. Ma Emma napja van.
Kisember hát itt a véged/2
2012-02-27 11:07:32
Kisember hát itt a véged/2

Kisember hát itt a véged/2

Folytatjuk történeteinket azoknak a kisembereknek az eseteivel, amelyek az állam rozsdás gépezetének köszönhetően, sajnos mindennaposan keserítik meg életüket.  A miénket. Akik betartjuk a törvényt, akik egyik napról a másikra élnek, és akiknek nincs pénzük és idejük ügyvédet fogadni.  


A Kisember/1 ITT olvasható


Megszokott útvonalon közlekedett az a két szomszédi viszonyban levő középkorú hölgy, akik egy késő délutáni időpontban egy megbeszélésről hazafelé tartottak, egyikük Suzukijában. Már majdnem hazaértek, amikor az utolsó kereszteződésnél, pár száz méterre otthonuktól megálltak a piros lámpánál. Mikor a lámpa zöldre váltott kényelmesen lassan elindultak, ám a mögöttük levő jármű, türelmetlenül, balról beelőzte őket. Mivel ő egyenesen akart átjutni, a hölgyek meg balra kanyarodva, így a két autó súrlódott egymással. Szerencsére már csekély volt a forgalom, így nagyobb baleset nem történt.


A szabálytalanul előző japán autó mivel gyorsan ment, nem fékezett, hanem átért a szemben levő oldalra és ott parkolt le, a két hölgy pedig visszatolatott, és a következő zöld lámpát kivárva   - nem balra haza, - hanem a másik autó után ment egyenesen, hogy tisztázzák a koccanást.


A szabálytalan autó fiatal, női sofőrje nem ismerte el a hibáját így a hölgyek rendőrt hívtak. Biztosak voltak abban, hogy szabályosan közlekedtek. 45 perc is eltelt, míg a helyszínelők kiértek.


Ezalatt az idő alatt mindössze annyi történt, hogy a fiatal sofőr lázas telefonálásban kezdett és öt perc alatt egy taxin megérkezett hozzá egy fiatalember, aki egy nagy női és vastag tárcát adott át neki – mint később kiderült (az igazoltatásnál) a lány okmányai is ebben voltak. A férfi szemtelen hangvételű beszélgetésbe kezdett a hölgyekkel a koccanás felelősségének vonatkozásában, de a szóváltás néhány percig sem tartott, mikor a fiatalember cinikusan közölte:  „Remek, hogy kihívták a zsarukat, én is nekik dolgozom”. A hölgyek ezt követően beültek az autóba és ott várták a helyszínelőket. (Később kiderült (néhány kattintás a neten) hogy a férfi- a lány barátja – a Zsaru magazinnak írt cikkei kapcsán volt ilyen magabiztos)


Az intézkedő rendőr-járőrök a felekkel külön-külön beszélgetve kitöltették a saját nyilatkozatukat, leíratva a baleset bekövetkezésének általuk megélt verzióját, és nyilatkoztatták őket a felelősség kérdéséről. A helyszínen nem rögzítettek, nem mértek, nem készítettek fényképfelvételeket sem a gépjárművek sérüléseiről, sem a kereszteződésről. Mint kiderült fényképezőgépük nem is volt.  Ezt követően, a baleset bekövetkezési időpontja után minimum egy órával került arra sor, hogy a rendőrök bementek a kereszteződésbe és egy kétes eredetű műanyag szilánkot valamint a két hölgy által használt jármű leesett rendszámtábláját megtalálták, de ekkor sem mértek, nem rajzoltak semmit.


A koccanó felek előtt tehát olyan helyszínrajz nem készült,  amelyen meghatározták volna az ütközés feltételezett helyét, és amelyen anyagmaradványok rögzítésre kerültek. 


A Suzuki sérüléseit megjavították, a kár százezer forint volt, persze a hölgy kárára, mert a biztosító csak akkor fizet, ha a rendőrség megküldi a határozatát, hogy a másik autó sofőrje volt a vétkes.


Ezután következett a közel egy évig tartó tortúra: meghallgatás, tanúmeghallgatás, szembesítések, igazságügyi szakértő bevonása, amely utóbbi szakvélemény kézhezvételekor a hölgy észrevételezte az ellentmondásokat, és kérdéseket tett föl, de senki válaszra senki nem méltatta.

A rendőrség mindezek alapján azt a meglepő határozatot hozta, hogy a Suzuki vezetője volt a hibás.  Az elmarasztalt sofőrre ötvenezer forint közlekedési bírságot rótt ki és kötelezte őt az igazságügyi szakértői díj megfizetésére is így a most már százezrekben mérhető kárt a hölgy nem hagyhatta szó nélkül és kénytelen volt ügyvédhez fordulni. Bár 25 éve vezetett, soha nem volt még semmilyen közlekedési ügye, se szabálytalanság, se baleset miatt nem állt eljárás alatt.


Bíróságra került az ügy, amely bár a rendőri határozat ellen indult, de a rendőrség nem lévén peres fél egy ilyen eljárásban: csak a két sofőr és az utas kerültek meghallgatásra. A bíró is kirendelt szakértőt, így ez az eljárás is fél évig hózódott.


Mily meglepő: a bíróság megállapította, hogy a helyszínelők nem végeztek pontos munkát, az általuk utólag készített helyszínrajz alapján nem lehet semmit megállapítani melyből egyenesen következik, hogy  a  rendőrségi szakértő szakvéleménye nem elfogadható, vagyis a rendőrségi határozat hatályát  vesztette.


Mint kiderült: Hiába is állapította volna meg a szakértő utólag, hogy a másik fél a vétkes, azt valamilyen jogszabály alapján már nem lehet ismét felelősségre vonni a szabálysértés – koccanás felelősség megállapításának körében.

 

A  Suzuki sofőrje mindenképp vesztes maradt. 


Az ügyvédi munkadíjra és az autója sérülésének megjavíttatására fordított összeg nem térült meg, és örülhetett, hogy nem 250 ezer forint vesztesége keletkezett, hanem csak 150 ezer.  Hát nem örült, de nem volt mit tenni, a rendőrséget kártérítésért talán perelhette volna, de nem volt kedve, se pénze ügyvédre, és  főképp mersze, hisz nem hallott még sem ő sem az ügyvéd arról, hogy ilyen jellegű ügyben egy rendőrség elleni kártérítés eredményes lett volna.


A történet itt be is fejeződhetne, és jöhetne az útravaló, de sajnos nincs vége.

A konkrét koccanás 2009 tavaszán történt. Az igazságtalanságot, a megaláztatást és az anyagi veszteségeit épphogy csak kiheverő hölgy 2012 elején az adóirodától kapott felhívást, hogy 2009-es BRFK-közigazgatási bírsághátralékát – 50.000.-Ft-ot ha nem fizet meg 8 napon belül, akkor  végrehajtás következik.


Mivel a hölgynek azóta sem volt semmilyen rendőrségi ügye, feltehetően a leírt eset szabálysértési bírságát nem törölték el, és a rendőrségi  adminisztrációs hiba miatt kezdődik az újabb tortúra, a hadakozás az adóirodával és a BRFK-val.

Nyerni itt sem lehet, csak újabb veszteségek jöhetnek. Postaköltség, telefonköltség, álmatlan éjszakák….. –  és ez a minimum


Útravaló:

  1. Mivel tényként leszögezhető, hogy nem minden helyszínelésre érkező rendőrnek van fényképező gépje, centimétere, és ez nem panaszolható vagy számon kérhető, sőt mi több, utólag is lehet helyszínrajzot készíteni, így tanácsos legalább a telefonunk kameráját használni, hogy a vitás esetekről azonnal tudjunk fotót készíteni.
  2. Minden iratot, mindig és sokáig (min. 5 év) meg kell őrizni különösen, amelyik bármilyen anyagi, vagy más vitás helyzet dokumentuma.
  3. Az írásbeliség fontos, ne telefonáljanak, hanem írjanak!  Szó elszáll, az írás megmarad!
  4. Ha vétlenek vagyunk, kerüljük a költséges ügyintézést, mert soha senki nem téríti meg az igazunkat védés körében keletkezett költségeinket.
  5. Hibázni, csak a hatóságoknak büntetlen, a kisembereket felelősségre vonják és csak ráfizethetnek.
  6. A hatóság sosem kér elnézést, ha téved, a kisember hiába is kérne, megbüntetik.

MA

További híreink
Gyermekotthon vár segítőket
Önkénteseket keres a csepeli Burattino Hátrányos Helyzetűeket Segítő Iskolaalapítvány. Az önkéntesnek alapvetően a 3 lakóotthon mindennapi életében kéne segítenie. A lakó...
2015-04-18 09:31:54, Hírek, Megosztom Bővebben
Trükkös rablók a Lidl parkolóban
Miközben a bevásárlóközpontokkal kapcsolatban a közbeszéd tárgya a vasárnapi zárvatartás, arról már kevesebb szó esik, ha esik, hogy mi történik a parkolókban hagyott aut...
2015-04-07 20:11:58, Hírek, Megosztom Bővebben
Minden vasárnap – családi nap
Családi Akvárium címmel október 5-től minden vasárnap a gyerekek és szüleik vehetik birtokba az Erzsébet téri Akvárium Klubot, ahol koncertek és játszóház fogadja őket. A...
2014-10-10 15:43:50, Hírek, Megosztom Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Azt mondják, sosem öregszik meg az, aki nem felejt el játszani. Természetesen más játékok kerülnek terítékre g...
Bővebben >>