| Jön az új KRESZ – mindenkinek vizsgázni kell |
|
| 2012-05-26 17:03:21 |
|
Új, az uniós normáknak is megfelelő KRESZ-t akarnak a FIDESZ szakpolitikusai, ami valószínűleg azzal járhat, hogy mindenkinek, aki vezet és továbbra is vezetni akar újra kell vizsgáznia. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság rendőrségi szóvivő szerint az új jogszabályt kidolgozó munkabizottság már májusban elkezdi a munkát, és az új KRESZ még az idén életbe léphet. Ezzel ellentétes nyilatkozatot adott Bíró Márk országgyűlési képviselő, aki a jelenlegi parlamenti ciklus vége felé, vagy 2014 közepén tartja reálisnak az új KRESZ hatálybalépését.
Bíró Márk a Fidesz-frakcióban a közlekedési szabályok és szankciók átalakításnak felelőseként azt is jelezte, hogy a módosítások helyett a párt frakciója inkább teljesen új közlekedési szabályokat akar.
1975 óta hatályos a jelenlegi KRESZ és az elmúlt 37 év alatt negyvenszer módosították.
2012. április 23-án hozta létre a Fidesz-frakció azt a munkabizottságot, amelyben szakpolitikusok, a rendőrség és az illetékes minisztériumok szakemberei, és civil szféra szereplői, mint KRESZ-oktatók, autós érdek-képviseleti szervezetek, közlekedési szakújságírók kapnak lehetőséget hogy részt vegyenek az új törvény kidolgozására, közölte Garamvölgyi.
Az új KRESZ-szel kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat a kreszmodositas@gmail.com e-mail címre várják.
A videofelvétel szerint, ha jön az új KRESZ, mindenkinek vizsgázni kell az új szabályokból.
|
| Az Orbán-kormány két nappal a választás előtt még elsüllyesztette a Népszigetet |
| 3000 lakás és 56 méteres épületek a Népszigetre, közlekedési fejlesztések és garanciák nélkül – Vitézy Dávid szerint két nappal a választások előtt egy ilyen beruházás ne... |
2026-04-10 13:57:30, Hírek, Fókuszban
Bővebben
|
| Az új kormány felfedné a Varga Judit bukását is hozó kegyelmi-botrányt |
| A Tisza-kormány nyilvánosságra hozza a bicskei kegyelmi ügy aktáját és a húsz év alatt a gyermekvédelemben elkövetett bűncselekményeket, mert a mai napig senki nemkért bo... |
2026-04-10 09:22:08, Hírek, Fókuszban
Bővebben
|
| Publicus: már 52-39-re vezet a Tisza |
| A Tisza a teljes népességben 38, a Fidesz 29 százalékon, a biztos szavazóknál 45, illetve 34 százalékon áll, derül ki a Publicus Intézet választás előtti utolsó kutatásáb... |
2026-04-10 09:22:06, Hírek, Fókuszban
Bővebben
|
1. Jön az új KRESZ – mindenkine...
Új, az uniós normáknak is megfelelő KRESZ-t akarnak a FIDESZ szakpolitikusai, ami valószínűleg azzal járhat, hogy mindenkinek, aki vezet és továbbra is vezetni akar újra kell vizsgáznia. Bővebben |
2. Meghalt egy betegem, legyete...
A doktornő szégyelli, hogy ilyen egészségügyben kell dolgoznia: „Úgy halt meg a 21. században, ahogy talán a középkorban sem haltak meg. Nem panaszkodott. Egy éve nem kap ellátást. Ha nem lett volna ilyen családja, most szociális temetésre szorulna!” Bővebben |
3. A kis Rendőröket valójában l...
Ha belegondolok, hogy parancsra hány jogsértést követtem el a gyanútlan állampolgárokkal szemben…..akkor nagyon rossz érzés fog el. Azok a bírságok, amelyeket én róttam ki, azok valójában egyetlen egyszer sem voltak jogszerűek. 2013 februárjában kaptunk egy igazi "diktátort", akit csak az érdekelt, hogy minél több bírságot szabjunk ki….. Bővebben |
4. Svájcban kiröhögték Orbánt?
A közel tízezres megtekintést elérő, youtube-on terjedő felvétel alapján, a svájci pénzügyminiszter Hans Rudolf Merz röhögő görcsöt kapott Lázár János bejelentésén, aki a svájci bankokban ezermilliárd forint után kutakodik Bővebben |
5. Elegem volt a rendőrségből! ...
Fiatal, lelkes pályakezdő. Másfél év után felmondott: „A rendőrségen többszörösen szegték meg a szabályokat, például a fegyveremet a zsebemben kellett hordanom, mert nem adtak hozzá tokot, és többször is a szállásomon kellett tárolnom……” Bővebben |
6. Kérd készpénzben a fizetésedet!
Sokan nem tudják, de a munkavállalóknak joguk van készpénzben kérni a fizetésüket. Ráadásul csak a bankok veszítenek ezen, a munkáltatók is megspórolhatják az ötszörösére emelt tranzakciós díjakat. Bővebben |
7. Egy volt büntetőbíró sikkasz...
Dr. Pécsi Kálmán ügyvéd bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette gyanúja miatt jelentette fel Orbán Viktor miniszterelnököt és társait. A volt büntetőbíró a feljelentettek ingó és ingatlan vagyonára, illetve pénzintézetnél vezetett bankszámlájára bűnügyi zárlat elrendelését is kezdeményezte Bővebben |
| Ezt olvasta már? | |
Ha az Omelcsenko-videót komolyan vesszük: a bácsi arról is beszél ám, hogy Orbánt 2009-ben Putyin beszervezte ...
| |
| Bővebben >> | |