. Ma Gedeon napja van.
Tűzpárbaj a nyílt utcán a Pesti úton
2014-09-29 11:53:28
Tűzpárbaj a nyílt utcán a Pesti úton

Tűzpárbaj a nyílt utcán a Pesti úton

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2014. szeptember 29-én 6 óra 30 perc körüli időben ismeretlen tettesek megtámadtak két férfit a Budapest XVII., Újlak utcában. A csuklyát viselő támadók gázspray-vel lefújták, megkötözték a sértetteket, elvették a náluk lévő készpénzt, majd egy fehér színű kisbusszal elmenekültek a helyszínről.

 

Miután a sértettek kiszabadultak, Volvo típusú személygépkocsijukkal támadóik után indultak. A menekülő támadók ezt észlelve több lövést adtak le az őket követő gépkocsi irányába, amelynek következtében az egy fának ütközött a Budapest XVII., Pesti úton. A lövések, illetve a baleset következtében személyi sérülés nem történt. A keletkezett anyagi kár megállapítása folyamatban van.

 

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki az eseménysornak szemtanúja volt, jelentkezzen az ingyenesen hívható, 107 vagy 112 segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

 

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya rablás bűntettének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettesek ellen.

 

(képünk illusztráció)

További híreink
Keresztül a téli Vértesen
A Vértesben elég sokat jártunk, de télen még soha, így felkerekedtünk, hogy megnézzük eme szép és változatos hegyvidéket február elején.
2024-02-13 17:37:46, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
A közel 80 éves Földes László „Hobo” kapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját
Földes László, Hobo a Hobo Blues Band alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíját idén, írja a hirado.hu. Az Életmű Gálát február 3-án közvetítik a Duna TV-n.
2024-01-18 12:09:38, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben
Moór Marianna: „Elzártam magam a világtól”
Amióta a 80 éves Moór Marianna visszavonult a pályától, távol tartja magát a rivaldafénytől, és úgy tűnik, ez a jövőben sem fog sokat változni, ráadásul egy tavaly februá...
2024-01-04 14:38:37, Hírek, Rendőrségi hírek Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Persze folyamatosan azt halljuk mindenhonnan, hogy mindig ragaszkodjunk az eredetihez, ne érjük be másolattal,...
Bővebben >>