. Ma Emma napja van.
Megdöbbentő – Kocsis Máté hazudott
2014-07-06 11:37:05
Megdöbbentő – Kocsis Máté hazudott

Megdöbbentő – Kocsis Máté hazudott

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a bíróság szerint is megsértette Bajnai Gordon jó hírnévhez való jogát - közölte az Együtt-PM csütörtökön az MTI-vel.

 

A közlemény szerint a Fővárosi Törvényszék elsőfokú döntése megállapította, Kocsis Máté egy júliusi sajtótájékoztatón valótlanul állította, hogy a Fidesz-székház elleni korábbi akció Bajnai Gordon kérésére és égisze alatt valósult meg, és a volt kormányfő buzdította volna a kormánypárt székháza elleni erőszakra az embereket.

A fideszes politikusnak saját költségén több orgánumban közzé kell tennie bocsánatkérő nyilatkozatát, 300 ezer forint nem vagyoni kártérítést kell fizetnie, és a teljes perköltség is őt terheli - olvasható az Együtt-PM közleményében, amely szerint ha az ítélet jogerőre emelkedik, Bajnai Gordon jótékony célra ajánlja fel a kártérítés összegét.

 

Kocsis Máté július 1-jei sajtótájékoztatóján arra szólította fel az Együtt-PM szövetséget, hogy aznapra szervezett tüntetésén tartsa be a törvényeket, ne ismétlődjön meg az az erőszakos fellépés, amely márciusban történt a Fidesz Lendvay utcai székházánál. Azt mondta: azzal, hogy a demonstráción Bajnai Gordon is részt vesz, nyilvánvalóvá teszi, hogy a korábbi erőszakos akciók is az ő kérésére valósultak meg.     

 

(forrás: mti – fotó: hp)

Utoljára frissítve: 2014-07-06 11:40:54

További híreink
Egy különös munkahelyi ötlet a női nehéz napokra
Gedis Grudzinskas, szülész-nőgyógyász professzor szerint a nőknek minden hónapban, a menstruációjuk idején szabadnapot kellene kapniuk, mert ezzel a hónap többi napján na...
2015-05-21 15:41:27, Hírek, Közérzet Bővebben
Öt tipp, hogy megszabaduljon a hasi zsírtól
A hasra rakódó feleslegtől, úszógumitól nem csak a férfiak, de a nők is sokat szenvednek. Ahhoz, hogy megszabaduljunk tőle, nem elég a tökéletesen összeállított edzésprog...
2015-04-21 18:40:33, Hírek, Közérzet Bővebben
Már a peronon is kérhetik a jegyeket
Fokozott jegyellenőrzést tart a reggeli csúcsidőszakokban a MÁV-Start a budapesti elővárosi vonatokon, a kampányszerű ellenőrzés a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon kezdődöt...
2015-04-21 18:35:17, Hírek, Közérzet Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>