. Ma Máté napja van.
Nem tudom elfogadni, hogy félelemben kelljen élnem ....
2013-05-14 07:43:58
Nem tudom elfogadni, hogy félelemben kelljen élnem ....

Nem tudom elfogadni, hogy félelemben kelljen élnem ....

A Magyar Szociális Fórum kedden üzeneteket tett közzé azoktól a Hitelkárosultaktól, akiken az eddigi kormányintézkedések nem segítettek, és állami segítség híján mindenüket elveszíthetik.  A hitelezőik által megkárosított emberek arról számolnak be, hogy miközben az uzsorakamatot is meghazudtoló törlesztő részleteket követelnek tőlük, állás nélkül maradnak, megélhetési kilátásaik beszűkülnek, hiszen az árak az égbe szöknek, és elszegényednek, a társadalom mezsgyéjére szorulnak.

 

- Félelemben kell élnem, nem tudom elfogadni az uzsorakamatot is meghazudtoló törlesztő részleteket, mindezek mellett az éves monitorozási díjat, a két felé kötelező lakásbiztosítás fizetését. Tavaly kénytelen voltam a Gyűjtőszámla hitelbe belépni, mert nem tudtam fedezni a kiadásaimat. Időközben a munkámban is többszörös változás történt, jelenleg 1 hónapja munkanélküli vagyok – írta egyikük.

 

- 35 négyzetméteres lakásban élek. Most indítják a végrehajtást, nem tudok miből fizetni.

 

- 7 éve felvettem egy Svájci frank alapú szabad felhasználású jelzáloghitelt, melynek a törlesztő részlete havi 50.000 Ft-ról közel 120.000 Ft-ra ugrott. Kértem a rögzített árfolyamot, így most "csak" havi 90.000 Ft-ot kell fizetnem. Többször is próbáltam a bankkal egyezkedni, segítséget kérni, de azt a válasz kaptam, hogy mivel igénybe vettem a rögzített árfolyamú törlesztést, semmilyen más segítségre nem vagyok jogosult.

 

- 25évre vettem fel 5 millió hitelt 40 ezer helyett 85 ezer a törlesztőnk, amit nem tudunk fizetni, minden hónapban kapunk +4 ezerért felszólítást. Már befizettünk vagy 2-3 milliót, még 20 milliót követelnek rajtunk. Itt a kisfiam is, már 20 hónapos. Nem  bírjuk.

 

- 2.650.000 Ft-ot vettem fel. Már kifizettem 3.455.000 Ft-ot, és még követelnek tőlem 3.220.000 Ft-ot.

 

- 2006-ban felvettem 3 és fél millió Forintot svájci frankban. Majd amikor felemelkedett a törlesztő részlet, nem tudtam fizetni. Szerződésemet felmondták, a házam végrehajtás alá került. Már háromszor volt végrehajtás. Majd kaptam segítséget, és fizettem egy évig. Most ismét nem tudom fizetni, fél éve. Ismét felmondás alatt van a hitelem. A 3 és fél millióból kb. 3 milliót fizettem ki. Kb. 20 ezer Ft volt egy havi törlesztő, most 150 ezer. A férjemmel vettük fel, de a férjem meghalt. Nemhogy lejjebb vitték volna a törlesztőt, hogy a férjem meghalt, és egyedül kell fizetnem, hanem majdnem a tízszeresére emelték.

 

- Anyám szociális segélye nővérem törlesztőjére megy el, mégsem elég. Árverezik a házukat. Apám nyugdíja is erre megy el, meg a gyógyszereire. A vállalkozása sem elég már hogy fenntartsa a házat, és törlesszen a NAV felé szintén az ingatlanra terhelt adósságot. Én minimálbérért dolgozom, nem tudok segíteni nekik. Beleőrülök a tehetetlenségbe.

 

- Folyamatosan csak arról küldenek értesítést, hogy továbbra is tartozom, fizessek, de hogy mi hol van az eddigi befizetéseimből és még meddig, és mennyivel tartozom, azt senki nem mondja meg.

 

- Hitelszerződésemet felmondta a bank, mivel munkanélküli lettem. Egyedüli kereső voltam a családban és már nem tudtam annyival törleszteni a banknak amennyivel ö szerette volna.

 

- Elveszik a házamat, a fizetésemet, az ingóságot, és még ráadásul 15-20 milliót követelnek.

 

- Hat év után ott tartunk, mintha semmit sem törlesztettünk volna a hitelből. Pedig kifizettünk már annyit, mint amennyit felvettünk.

 

- Egészségem ráment, jövőre nyugdíjas leszek. Nem látom az alagút végét, belefáradtam az örökös számolgatásba, félek a holnaptól.

 

- 2008-ban vettem fel 5 millió Forint devizaalapú hitelt, ingatlanfedezetre. Kb. egy éve nem tudok fizetni. Emellett van, illetve volt egy autóm is, amit már visszavett a bank kb. egy éve. Az autóhitel következményeként ott tart az ügy, hogy  a behajtó cég már széljegyre is bejegyezte magát, 1.700.000 Ft tartozásért. Ügyvédre pénzem nincs, mindenemből kiforgattak már.

 

- 2007-ben vettem fel a deviza alapú jelzáloghitelemet. 5 évig fix összeget fizettem, 31.470 Ft-ot. Utána felemelték 65.947 Ft-ra. Ezt már nehezen fizettem, ill. fizetgettem. Idén márciusban megint felemelték 70.897 Ft-ra.  Ezt már fizetni nem tudom, a lakásomat elveszíteni nem akarom.

 

- Fizetem rendszeresen lassan 5 éve az autóhitelt, elmaradásom nincs, és most kiderül, hogy még közel 10 évig kell fizetnem?! Az autó vételára így hatszorosa lenne annak, mint amennyiért megvettem!

 

- Jelenleg hetedik éve fizetem svájci frank alapú lakáshitelemet, sajnos már végrehajtás van a lakáson, mert nem tudtam fizetni a rezsit, a közös költséget, emiatt nem ad árfolyamgát-segítséget a bank. Négy kicsi gyerekkel keresek megoldást, kérem, segítsenek.

 

- 2008-ban kezdtem el egy lakás lízinget 65.000 Forintos törlesztővel, ami felment 110.000 Forintra. Igénybe vettem az árfolyamrögzítést, amiről utólag hallottam, hogy nem biztos, hogy jó ötlet volt, de mivel katona vagyok, kapok valamiféle támogatást, másrészt nem volt más választásom, hiszen alig bírtam fizetni.

 

- 870.000 Ft svájci frank alapú személyi kölcsönt vettem fel 7 évre havi fix 17.220 Ft törlesztésre (elmaradásom nincs). A problémám az, hogy most is több mint 1.000.000 Ft a tartozásom, s több mint 3 éve nem csökken.

 

- Nem léptünk be semmilyen megmentő csomagba, hanem kiköltöztünk Ausztriába és az ottani bérből könnyebben fizetjük, amit kell. Hát igen, amit kell, mert a törlesztő részletünk 60.000 Ft-ról mára 170.000 ezerre nőtt. Ehhez hovatovább már az osztrák fizetés sem elég.

 

- 26.351 Ft-ról havi 41.500 Forintra emelték a havi törlesztőt. Amúgy fix törlesztésre vettem fel a hitelt.  Nem tudom fizetni ennyivel. Most akkor veszítsem el azt, amit 5 évig becsületesen fizettem?

 

- Munkanélküli vagyok, férjem fizetéséből élünk négyen. A bankot ez nem érdekli.

 

- 10 nap alatt elintézik a végrehajtást az ügyvédjükkel és akkor az összes megállapodásom megszűnik és indul az egész végrehajtás – közölte velem a bank. De ez még nem volt elég neki, azzal fenyegetett meg, hogy bevonják az eljárásba a gyámhatóságot is, és elveszik tőlem a gyermekeimet.

 

- Idáig tisztességgel fizettem a hitelt, de sajnos a jövő hónaptól nem tudom már, mert időközben nagyon kevés lett a jövedelmem és 4 kiskorú gyermeket nevelek egyedül. 70-ezer forintunk marad a megélhetésre, amit képtelen vagyok beosztani egy hónapra.

 

- 6 évvel ezelőtt felvettem 9.000.000 Ft jelzáloghitelt. Azóta fizetem, de már több mint a dupláját, mint amivel elkezdtem a törlesztést. Kértem az árfolyamgátat, de még így is emelgetik a kamatokat! Még 14.600.000 Ft a tartozásom!!!!!

 

- Gyakorlatilag a hitelre és a közüzemi számlákra dolgozom. Egy kiskorú gyerekem van, aki főiskolára készül.

 

- Az alkalmazottjuk hívogat, hogy fizessünk, mert baj lesz, őt nem érdekli, hogy miből teremtjük elő a 170.000 Ft-ot. Tanácsa a következő volt: kapcsoltassuk ki a villanyt, a vizet és a gázt, és menjünk át a szomszédba tisztálkodni, mosni és főzni. Azt mondta, majd ő megmondja, hogyan kell spórolni és befizetni, ami nekik jár, ha olyan meggondolatlanok voltunk, hogy hitelt vettünk fel.

 

- Nekem csak annyit mondtak, hogy menjek férjhez egy gazdag emberhez, és menjek dolgozni! Nyugdíjas vagyok! Azt is mondták, hogy költözzek kisebb lakásba (40 négyzetméteres lakásban élek). 130 ezret kellene havonta törlesztenem, júniustól pedig 170 ezret! Képtelenség. 47 ezerről indultam. Mennék én dolgozni, de ha nem vesznek már fel sehol...

 

- Három kiskorú gyermekem van, a havi összes kereset családi pótlékkal együtt 150 ezer. Nem tudok 45 ezret törleszteni, ha meg akarunk élni.

 

- Nagyon nehéz körülmények között élünk, sokat nélkülözünk, sokszor nem tudjuk, mit fizessünk ki: bank, rezsi, étel, gyógyszer? A teljes idegösszeomlás határán vagyunk!

 

- Ötszörös túlfizetésre nem készültem fel. Árfolyamrögzítés lehetőségével élni nem tudok, mert időközben a kiegészítő fedezetemre végrehajtás lett bejegyezve. A bank semmilyen segítséget nem tud felajánlani azon kívül, hogy most már napi szinten zaklat.

 

- Mindketten nyugdíjasok vagyunk, a kormány intézkedéseinek köszönhetően a feleségem júniustól, én januártól nem dolgozhatok, így a havi bevételünk ijesztően lecsökkent. Kettőnk nyugdíjából örülünk, ha a havi rezsit ki tudjuk fizetni. A felvett 8 milliós hitelünk most már 17 millióra emelkedett (a házunkat 2008-ban 13 millióra értékelték), amit, ha megszakadunk sem tudunk kifizetni a nyugdíjból. Több mint 40 éves munkaviszony után szembe kell néznünk azzal, hogy mindenünket elveszíthetjük, amiért eddig megdolgoztunk.

 

- Odáig kellene eljutniuk, hogy a devizahitelezők bűncselekményt követtek el ellenünk, nem gondolnám, hogy bármiféle újabb agyalmányt el kellene fogadni tőlük. Tehát a kormány részéről sem megsegítés kell, hanem a törvények betartatása, a károsultak kártalanítása és a felelősök felelősségre vonása – írta végezetül egy Hitelkárosult.+++

 

Kiadta: MSZF SZK

További híreink
Levéltitoksértés és hamis vád a Magyar Nemzetnél..?
Tegnap reggel a Magyar Nemzet cikket jelentetett meg, amelyben egy levelezést közöl. A kitakart címzettekkel publikált levélben két ember azt beszéli meg, hogy az ombudsm...
2014-09-20 16:15:13, Hírek, Fókuszban Bővebben
Tiltakozás a Nemzeti Vágta ellen
Tiltakozom azért, mert embertelen körülmények között szállítják, istállózzák, versenyeztetik a lovakat. Budapest kellős közepe véleményem szerint nem megfelelő helyszín e...
2014-09-20 11:59:04, Hírek, Fókuszban Bővebben
15 milliós burgonyakrokett
Saját párttársától rendelt több, mint 15 millió forintért krumplit a rászorulóknak Pestszentlőrinc fideszes polgármestere, Ughy Attila. A vállalkozó élete azóta nagyot fo...
2014-09-19 12:09:52, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Ha valaki hiányolná a miniszterelnök közpénzből fizetett álkonzultációit, győzelmi jelentéseit, leveleit, akko...
Bővebben >>