. Ma Auguszta napja van.
Metrófelújítás - drámai döntés születhet holnap
2014-08-24 15:56:06
Metrófelújítás - drámai döntés születhet holnap

Metrófelújítás - drámai döntés születhet holnap

Falus Ferenc főpolgármester-jelölt szerint a 3-as metró felújításáról a fővárosi közgyűlés hétfőn olyan döntést készül hozni, amely "eladósítja a jövőnket, és nem biztosítja a tömegközlekedés mielőbbi biztonságát". A közleményben Falus Ferenc azt írja: "az Orbán-kormány azzal, hogy a 3-as metró felújításának költségeit a fővárosra hárítja, nyilvánvalóan azt választotta, hogy inkább a budapestiek életét kockáztatja, minthogy lemondjon a várbeli luxusberuházásairól és a további pazarló stadionépítésekről".

 

Az MSZP, a DK és az Együtt-PM közös főpolgármester-jelöltje szerint "Orbán Viktor kormányának már megint fontosabb a látszat és a szemfényvesztés, mint az emberek hétköznapi, húsbavágó problémái".

A fővárosi önkormányzat honlapján fellelhető napirend szerint az augusztus 25-i közgyűlés megtárgyalja a 3-as metróvonal infrastruktúrájának és járműparkjának megújítására vonatkozó javaslatot. Az előterjesztéshez kapcsolódó határozati javaslatokban finanszírozási kérdések is szerepelnek.

 

 

Tarlós István főpolgármester pénteken a Kossuth rádióban a 3-as metró felújításával kapcsolatban elmondta, a szerelvényeket és a metróvonal infrastruktúráját - az alagutat, a pályát, a biztonsági berendezéseket és az állomásokat - kell felújítani. Az infrastruktúra felújítása körülbelül 100 milliárd forintba kerül. Ebben az esetben a kormány még mérlegeli, hogy az "uniós támogatás keretei közé beférhessen" - közölte Tarlós István.

A kormány döntött arról, hogy engedélyezi a hitelfelvételt a szerelvények felújítására, és azt állami garanciával segíti. A szerelvények felújítása 60-65 milliárd forintba kerül, a feladat elvégzésére nyílt közbeszerzési eljárást írnak ki. Összesen 220 metrókocsit kell felújítani - mondta.

 

A Magyar Közlöny augusztus 19-i számában jelent meg az a kormányhatározat, amelyben az áll, hogy a kormány megvizsgálta a 3-as metróvonal felújításával kapcsolatos fővárosi javaslatokat, és úgy döntött, a szerelvények felújítására vonatkozó tervet támogatja. A kormány mérlegelte az infrastruktúra felújításához szükséges pénzügyi források biztosításának lehetőségeit, és támogatja a felújítás hitelből történő finanszírozását, a hitelfelvétel részleteiről történő egyeztetésekre a fejlesztési minisztert jelöli ki - olvasható a határozatban.

(MTI)

 

Utoljára frissítve: 2014-08-24 15:57:16

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Magyar Péter bejelentése csalódás. Remény helyett további reménytelenséget, válaszok helyett további kérdéseke...
Bővebben >>