. Ma Emma napja van.
Nyílt levél a budai Vár ügyében
2015-04-13 23:22:21
Nyílt levél a budai Vár ügyében

Nyílt levél a budai Vár ügyében

"A munkálatok már folynak, anélkül, hogy a terveket a nyilvánosság és a független szakértők megismerhették volna" - írja levelében a Párbeszédet a Várért Kezdeményezés. Tizenkét hazai értelmiségi nyílt levelet intézett a Hauszmann Terv Társadalmi Testületének tagjaihoz a budai Vár, Várnegyed és a Palota jövőjével kapcsolatos tervek nyilvánossága érdekében.

 

Mint írják, a "Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testületének március 12-én megtartott második ülése előtt a Vár és a Palota ügyeivel megbízott kormánybiztos, L. Simon László ismertette a sajtó képviselőivel a már meghozott döntéseket.

 

Közölte, hogy 'a kormány 98 százalékban kulturális célokra szeretné használni a felújított palotát', továbbá bejelentette, hogy úgynevezett 'zöld beruházás' keretében új helyre költöztetik az Országos Széchényi Könyvtárat, és anyagilag támogatják, hogy a Budapesti Történeti Múzeum részben vagy teljesen átköltözzön a Kiscelli Múzeum épületébe.

 

 

Jó ideje tudni, hogy a kormány a Szépművészeti Múzeumba beolvasztott Magyar Nemzeti Galéria számára új múzeumi épületet terveztet a Városligetben. Azaz  a kormány úgy akarja '98 százalékban kulturális célra' használni a Palotát, hogy a benne működő, mindhárom nagy nemzeti gyűjteményt kiköltözteti onnan." – idézi a közleményt az artportal.hu

 

A levelet megfogalmazó Párbeszédet a Várért Kezdeményezés tagjai arra kérik a címzetteket, hogy tegyék közzé és tárják a szakmai közvélemény elé a terveket. Mint írják, a Vár és a Palota ügye nem "titkolni való nemzetbiztonsági ügy".

 

Március 12-én a Budai Vár megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének második ülése előtt tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára, L.Simon László jelentette be, hogy jövő év végéig a kormány 7,9 milliárd forintot szán a Várnegyed rekonstrukciójára. (L.Simon a ma megjelent Magyar Narancsban nyilatkozik a budai Várral kapcsolatos tervekről: "Lesz helyettük más", Magyar Narancs, 2015 /15.)

 

 

A Párbeszédet a Várért Kezdeményezést március végén alakította meg tizenkét hazai értelmiségi, akik a mostani nyílt levelet is jegyzik: Beke László művészettörténész, Beleznay Éva építész, Buza Péter várostörténész, Bencsik Barnabás művészettörténész, Ferkai András építész, Gyáni Gábor történész, Marosi Ernő művészettörténész, N. Kósa Judit újságíró, Mélyi József művészettörténész, Perczel Anna építész, Szelényi Iván szociológus, Wessely Anna szociológus.

 

Céljuk, hogy kövessék a Várbeli beruházás menetét, tekintettel a "lehetséges szakmai, társadalmi, pénzügyi, urbanisztikai, kulturális, idegenforgalmi hatásokra a változtatások következményeire". Leszögezik, nem a kormány által felállított testület alternatívája, hanem a nyilvánosságot segítő vitapartnere kívánnak lenni. 

 

 

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg a...
Bővebben >>