalábbis ameddig a közelébe mernek engedni. Itt ismertetem a szándékomat, az okokat és az akciót megkezdését, majd az első 30 napot az otthonomban tölteném. Amennyiben semmilyen reakció nem érkezik a hatalom részéről, akkor szeptember elsején ismét a helyszínen jelentem be, hogy addig nem fejezem be az éhségsztrájkot, amíg Orbán Viktor az akkor megfogalmazandó kéréseimet nem teljesíti, magyarán az életem kockáztatása áll vagy bukik a válaszán. Állapotom kritikussá válása esetén a közterületi demonstrációt befejezem és elvonulok meghalni, illetve amint tudatosan már nem tudok cselekedni, gondolom, orvosi kezelés alá vetnek, mindezt éppen azért, hogy ne a kórházba szállításommal oldják meg a problémát és Orbán így mentesüljön a felelősség alól. Égjen rá a szégyen és a felelősség.     

Utoljára frissítve: 2014-07-28 17:05:54

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevéve...
Bővebben >>