Ha húsvét, akkor hagyományosan tojás és sonka kerül az asztalra. A tojás még érthető is, mint az (újjá)születés szimbóluma, de a sonka, mint tradicionális húsvéti étel már nem ennyire egyértelmű. Sőt, ha jobban belegondolunk, valójában teljesen logikátlan, hiszen Jézus zsidó volt, és a zsidó hagyományok szerint a sertéshús tisztátalan, nem szabad megenni. De akkor miért ünnepeljük a feltámadását egy olyan étellel, ami tilos volt számára?

A válasz egyszerű: a húsvéti sonkának semmilyen vallásos alapja nincsen, egyszerűen praktikus okok miatt úgy alakult a hűtőgép feltalálása előtti évszázadok során, hogy tavasszal volt a szezonja.

Az első megbízható, elektromos hűtőgépek nagyjából száz évvel ezelőtt kerültek kereskedelmi forgalomba, és az 1920-as évek második felében, a Frigidaire cég (miattuk hívjuk máig fridzsidernek is a hűtőt) modelljeinek sikere nyomán kezdtek elterjedni. Az ezelőtti évszázadokban a húsoknak is szezonjuk volt, ahogyan a gyümölcsöknek és zöldségeknek. A disznóvágás például azért történt mindig hagyományosan a tél elején Európában, mert a nagy mennyiségű húst a hidegben lehetett könnyen eltartani aránylag sokáig anélkül, hogy megromlana. Meg persze azért is, mert ősszel még volt bőven mivel etetni a malacokat, télen meg már nem.

A sonka, amit tradicionálisan pácolással és füstöléssel tartósítottak, elég sokáig bírta; tavasszal, mire eljött a húsvét, nagyjából csak ez maradt meg a téli disznóvágásból. Mivel egyébként is a legjobb minőségű húsok közé számított, a sonka adta magát, hogy a nagyböjt után az elfogyasztásával ünnepeljék az emberek húsvétot.

A sonkával ellentétben a Magyarországon nem annyira elterjedt, de világszerte egyébként jellemző másik húsvéti húsétel, a bárány abszolút vallásos tradíció és jelkép. Egyrészt a zsidó disznóhús-tilalom miatt Jézus idejében a bárányhús volt a tipikus ünnepi étel (valószínűleg az Utolsó vacsorán is ezt ették az apostolok), másrészt a bárány Jézus, mint Isten báránya jelképe is.

(Hanula Zsolt)