. Ma Emma napja van.
Kolozsvár – egy része - nem kér Orbánból
2014-09-29 14:09:20
Kolozsvár – egy része - nem kér Orbánból

Kolozsvár – egy része - nem kér Orbánból

Bár a Parlamenten vígan lobog az uniós helyett egy székelyzászló, a „putyini út” előre nem kalkulált feszültségeket is okoz: „a kolozsvári románok nem szeretnék, hogy Vlagyimir Putyin jóbarátja, Orbán Viktor ’Székelyföld’ autonómiáért kampányoljon" – állítja a Napoca News portál.

 

A portál szerint tehát a kolozsvári románok – nem egy része, hanem úgy, mind, a kétszázötvenezer fős közösség – nem szívesen fogadják Orbánt, aki „Székelyföld" – így, idézőjelben! – autonómiatörekvései mellett az erdélyi önrendelkezési harcokat is felerősítené. Orbán olyan állapotokat kíván előidézni, amelyek Kelet-Ukrajnában, Donyeckben uralkodnak, állítja a portál.

 

 

Orbán Viktor látogatása során október harmadikán felavatja a református kollégium és szakiskola új épületét  – ez egyeseknek szintén nem tetszik. Sok kolozsvári jelezte a hatóságok felé, hogy ne vegyenek részt a Református Líceum épületének a felavatásánál, és hogy ne hagyjanak jóvá egy olyan eseményt, amely a román állam széteséséhez járul hozzá. A kolozsvári románok ezt üzenik Orbánnak: „Clujul nu e Kolozsvár", tehát Kluzs nem Kolozsvár, továbbá Erdély nem Donbass – a Donbass szócska a háborús konfliktus alatt álló donyecki térségre használandó, és a Donyec-medence angol megnevezéséből, a Donets Basinból ered.

 

 

További híreink
Cigarettát és kulcscsomót vettek el a megvert férfitól
A kifosztás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival és egy nővel szemben, akik a me...
2024-01-16 16:59:47, Hírek, Kitekintő Bővebben
BMW és Mercedes versenyzett az Árpád hídon – halálra gázoltak egy szabályosan közlekedő kerékpárost
Tisztázatlan körülmények között egy személyautó elütött egy kerékpárost, majd összeütközött egy másik autóval az Árpád hídon 2023. július 1-jén, nem sokkal éjfél után, ír...
2023-07-02 11:38:09, Hírek, Kitekintő Bővebben
Mérget adott be az anyjának az ápolónő a gyöngyösi kórházban
A Heves Vármegyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 41 éves nő ellen, aki megpróbálta megölni az anyját – tud...
2023-02-18 12:34:05, Hírek, Kitekintő Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj m...
Bővebben >>