. Ma Gedeon napja van.
Kezdődhet a budai fonódó villamoshálózat kivitelezése – a BKK szerint
2014-09-07 19:45:58
Kezdődhet a budai fonódó villamoshálózat kivitelezése – a BKK szerint

Kezdődhet a budai fonódó villamoshálózat kivitelezése – a BKK szerint

A Közbeszerzési Döntőbizottság engedélyezte a budai fonódó villamoshálózat kivitelezői szerződésének megkötését, és a hónapok óta tartó jogvita után minden pontban igazat adott a BKK-nak a beruházás közbeszerzési eljárását megtámadó kivitelező cég panaszait kivétel nélkül elutasítva. A KDB döntésével elérhető közelségbe került, hogy új, átszállásmentes, észak–déli irányban egész Budát átszelő vonalak jöjjenek létre.

 

A Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezőjeként a Budapesti Közlekedési Központ július elején hirdetett eredményt a budai fonódó villamoshálózat kivitelezésére tavaly decemberben kiírt közbeszerzési eljárásban. Ennek értelmében a villamoshálózat Bem rakparti ágát a BEM Tram Konzorcium építheti meg közel 4,4 milliárd forintért, míg a Széll Kálmán téri ág kivitelezésére az ÓBUDA Tram Konzorcium mintegy 8,2 milliárd forintos ajánlatát fogadták el.

 

Azonban az eljárásból kizárt vesztes pályázó, aki a közbeszerzési eljárásokon való részvételtől többszörösen eltiltott gazdasági szereplő, a tíznapos szerződéskötési moratórium letelte előtt megtámadta az eredményt, és a Közbeszerzési Döntőbizottságtól (KDB) kérte az eljárást lezáró döntés megsemmisítését. A KDB-nél lezajlott jogorvoslati eljárás mostanra fejeződött be, döntését a KDB közzétette honlapján.

 

A Döntőbizottság megállapította, hogy a BKK Zrt. két kötelező kizáró okot megállapítva, a jogszabályoknak megfelelően eljárva, helyesen zárta ki az eljárás eredményét megtámadó kivitelező konzorciumot a közbeszerzési eljárásból, és állapította meg a kérelmező által vezetett konzorcium ajánlatának érvénytelenségét.

 

 

A Döntőbizottság megállapította továbbá azt is, hogy a BKK Zrt. az eljárásban jogszerűen és helyesen járt el. A Döntőbizottság határozatában valamennyi, az eljárás eredményét megtámadó konzorcium által vitatott pontban a BKK Zrt.-nek adott igazat, ennek következtében a kérelmező TVV–Fonódó Konzorcium közös ajánlattevő a befizetett 25 millió forintos igazgatási díjat elvesztette. A KDB megállapította, hogy egy újabb közbeszerzési eljárásban is hamis adatot szolgáltattak, amely alapján további legalább három évre kizárta annak lehetőségét, hogy egyéb közbeszerzési eljárásban részt vegyenek.

 

Az eljárás lezárásával döntő  közelségbe került, hogy új, átszállásmentes, észak–déli irányban egész Budát átszelő vonalak jöjjenek létre, ahogyan ezt Tarlós István főpolgármester programja tartalmazta, és amint az a Balázs Mór-terv célkitűzései között is szerepel. A fejlesztés eredményeként a korábbi 17-es villamos és három budai járat (19, 41 és 61) vonalának összekötésével hosszú, észak–déli irányban egész Budát átszelő villamosvonalak jönnek létre, és Óbudáról átszállás nélkül juthatunk el a Széll Kálmán térre, a BAH-csomóponthoz, illetve Kelenföldre vagy éppen Albertfalvára. A Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása az Új Széchenyi Terv Közlekedési Operatív Programjának segítségével európai uniós és hazai forrásból 90,4 százalékos (Széll Kálmán téri ág), illetve 63,8 százalékos (Bem rakparti ág) uniós támogatási ráta mellett valósul meg - tette közzé a lehetőség lehetőségét a BKK.

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem...
Bővebben >>