. Ma Emma napja van.
Új játszóhely nyílt a Nemzetiben
2014-11-15 17:12:16
Új játszóhely nyílt a Nemzetiben

Új játszóhely nyílt a Nemzetiben

Bajor Gizi Szalon néven avatnak új játszóhelyet november végén a Nemzeti Színházban. Az új színpadon Udvaros Dorottya, Voith Ági és Bodrogi Gyula estjeit láthatják a nézők az évad első felében.

 

A Nemzeti Színház nagyszínpadi nézőterének átalakításával együtt nyáron a negyedik emeleten kialakították ki a pódiumszínpadot. Az eredetileg jelmezmúzeumnak tervezett, majd próbateremként használt helyen kialakított Bajor Gizi Szalon a nagyszínpad, a Gobbi Hilda Színpad és a Kaszás Attila Terem után a teátrum legkisebb játszóhelye lesz. A tervek szerint a Nemzeti Színház szalonja a művészek személyesebb megnyilvánulásainak ad majd teret. A teátrum művészeinek egy-két szereplős kamara-előadása, szobaszínházi produkciója, előadóestje látható majd a helyszínen, valamint kisebb koncertek, közönségtalálkozók, beszélgetések, folyóirat-bemutatók kaphatnak helyet.

 

 

A Bajor Gizi Szalon Udvaros Dorottya estjével nyílik, akinek produkcióját november 21-én láthatja először a közönség. A színésznő Marguerite Duras kisregényének színpadi adaptációját, a Nyáron, este fél tizenegykor című darabot mutatja be, az előadás alcíme Egy szerelmi gyilkosság története. A Nemzeti Színházban a műből most készülő drámában a Maria szerepét alakító Udvaros Dorottya mellett Gitárosként a zeneszerző Petz Bálint lép színpadra. A színpadi változatot Kürti György fordítása alapján az előadás rendezője, Vörös Róbert írta.

 

A Bajor Gizi Szalon következő fellépője december 11-én és 21-én Bodrogi Gyula és Voith Ági lesz. A művészek az együtt eltöltött évek színdarabjaiból, dalaiból mutatnak be előadást.

 

(forrás: fidelio)

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, Kultúra Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, Kultúra Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, Kultúra Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Persze folyamatosan azt halljuk mindenhonnan, hogy mindig ragaszkodjunk az eredetihez, ne érjük be másolattal,...
Bővebben >>