. Ma Gedeon napja van.
Orbán ideges – majd megnyugszik
2014-10-18 11:29:00
Orbán ideges – majd megnyugszik

Orbán ideges – majd megnyugszik

A helyi választási bizottság mondvacsinált indokokkal akar új választást kiírni a XV. kerületben, felülírva a helyi polgárok egyértelmű döntését – írta közleményben a Demokratikus Koalíció (DK). A testület csütörtöki döntése szerint meg kell ismételni a XV. kerületi polgármester-választás, amelyet Hajdu László nyert. A Fővárosi Választási Bizottság szerint nem történt jogsértés.

 

„Tombol Orbán dühe, mert nyert a Demokratikus Koalíció, amelyet legfőbb politikai ellenfele vezet. A régi, fideszes polgármester azonnal fenyegetni kezdte a Polgármesteri Hivatal dolgozóit, hogyan állhattak szóba Hajdú Lászlóval, aki elkezdte szervezni a kerület október 23-ai ünnepségét” – áll a közleményben.

 

A DK a helyi választási bizottságnak (hvb) arra a csütörtöki döntésére reagált, amely szerint meg kell ismételni a XV. kerületi polgármester-választást és két egyéni képviselői választást is, mert a DK megtévesztette a választókat azzal, hogy jelöltjüket, Hajdu Lászlót a baloldali pártok közös jelöltjeként tüntette fel kampánykiadványaiban, miközben csak a DK indította jelöltként.

 

Gréczy Zsolt, a párt szóvivője a közleményben hangsúlyozza: a DK abban bízik, hogy a Fővárosi Választási Bizottság megváltoztatja a döntést, és helyben hagyja a kerületi polgárok akaratát. Amennyiben nem ez történik, a DK minden jogorvoslati lehetőséggel élni fog a durva választási csalás ellen, mert a XV. kerületi polgárok döntését nem lehet lábbal tiporni – közölte. A párt szerint mindennek az az oka, hogy „Orbán Viktor nem tudja elviselni, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció polgármesterjelöltje győzött a XV. kerületben”.

 

 

„Tiltakozunk a diktatúra újabb megnyilvánulása ellen és az ellen is, hogy a Fidesz egy egész budapesti kerület működését is képes lenne ellehetetleníteni, mert vezére nem tud elviselni még ennyi vereséget sem” – tartalmazza a közlemény. A hvb döntése nem jogerős, azzal szemben a Fővárosi Választási Bizottsághoz (FVB) lehet fordulni jogorvoslatért; az ott születő határozattal szemben pedig a Fővárosi Ítélőtáblához lehet bírósági felülvizsgálati kérelmet benyújtani – írja az MTI.

 

Hajdu László (DK) 43,89 százalékkal (11 294 szavazattal) nyert Pintér Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltje előtt, aki 41,02 százalékot (10 556 szavazatot) szerzett. Monostori Zsolt (Jobbik) 8,97 százalékot (2308 szavazatot) kapott, míg Szilvágyi László (LMP) 6,12 százalékot (1576 szavazatot) szerzett.

 

 

Utoljára frissítve: 2014-10-18 18:55:59

További híreink
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben
Novák Katalin utódját máris hazugságon kapták
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – fogalmazott a Hvg36...
2024-03-02 16:17:20, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem...
Bővebben >>