Vajna Tímea lesz az új Szabadság-szobor (?) |
![]() ![]() |
2014-06-19 20:50:58 |
Különös egyensúllyal viszonyul a fővárosi értékekhez a szaktárca vagy mi a fene. Annak ellenére, hogy az Erzsébetvárosban bontogatnak, ha úgy áll az egyazászló, Balog Zoltán tárcavezető a világörökségi paragrafusok alapján úgy döntött: a Citadella területét „az egyetemes és nemzeti értékeit megőrizve kell használni, bemutatni, fenntartható módon fejleszteni vagy szükség szerint helyreállítani”.
Organikus csúcsdísz
Ami nagyon szép gondolat – lenne. Ha bízhatnánk Balog szolgánk szavában. Mint felpezsdült a csipkerózsika-álomból az illetékesek szorgos hada, lezavarták a Citadelláról az ilyen-olyan turisztikai vállalkozásokat, amik feltehetően a fővárosnak fizettek feltehetően jelentős adót. Most meg nem. Viszont sajtóhírek szerint felmerült, hogy a 2011-ben elhunyt Makovecz Imre terveit valósítják meg ott: egy nemzeti panteont meg egy hungarikum utcát. Ömleni fog a nép és az organikus japán turisták tömege. Makovecz a legendás Vasárnapi Újság-ban évődött a hülye osztrákokon, miszerint: „„Egy összetákolt, undorító katonai létesítmény, semmi köze a műemlékekhez, mert ronda, szürke, és gusztustalanul van összeépítve. Az osztrákok 1849 után azért építették, hogy ágyútűzzel kézben tartsák Pestet. Mi ezt műemlékként nyilvántartjuk, és meghagytuk azt az ambivalens szobrot, amelyik a románok árulása után a 2. ukrán hadsereg délkeletről betörő erőinek állít emléket, noha (...) eredetileg a kormányzóhelyettes tiszteletére készítette a szobrász”. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója a szervezet köztestületté emelése után még inkább reménykedhetett, hogy felépítheti a Medgyaszay István által 1908-ban tervezett Magyar Hősök Panteonját a Citadella helyén. 2008-ban maga Makovecz is rajzolt egy látványtervet hozzá. Mindebbe a természet s a vég tapintatlanul beleszólt, pedig milyen szépen be tudta volna építeni, gondolhatja Balog miniszter s mereng még kicsit, hogy mi is legyen a Citadellával.
Andy Vajna megmondja
Úgy tűnik tehát, a vagyonkezelő még nem döntött a hasznosításról. Persze valamire mégiscsak kell a vendéglátósoktól megtisztított Citadella. A helyért – állítólag – Andy Vajna producer, a Magyar Nemzeti Filmalap vezetője is lobbizik a miniszterelnöknél, hogy megnyithassa legújabb kaszinóját a hegytetőn. Az MNV Zrt. erről sem tud. Csakhogy a Vajna érdekeltségébe tartozó Las Vegas Casino Kft. a minap kötött szerződést a meglévő mellé újabb két szerencsebarlang megnyitására a fővárosban.
Miután az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. egyik cégén keresztül 2011 januárjában megvásárolta Vajnától a 245 millió forintos névértékű kisebbségi üzletrészét a Belvárosi Kaszinóban, Tropicana Casino néven működtette tovább. Idén azonban erre új tendert írt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely meglehetősen pikáns eredménnyel zárult. Az állam saját cége, a Szerencsejáték Zrt. alulmaradt Vajna érdekeltségével szemben, aki ezen felül új kaszinót nyithat – a feltételezés szerint a minden vendéglátós konkurenciától a hatóság által megtisztított Citadellán.
(hp)
Utoljára frissítve: 2014-06-20 11:30:25 |
Étkezőbútorok modern terekbe |
Az étkező gyakran az otthon szíve, ahol nemcsak az ínycsiklandó fogások kapnak szerepet, hanem a családi közös pillanatok is. Vajon minden nap kényelmesen körbe tudjátok ... |
2025-04-07 09:28:29, Hírek, Könnyű
Bővebben
![]() |
Autóipari állások, amelyeket csak imádni lehet |
A legtöbb férfi rajong az autókért. Olyannyira, hogy nemcsak birtokolni szeretne egy-egy csodás járművet, de szívesen dolgozna is velük. Számukra van most egy remek hírün... |
2025-03-07 14:45:41, Hírek, Könnyű
Bővebben
![]() |
Az AI új generációja |
A mesterséges intelligencia hihetetlen tempóban fejlődik, és ennek mi is részesei lehetünk itt és most. Ahogy az AI egyre kifinomultabbá válik, nemcsak az ipar, hanem a n... |
2025-02-28 13:50:29, Hírek, Könnyű
Bővebben
![]() |
1. Jön az új KRESZ – mindenkine...![]() Új, az uniós normáknak is megfelelő KRESZ-t akarnak a FIDESZ szakpolitikusai, ami valószínűleg azzal járhat, hogy mindenkinek, aki vezet és továbbra is vezetni akar újra kell vizsgáznia. Bővebben |
2. Meghalt egy betegem, legyete...![]() A doktornő szégyelli, hogy ilyen egészségügyben kell dolgoznia: „Úgy halt meg a 21. században, ahogy talán a középkorban sem haltak meg. Nem panaszkodott. Egy éve nem kap ellátást. Ha nem lett volna ilyen családja, most szociális temetésre szorulna!” Bővebben |
3. A kis Rendőröket valójában l...![]() Ha belegondolok, hogy parancsra hány jogsértést követtem el a gyanútlan állampolgárokkal szemben…..akkor nagyon rossz érzés fog el. Azok a bírságok, amelyeket én róttam ki, azok valójában egyetlen egyszer sem voltak jogszerűek. 2013 februárjában kaptunk egy igazi "diktátort", akit csak az érdekelt, hogy minél több bírságot szabjunk ki….. Bővebben |
4. Svájcban kiröhögték Orbánt?![]() A közel tízezres megtekintést elérő, youtube-on terjedő felvétel alapján, a svájci pénzügyminiszter Hans Rudolf Merz röhögő görcsöt kapott Lázár János bejelentésén, aki a svájci bankokban ezermilliárd forint után kutakodik Bővebben |
5. Elegem volt a rendőrségből! ...![]() Fiatal, lelkes pályakezdő. Másfél év után felmondott: „A rendőrségen többszörösen szegték meg a szabályokat, például a fegyveremet a zsebemben kellett hordanom, mert nem adtak hozzá tokot, és többször is a szállásomon kellett tárolnom……” Bővebben |
6. Kérd készpénzben a fizetésedet!![]() Sokan nem tudják, de a munkavállalóknak joguk van készpénzben kérni a fizetésüket. Ráadásul csak a bankok veszítenek ezen, a munkáltatók is megspórolhatják az ötszörösére emelt tranzakciós díjakat. Bővebben |
7. Egy volt büntetőbíró sikkasz...![]() Dr. Pécsi Kálmán ügyvéd bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette gyanúja miatt jelentette fel Orbán Viktor miniszterelnököt és társait. A volt büntetőbíró a feljelentettek ingó és ingatlan vagyonára, illetve pénzintézetnél vezetett bankszámlájára bűnügyi zárlat elrendelését is kezdeményezte Bővebben |
Ezt olvasta már? | |
![]() | |
Bővebben >> |