. Ma Andrea napja van.
Jogi kisokos: az egyoldalú hatalmasság
2013-12-11 05:08:07
Jogi kisokos: az egyoldalú hatalmasság

Jogi kisokos: az egyoldalú hatalmasság

A hitelező bankot a 13/1993 EGK Irányelv, az Európai Unió Bíróságának gyakorlata és a fogyasztóvédelmi célnak megfelelően értelmezendő hazai jog alapján sem illeti meg egyoldalú hatalmasság, hogy a kölcsönszerződést módosítsa.


Az egyoldalú hatalmasság gyakorlása ui. a felek közötti jogviszonyt a mellérendeltség és egyenjogúság érvényesülésével jellemzett polgári jog határain túlra helyezhetné úgy, hogy annak következtében a felek közt polgári jogi jogviszony már nem maradna fenn.

 

A hitelező bank a kamatot, díjakat és a költségeket akkor változtathatja meg egyoldalúan, ha ennek konszenzusos alapokon nyugvó lényeges és a fogyasztó számára az átláthatóság érdekében szükséges részletes feltételeit már az eredeti kölcsönszerződés rögzíti.

 

Tisztességtelen az a szerződési feltétel, amely a hitelező bank egyoldalú hatalmasságként gyakorolható szerződés-módosítási jogát  rögzíti, mert a felek jogviszonyában a Ptk.240.§-ában szabályozott egyező akaratot igénylő módosításhoz képest a fogyasztó hátrányára egyensúlytalanságot eredményez  és a tisztesség, jóhiszeműség követelményeit is sérti azáltal, hogy  a fogyasztótól az ilyen szerződési feltétel elfogadása valóságos szerződéskötési tárgyalások esetén ésszerűen nem lett volna elvárható ( az Európai Unió Bíróságának C-415/11. számú ítélete, „Aziz” ügy).

 

A deviza-alapú kölcsönszerződés a Ptk.207.§ (1) és (2) bekezdésében foglalt értelmezési szabályok alkalmazása mellett forintban nyújtott és ugyanígy visszafizetendő kölcsön.  A kölcsön deviza összegének folyósításkori és az egyes törlesztő részletek forint összegének törlesztéskori, a hitelező bank saját vételi, illetve eladási árfolyamán történő meghatározása matematikai művelet, amely mögött tényleges deviza vétel és eladás nincs.  A Ptk. 198.§ (1) bekezdéséből következően ellenszolgáltatás csak szolgáltatásért jár és a polgári jog lényegét adó elvekkel (egyenjogúság, mellérendeltség) nem egyeztethető össze az sem, hogy a szerződéskötést követően, már a teljesítés során az egyik fél a másik fél szolgáltatását, annak mértékét, összegét a saját belátása és érdekei szerint alakíthassa.

 

Bővebben itt.

 

 

Doody



Kapcsolódó írásaink:

Jogi kisokos: a zálogjog érvényesítése

Jogi kisokos: a zálogjog érdekességei

Utoljára frissítve: 2013-12-12 17:17:42

További híreink
Egy különös munkahelyi ötlet a női nehéz napokra
Gedis Grudzinskas, szülész-nőgyógyász professzor szerint a nőknek minden hónapban, a menstruációjuk idején szabadnapot kellene kapniuk, mert ezzel a hónap többi napján na...
2015-05-21 15:41:27, Hírek, Közérzet Bővebben
Öt tipp, hogy megszabaduljon a hasi zsírtól
A hasra rakódó feleslegtől, úszógumitól nem csak a férfiak, de a nők is sokat szenvednek. Ahhoz, hogy megszabaduljunk tőle, nem elég a tökéletesen összeállított edzésprog...
2015-04-21 18:40:33, Hírek, Közérzet Bővebben
Már a peronon is kérhetik a jegyeket
Fokozott jegyellenőrzést tart a reggeli csúcsidőszakokban a MÁV-Start a budapesti elővárosi vonatokon, a kampányszerű ellenőrzés a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon kezdődöt...
2015-04-21 18:35:17, Hírek, Közérzet Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Van, amikor egészen banális dolgok miatt nincs esélyünk a munkavállalásra abban a pozícióban, amire áhítozun...
Bővebben >>