Az ellopott oklista nem más, mint banki uzsorával tetőzött búcsúcédula, mégpedig a XXI. század elején.

*Kép: "Megtalált ösvény" - Sütő Angéla festménye

A rendszerváltás kétségtelen kudarc az ország, a magyarság számára. Mit lehet csinálni? Miben lehet felismerni az okokat és tennivalókat? Egyik szál mind az okok felismerésében mind pedig a kiút keresésben fogalmi kérdésnek tűnik számomra. Oly reménytelenség vett erőt az országon, a magyarságon, amely elvette kedvét szinte a gondolkodástól is. Mert általánosabb emberi, európai sőt világproblémákat is veszély esetén értőn szemmel kell tartani. De kiváltképp saját ügyünkben kellene minden lehetséges dolgot végig gondolni (közösen, nyilvánosan, érthetően, megoldást keresve).

A közelmúlt egyik ügye volt az alkotmányosságról való tépelődés. Mi is az alkotmányosság, a magyar alkotmányos hagyomány, mi köze van identitásunkhoz, szűkíti vagy tágítja társadalom politikai mozgásterünket, társadalmi önszervező képességünket – jelent-e némi eszmélési kiutat a proletárosító diktatúra lelki és minden egyéb romjai közül. Az hogy az alaptörvényt nem nevezi alkotmánynak a 2011-es törvény, elvileg nagy előre lépés is lehet, mert forma szerint a társadalom alapkérdéseiről való gondolkodást szabadon hagyja, nem gyömöszöli be az alaptörvény hatálya alá, a gondolkodást nem kísérli meg jogkövetési kötelesség címén alárendelni bármilyen hatalmi dekrétumnak.

De tudunk-e kezdeni valamit ezzel az elvi mozgástérrel? Mire juthatunk vele, amikor deviza elszámolású hitelek csalásait a politikai, bírósági és sajtó fórumok rendre védelmükbe veszik, cinikus módon érzéki csalódásnak, hamis képzetnek nevezik az igazságukat kereső kárvallott emberek felmordulásának okait. Nem tudom milyen gyurcsányista trükkjei vannak készenlétben a hatalomnak most választás előtt és majd utána 2014-ben. De már több évtizede mondogatom, hogy Magyarországon nem mentség, hogy felkészületlenek voltunk a rendszerváltásra testileg, lelkileg, szakismeretekben egyaránt. Eltelt újabb emberöltő. Most sem vagyunk felkészültek. Egyedül állunk a pusztában? Akadozik a nyelvünk mert hátha keverjük a szakkifejezéseket? Nem jövünk rá, hogy a vis major jogintézményét jeleníti meg, azaz fordítja éppen az ellenkezőjére sajátos formában, éppen az ügyfelek hátrányára a bankok „oklistája”? – (A bankoknak egyoldalú szerződés módosítást biztosító „oklista” - a banki szerződések apró betűs mellékleteinek még apróbb betűs mellékletében, igen apró betűkkel.) Nem mentség a szótlanságra. Akadozva, botladozva meg kell szólalni.

Beszéljek magamról ugye, ha botladozó megszólalásról van szó – mert egyébként több mint egy évi ezirányú nyilvános levelezésem alatt egyetlen egy bankos vagy ügyfélérdek-védő jogász, ügyfél, érdeklődő nem hívta fel a figyelmemet (hogy az oklista ügy a vis major témakörét idézi fel). Ellopott oklista helyett vagy mellett tehát a meghamisított vis majorról kellett volna elmélkedni? Kiderült hogy járatlan vagyok a vismajorban. Hallgattam volna – bölcs maradtam volna. És nem derült volna ki legszűkebb körben sem, hogy az oklista tételei valójában az ügyfél vismajor indokait tartalmazták – banki oldalon. A bank gazdagodott, ha a sors az ügyfelet nem kímélte. És egyetlen egy ügyvéd (ami annyit jelent, hogy kivétel nélkül EGYETLEN EGY ÜGYVÉD SEM!), sem érdekvédő nem igazolta vissza a banki csalások legmélyén ható elvet (hogy érti vagy nem érti): ha a sors üldözi az ügyfelet, akkor az ügyfél fizessen a banknak. Minél sanyarúbb a sorsa, annál többet. AZ ELLOPOTT OKLISTA (a kifacsart vis major jogintézmény) BÚCSÚCÉDULA A XXI. SZÁZAD ELEJÉN (csak sehol még a reformátorok). Ilyen az élet. Nincs mindig kényelmes, gyors válasz, gondolkodási segítség. Hát most ismét előadok egy észrevételt bizonyára bonyolultan és bizonyára kínálkozó egyszerűbb szakkifejezések nélkül.

Általánosabb probléma a társadalmi rendszer és az ember

A társadalmi rendszer nem más, mint emberek közötti viszonyok rendszere. Méghozzá többsíkú, bonyolult, alig átlátható rendszere.

Korunk a rendszerelmélet diadalra jutása után sok évtizeddel az állandóan változó, keletkező és megszűnő rendszereknek szinte a káosza. Egyre bonyolultabb káosza. Ezt a káoszt kiismerni vagy kezelni nem egyszerű dolog. Bonyolultnak, rejtélyesnek tűnik, mint akár a matematika legtöbbünknek.

Tálos Géza (TG) vetette oda nekem ennek az írásnak a vázlatát olvasva, hogy szerinte Euklidesz amikor kimondta, hogy nincsen királyi út a matematikában, talán éppen a kimondás révén rájött, hogy a geometria közkinccsé tétele érdekében rendszereznie kell a geometriát, meg kell fogalmaznia a geometriai axiómákat, és megírta az Elemek című művét. Ha így volt és miért ne lehetett volna így, akkor a valóban királyi tett a matematikában az Elemek és hozzá hasonló fogalmazások elkészítése (én például Hilbert 1899-es axiómáit még érteni vélem).

A görög geometriától a halmazelméleten át a rendszerelméletig vezetett az út (legalábbis erre az útra hívom fel a figyelmet). Lehet-e valami hasznosat meríteni a rendszerelméletből az alkotmányosság, a rendszerváltási káoszból alig kilátó ember számára? És ha lehet, akkor mi az?

Van egy dolog, ami az emberek kapcsolataira épülő rendszereknek különlegessége, ez pedig éppen az, hogy mint alapelemre az emberre épülnek. Azért fontos ez a különlegesség, mert a rendszerekről általános az a vélekedés, hogy „minden elemnek feladata van a rendszerben, és így a helyét, sőt funkcióját, sőt létfeltételeit a rendszeren belül a rendszer szerkezete határozza meg.” Feltételezi ez a meghatározás, hogy a rendszer tulajdonképpeni célja körül semmi probléma nincsen. Nincs is, ha a rendszernek nem az ember az elemi alkotó része. Ha viszont az ember egy rendszer elemi alkotó része, akkor bizony egy kétpólusú tétel egyik felét jelentheti csak, hogy különösebb kontroll nélkül „minden rendszerelemnek feladata van, és így a helyét, sőt funkcióját, sőt létfeltételeit a rendszeren belül a rendszer szerkezete határozza meg.” A kontroll ugyanis az embert, mint alapelemet tartalmazó rendszerek esetében az, hogy az embernek, mint rendszert alkotó alapelemnek olyan emberi mivolta van, amelyet a rendszer nem sérthet meg a maga rendszer-szerkezetéből, rendszerfolyamataiból következően sem. Jó esetben. De éppen a proletárosító diktatúrák XX. évszázada után vagyunk. Még éppen csak vége van, és máris hasonló káoszt (struktúrákba kódolt embertelenséget) észlelhetünk.

A „vis major oklisták” ellopását a banki ügyfelektől, általában az emberektől, a vis major jogintézményvisszájára fordítását nem tudja érzékelni, jelentőségében felfogni, azonosítani, megjelölni a magyar igazságszolgáltatás, politika, sőt ügyfél oldali érdekvédők sem! Tehát van miről elmélkedni. Mert olyan nincsen, hogy nem érdekel a politika, mert pórul járunk. Olyan volna, mint levegőt nem szívok be, mert nem akarok kilélegezni! Legalább a tájékozódás erejéig, nagy vonalakban képet kell, alkossunk olyan ügyekben, mint az ember helye általánosságban úgymond a rendszerekben. Azaz kötelességünk az emberellenes rendszertechnikai következmények ellen küzdeni. Például az öngyilkosság tilalmának elvéből következően. A társadalmi rendszereknek nem alávetettjei kell legyünk, hanem ember mivoltunkat (ember mivoltunk teljességét) megtartva az alkotó elemei – és mint eszköznek a felelős használói.

A személy fogalma és jelentése sokunknak túl eszmeinek, elvinek tűnik. Hány hadosztálya van a pápának? – kérdezte Sztalin. És hol van a szovjet hadosztályok rengetege? –ma már. A kérdés nem új a történelemben. Amint TG is ezen levél fogalmazását olvasva felvetette, a római birodalom az embert nem tekintette fenti értelemben vett személynek, hanem csak a jogrendszer által megfogalmazott, elismert különféle jogképességek megléte esetében. Tényleg. Ez ellen a szemlélet ellen lépett fel a kereszténység a maga eszmeiségével, lényegében az eszmei személy egyetemességét hangoztatva a római birodalom lakosait katalogizáló, osztályozó, besoroló jogrendjével szemben. A római jogi szemlélet ha nem is tűnt el, de osztoznia kell az emberről alkotott felfogásban a jog által szabályozott egyén mellett az eszmeiségében sérthetetlen, a jogon kívüli, sőt a jog felett álló személy fogalmával. Bízvást kimondható, hogy a mai emberi jogi nyilatkozatok fogalmi képtelenségnek tekinthetők lettek volna a kereszténység előtti Rómában.

A jogrendszer által nyilvántartott, minősített emberhez köthetők a fizikai-társadalmi létfeltételek, a konkrét cselekmények. De ha az eszmeiségről esik szó, akkor ez a megközelítés (talán ma mondhatjuk pozitivistának), semmit sem tud mondani. Nem jelent iránymutatót semmiben. A kommunizmus anyagi egyenlőség hirdetése nem más mint az emberi személyről szóló eszméktől elfordulván irreális tárgyi törekvésekké torzult erőfeszítés. Tehát messze nem mennyiségi problémáról volt szó, mondván hogy ha majd lesz elég kenyér, akkor pénz nélkül vihet mindenki elég kenyeret haza a boltból, és a kenyér mellé senkinek sem fog hiányozni a személy világi hatalom által elérhetetlen fogalma. Ez az elgondolás csak a torz gondolkodás életképtelen hamissága volt. Nem beszélve arról, amikor az ukrán éhínséget gabona exporttal idézték elő (tehát rátettek egy lapáttal az eszmeiségtől megfosztott emberek lelki reménytelenségére a tárgyi létfeltételek megvonásával a fizikai létet is ellehetetlenítve).

Hogyan lehet egymáshoz kapcsolni a személyt és a jogrendszer eszközeivel mechanikusan betagolt embert? Sejtve, hogy a szóhasználat kaotikus e téren, próbálom az ALANY fogalmában egyesíteni az elvi személyt a jogrendszer által nyilvántartott, kategorizált egyénnel. Valahogyan úgy, hogy alany az elvi személyi állagot szem előtt tartó, azt az adott, konkrét környezetben érvényesíteni törekvő egyén.

Az emberre, mint alapelemre épülő rendszer nem sértheti az emberi személy eszmeiséget

Az egyén elvi személy mivoltában csak akkor és úgy tagozódhat be egy társadalmi szerveződésbe, amikor és amint nem kell feladnia személy mivoltában megjelölhető önbecsülését, identitását, elvi létét (vonatkozik ez a személyre mint egyénre és a személyek közösségére pld egy nemzetre, országra a tágabb nemzetközi közösségekbe tagozódásakor - tehát az itteni gondolatmenet emberi közösség tekintetében megismételhető). Ebből következnek elvárások, követelmények az embert vagy emberi közösséget alapelemként magába foglaló rendszerekkel szemben. Az elvi személyi létet nem sérthetik – főleg nem a legitimitás elvesztése nélkül.

A gondot az okozza, hogy amint azt a kortárs rendszerről szóló gondolkodás is megállapítja, a rendszer egésze, összessége döntő hatással van önnön alkotó elemére - a rendszerben elfoglalt pozíciójára. A rendszer belső működési moderáló hatásainak ki van téve az ember mint alkotó elem. Hogy ez milyen tragikussá válhat, arról szól Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról c. verse (ez a vers az értelmét vesztett, eltévelyedett társadalmi rendszer erőfölény kalodájába szorult ember tragédiájáról szól máig ható szuggesztivitással).

A kérdés tehát az, hogy amiként fogalmi rendszereket tudunk úgy építeni, hogy alapfogalmat kiválasztva teszünk alapvető megállapításokat (és nevezzük azokat állításoknak, axiómáknak, alap-törvényeknek vagy éppen alap-egyenleteknek), amelyre majd a további fogalmi rendszeri építmény kerül a maga következtetéseivel, működésével, de az alapfogalommal és alapvető megállapításokkal való szembefordulás nélkül – úgy a valóság rendszereinek kialakításában is tekintettel kell lenni az ember személy mivoltára, eszközhasználó alanyi státuszára – különben „illegitimmé” válik minden rendszer - az emberrel mint elvi személlyel (és az általa alkotott közösségekkel) szemben.

Nem tetszőleges, nem független tőlünk az emberi rendszer szerkezete - az emberre, mint rendszer alkotó elemére való vissza-hatásában

A megvalósítandó változtatások azonban nem csak az ötlettől („megvilágosodástól”) függenek, hanem a megvalósításban résztvevőktől, a kidolgozást, sőt a változások, sőt még előbb az előzetes mérlegelést, elgondolást szorgalmazóktól, igénylőktől is. Az ő szerepvállalásuktól is függ, hogy mire jut a magyar társadalom.

El kell kezdeni tudatosan áttekinteni a felvetett problémakört. A kezdő fejezetekben felvetettem a vis major intézményének félre értelmezését, félremagyarázását, ami országromboló, mint előttünk tornyosuló boldogulást gátló torlasz. De a kiforgatott vis major csak egy konkrétum volt, és a rendszerváltásunk nehézkessége további konkrétumok sorozatából áll.

Ha a személyiség eszmeiségét fontosnak tartó, mindamellett sikeres, hatékony gyakorlati önszervezésre törekvő emberi társadalom logikáját nem tudjuk értelmezni, szem előtt tartani, érvényesíteni az egyes intézmények működésében, a jogi szabályozó eszközök használatában - akkor elvesztünk. De csak akkor. Különben … fel a fejjel.

Bővebben

FÁ

(Lásd még)