Magyarországon még soha meg nem történt módon mondták el az igazat nagyszüleik tetteiról, a magyar holokauszt túlélőknek és a hétvégi konferencia közel 200 résztvevőjének a tömeggyilkosok unokái.

 

Egyikük, Barbel Pfeiffer egy olyan ember unokájaként jött Magyarországra, akinek feladata a szögesdrótok áram alá helyezése, a haláltáborok technikai felszerelésének megtervezése volt. Ő alakította ki a birkenaui vasúti rámpát. Unokája azért jött most Magyarországra, hogy elmondja az igazat családja múltjáról.

 

A tübingeni TOS gyülekezet lelkésze, Jobst Bittner elmondta, hogy városuk múltjához tartozik Theodor Danecker neve is, aki a magyar zsidóság deportációját a németek részéről szervezte meg. Tübingen polgáraként, úgy érezte, el kell ezt mondania városa múltjáról.

 

Ezt a találkozást, drámai párbeszédet a túlélők és a német elkövetők unokái között még szinte szavakba sem foglalhatjuk. Annyit tudunk, Magyarországon ilyen még nem történt. A német fiatalok megrázó vallomásai rést ütöttek hazánk feletti szürkeség és kilátástalanság felhőjén, amelyet a mi feldolgozatlan, kibeszéletlen múltunk, hárított és a másikra áthárított vagy letagadott felelősségünk okoz.

 

Minket, magyar keresztényeket is ösztönöztek, hogy tisztázzuk és vállaljuk családjaink múltját az embertelenség, az evangéliumot meghazudtoló antiszemitizmus dolgában.

 

Elmondták, ők megértették: nem építhetik jövőjüket hazugságokra, az elhallgatott múltra. Egy ország helyreállása, áldása, gyógyulása azon múlik, hogy az igazságot mondjuk ki családjaink történetéről. Jelmondatuk: Levesszük a hallgatás leplét!

 

Akik szerveztük és részt vettünk a találkozón, tudjuk: esélyt kaptunk, talán az utolsó és egyetlen esélyt, hogy az igaz beszéd meggyógyítsa Magyarországot is.

 

"Egy erkölcsileg teljesen elrohadt alapzatra semmi nem építhető." (Ungváry Krisztián)