. Ma Ivó, Milán napja van.
Lángoló kerékpár
2012-01-23 09:54:58
Lángoló kerékpár

Lángoló kerékpár

Kortárs lengyel drámát mutatott be a Bárka Színház január 21-én. Dorota Maslowska „Megvagyunk egymással” című darabját Kabai Lóránt dolgozta át és Kamondi Zoltán állította színpadra Lángoló kerékpár címmel.

Rákaptak a színházak a kortárs ősbemutatókra. Január elején a Katona állította színpadra egy fiatal német szerző művét, a Bőrpofát, a Bárkában pedig egy harminc alatti lengyel írónő alkotása mutatkozott be. Az érettségije évében hazájában már ismert írónő, Dorota Maslowska akit a lengyel irodalom fenegyerekeként is emlegetnek, a Lengyel-ruszki háború a fehér-piros lobogó alatt című kultregényével robbant be az alkotók világába. 22 éves volt, mikor az egyik vezető varsói színház felkérésére megírta első drámáját, a Két lengyelül beszélő szegény románt, amely már hazáján túl is sikereket hozott számára, és ami már a magyar színpadon is bemutatkozott. A Megvagyunk egymással (2009) című darabját a berlini Schaubühne vezetője, Thomas Ostermeier rendelte meg. A darabot a lengyel Teatr folyóirat a 2009 év legérdekesebb kortárs lengyel drámájának választotta.

 

A Lángoló kerékpár  szereplői egy három generációból álló család:
Fásult Nénike tolókocsiban ( Szorcsik Krisztina), a nagymama, a mechanikus igavonóállat anya, Aranka ( Varjú Olga) és a Pici Jégkislány ( Spolarics Andrea) , aki mindent most tölt le a netről, Edina, a szomszédasszony ( Illyés Róbert), aki egy dagadt disznó, egy Rendező ( Kardos Róbert), akinek A lovagló ló című filmje az összes díjat besöpörte, bár még el sem készült,egy show Programvezetőnője ( Ónodi Eszter), aki reméli, hogy ki tud menteni valakit egy folyóból vagy egy égő házból, csak legyen ott a stáb,és a süket és vak Mónika ( Keskeny Anita), akinek a leomló pixelek között eltávolították a köldökét.
Mindegyikük egy más-más párhuzamos valóság által formált külön világban él. Vagy nem...

Már a színház terembe lépve érezzük, hogy nem szokványos előadásra érkeztünk, hisz egy copfos „kislány” egy második generációs számítógépet püföl, egy nagyinak látszó asszony pedig kerekesszékkel „nyargalászik” a színen. A sarokban egy rakás egymásba tömködött reklámszatyor, a játékteret pedig sajátos papírgalacsin installációból állította össze Árvai György, amely olyan díszletkeretet adott az előadás számára, hogy az teljes mértékben hozzásegítette a nézőt a „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” állapotba hangolódásra.

Izgalmas és egyben veszélyes is a kortárs dráma, ami egyik pillanatban vicces, az már a másikban egy drámai pillanat, ami az egyiknek humoros, az a másiknak velőtrázóan valóságos. Ilyen a Lángoló kerékpár is. Talán néhány éve, a választásoktól és párthovatartoztástól függetlenül is a válság előtt még sokaknak szatírikusan, mókásan szólt, de sajnos mára már egyre többen csúsznak lefelé és érték el, vagy éppen a küszöbén vannak , annak a Tesco gazdaságos, akciós, csirkefarhátos szintnek, amely állapot már legalábbis nem túl bíztató. Ebben a darabban is elhangzik számos olyan mondat, amin egy-két éve még az egész nézőtér nevetett volna, most pedig a bemutatón is csupán egy – egy magányos nevetés hallatszott a nézőtérről…

Az eredeti darab a társadalomban jelen lévő teljes értetlenséget és elidegenedést a XX. századi lengyel történelem tükrében mutatja be. A lengyelek nagy kérdőjele a második világháború, azzal nem képesek egymás előtt a mai napig elszámolni. Maga az életérzés a történelmi sorsfordítók és az emberek színvallása számtalan párhuzamosságot és megfelelést mutat a magyar történelemmel. Így a magyar változatban, hogy minél aktuálisabb és átélhetőbb legyen, megjelenik a II. világháborús és a 2011-es Budapest is. Generációk, ha találkoznak problematikája mindig is érdekes, izgalmas téma.
„A mű egyik legérdekesebb aspektusa a nyelvezete. Masłowska mesteri módon ötvözi a családon belül a három korosztály nyelvének jellegzetességeit: a popkultúra szlengjét a nemzeti szlogenekkel, ütköztetve a fogyasztói társadalom vágyait egy létminimum alatt élő család valóságával. Egyszerre rántja le a leplet a reklámok, a színes bulvárlapok, médiasztárok világának hazugságairól és az önigazoló, önáltató mítoszokról. A darab a nemzeti identitás, a múlthoz való viszony, illetve az attól való elhatárolódás rendkívül érdekes, humoros nyelvi fordulatokkal teli abszurd drámája.” ( Bárka)

Mindenesetre senki sem számítson szűk két óra önfeledt kacagásra, de annak, aki még teheti, hogy másokon segítsen, annak hatalmas önismereti mankó Maslowska drámája, amely mindenkit arra figyelmeztet, hogy maradjon ember ebben a gyakran embertelen világban is. (Szy)

További híreink
Vidd hírét az Igazaknak- Könyvismertető
A nyugati nő találkozása Ausztráliával alcímet viselő regény szerzője Marlo Morgan , amerikai írónő, kinek 1990-ben íródott regénye igazi bestseller lett, amely népszersé...
2012-05-16 20:57:15, Hírek, Kultúra Bővebben
Búcsú egy nagyszerű művésztől- Seregi László
2009. december 12-én töltötte be 80. életévét korunk kiemelkedő koreográfusa, a magyar táncszakma doyenje Seregi László. Nagy ünnepség volt akkor az Operaházban, barátok,...
2012-05-12 22:00:57, Hírek, Kultúra Bővebben
Szalonbeszélgetések a Hadikban
A Karinthy család egykori kedvenc törzshelyén, a Hadik Kávéházban indítják útjára a Karinthy Szalont, ahol május folyamán három alkalommal beszélgethetnek a színjátszás ...
2012-05-11 21:23:43, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Tovább folytatódik a csata az aranyért, ugyanis a Győrnek a Diósgyőrt, míg a Debrecennek a Kaposvárt sikerült ...
Bővebben >>