. Ma Andrea napja van.
Kiverték a kutya fogait és több helyen megszurkálták késsel
2014-08-22 17:56:21
Kiverték a kutya fogait és több helyen megszurkálták késsel

Kiverték a kutya fogait és több helyen megszurkálták késsel

A pécsi Kovácstelepen tűnt el egy kutya, a gazdái megkínozva találták meg. Az elkövetőt a rendőrök elvitték, másnap már ismét a környéken volt. Az elkövetőt előállították, majd elengedték, ám azóta elfogatóparancs van ellene.

 

- Augusztus tizedikén reggel tűnt el Panka nevű négy hónapos akita kölyökkutyánk. Hívtuk a rendőröket, s miután feljelentést tettünk, együtt kerestük az állatot – számolt be a történtekről a kutya gazdája. - Délután iszonyatosan hangos nyüszítésre, vonyításra lettünk figyelmesek. A kovácstelepi házunk mögötti labdarúgópályához tartozó egykori öltözőből jöttek a hangok.

 

Hívtuk a rendőröket, akik odabenn meg is találták a kutyánkat. Az állat ki volt kötözve, de azt azonnal láttuk, hogy brutálisan megkínozták: késsel több helyen megszúrták, a fogait kiverték, az orrát betörték. A rendőrség tíz perc alatt kézre kerítette az elkövetőt, akit azonosítottunk is, ráadásul ő is elismerte tettét.

 

 

A rendőrségtől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ügyészség úgy döntött: nem kell őrizetbe venni a férfit. Mi úgy tudjuk, hogy a férfi a miénk előtt már négy kutyát megölt, legalább négy embert megtámadott fényes nappal. A rendőrség ezekről mind tud, névről ismerik ezt a férfit, de mégsem tartják benn. Azt hallottuk, hogy őt pszichiátrián kezelik, de nem jár beadatni a szükséges injekciókat, ráadásul kábítószer-használó is.

 

És az ügy itt újabb fordulatot vett: csütörtök délután közölte a rendőrség, hogy a férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki.

 

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Persze folyamatosan azt halljuk mindenhonnan, hogy mindig ragaszkodjunk az eredetihez, ne érjük be másolattal,...
Bővebben >>