. Ma Gedeon napja van.
Konyha-klip halálfejekkel és fúvósokkal
2013-03-19 13:37:21
Konyha-klip halálfejekkel és fúvósokkal

Konyha-klip halálfejekkel és fúvósokkal

 Negyedik klipjét is elkészítette Konyhanyelv című debütáló lemezéhez a Konyha, ezúttal a Kitakar dalt filmesítették meg. A zenekar az iSKOLA klubos koncertjét örökítette meg egy kamerával, ahol a dalokat halálfejes arcfeséssel adták elő az együttes tagjai.

 

 

Szepesi Mátyás és csapata – immáron maszk nélkül – legközelebb a Muzikum Klub színpadán látható.

 

- Ahogy a Kiskifli animációs klipjének ötlete is csak egy ökörködésnek indult egy chat-ablakban, így most sem terveztük, hogy klipet fogunk forgatni a Kitakar című dalra – mondta Szepesi Mátyás, a Konyha énekes-gitáros-dalszerzője. - Csupán magunknak és unokáinknak akartuk megörökíteni az iSKOLÁban adott koncertünket, mivel eddig még nem játszottunk sem fúvósokkal, sem halálfejes arcfestés alatt. A maszkírozás előzménye, hogy a hely rászervezte a koncertünkre a MOME farsangját, aminek eleinte nem örültünk, utána viszont „ha lúd, legyen kövér“ alapon megkértük egyik barátnénkat, hogy dekoráljon ki minket az alkalomhoz illően. Az este finoman szólva tartalmasra, a felvett alapanyag pedig ennek megfelelően annyira súlyosra sikerült, hogy egy délelőtt alatt össze is állt belőle a videó.

 

A fúvósokat Subicz Gábor (PASO, Modern Art Orchestra, stb.) hangszerelte és - bár a koncerten egy alkalmi fúvósszekcióval (Cserta Balázs - szaxofon, Szilágyi Gábor – pozan) szólaltatta meg - a lemezen hallható mind a hét szólamot egyedül játszotta fel trombitán, szárnykürtön és mellofonon.

 

A Konyha zenekar következő koncertje március 21-én, csütörtökön este 21 órakor lesz a budapesti Muzikum Klubban, ahol vendégként szintén színpadra áll – a lemezbemutatóról igazoltan távol maradó – Egyedi Péter (Óriás, IHM). 

 

Utoljára frissítve: 2013-03-19 13:38:26

További híreink
A dezertőr, mint politikai playboy – kommentálta Magyar Péter felbukkanását a PHSZ
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseket vett fel - állítja az immár politikai párttá szerveződött ...
2024-03-26 18:23:19, Hírek, Kultúra Bővebben
Tévhitek, amik meggátolják, hogy megtaláljuk a számunkra ideális állást
Van, amikor egészen banális dolgok miatt nincs esélyünk a munkavállalásra abban a pozícióban, amire áhítozunk. Sokszor nem a diszkrimináció, a másokkal való verseny vag...
2024-03-21 16:33:32, Hírek, Kultúra Bővebben
Dobrev Klára szerint nem Magyar Péter kell Magyarországnak
Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje még a Demokratikus Koalíció vezetését is megrengette, miután többtízezres tömeget tudott összehívni március 15-én B...
2024-03-17 11:52:01, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>