A Brilliantlove az angol mozi egy fiatal rendezőjének alkotása, aki Indie-zenészként kezdete pályafutását, majd átpártolt a mozgóképhez. A film előzetese alapján a többséget kicsit meghökkentette a produkció, hisz a beharangozó szerint a Brillantlove egy költői szerelmi történet, melynek narrátora és főszereplője egy visszahúzódó lány, aki állatkitöméssel foglalkozik: csendes állatseregletet tart a fagyasztóban, közvetlenül szerelme jégkrémei mellett...

Valóban egy szerelmi történetbe csöppen a néző. Manchester (Liam Browne) és Noon (Nancy Trotter) kapcsolatának csúcs szakaszában ismerkedünk meg a fiatal párral. Manchester, talán még jóképűnek is mondható, de iszonyúan elhanyagolt, szakadt és büdös és egy nagy zöld mezőben egy lepukkadt garázsban van disznóólra emlékeztető otthona. Gyakorta részeg, hanem akkor kicsit be van tépve.  Nem dolgozik, az élelmet lopással szerzi, aminek javarésze jégkrém, ami színes és olyan, mint egy virágtartó bot. Noon szexuális fantáziáin kívül, amit diktafonra is mond, nem sokat beszél, inkább csak mosolyog és nevetgél, de abból, hogy ebbe a fiúba habarodott bele, azt érzékelteti, hogy nem agykutatónak készül. Míg a fiú a kocsmában sikerre issza magát vagy éppen élelmiszer beszerző útján jár, addig a lány végtelen türelemmel madárkákat preparál, míg a feldolgozásra váró állatkákat a mélyhűtőben várakoztatja. Végül is a szerelem nem csupán s nagy szellemek kiváltsága.

Mikor fenti elfoglaltságok pihennek, akkor pedig szeretkeznek, élvezik egymás testét és szexuális fantáziáikat élesben is kipróbálják. Nehéz eldönteni, hogy ez csupán, mindent elsöprő szenvedély vagy éppen szerelem, főleg, hogy a fiú ócska fényképezőgépével a szerelmeskedés minden pillanatát megörökíti. Bár Manchester egy-egy elejtett mondatával azt érzékelteti, hogy odavan a lányért, de ez sem olyan egyértelmű. Tény, hogy láthatóan boldogok együtt, ahogy egyik szerelmeskedésből átzuhannak a másikba, ott feszül közöttük a vágy a szenvedély, együttlétükből árad a forró erotika.

Tart ez a boldogság addig, míg Manchester egy túlsörözött estén nem felejti a képeket egy bárban, ahol egy műgyűjtő/pornófilm készítő meg nem találja a fotókat és rábeszéli a fiút egy kiállításra.

Manchester a maga suta, együgyű módján megpróbálja elmesélni a lánynak, hogy a róla készült képekből lesz kiállítása, de a beszélgetés vagy szexbe vagy veszekedésbe fullad. Így az újdonsült művész nélküle megy az ünnepélyes megnyitóra. Megérkezik azonban Noon is, aki nem képes a művészetet értékelni… A kiállítás csattanójaként Manchester sajátos performanszot is bemutat, amire nagyon vevő a kiállítás közönsége.

Eztán derül ki, hogy ez tényleg szerelem volt, és ki tudja mennyi időre, de kis szünet után újra egymásra talál Noon és Manchester

Ashley Horner , a rendező szerint elég megosztó a film, ami már szintén szerinte a szereplőválogatáskor is problémát okozott, hisz a forgatókönyv olvasása után a művészek visszatáncoltak a lehetőségtől. Nem csoda, hisz a Brillantlove egyáltalán nem pornó, de olyasfajta kitárulkozást követel a művészektől, amire azért a többség nem képes. Ez az angol alkotás valóban nem azon amerikai filmmintát követi, amelyik csak beszél a szexről, itt szinte teljes valóságában dübörög a szex, nyíltan és játékosan. Hasonló nyíltsággal mutatja be a kortárs művészetet is.

Talán közelebb kerülhettünk volna a két fiatalhoz, ha több őszinte beszélgetés is zajlik közöttük két szerelmeskedés között, így többnyire kívül marad a néző a történeten, s ez azt a fajta veszélyt is magában hordozza, hogy a közönség is gyakran meginog, hogy ez csupán szex, szenvedély vagy tényleg egy szerelmi kapcsolat első hat hónapjában járunk, amikor semmi sem számít csak a Te és az Én . (szy)