|
|
|
Tweet |
|
|
|
A CÖF rákattant a pornóra – mondjuk elég későn -, Orbán Ráchel kézírását grafológusok elemzik, hátha van egyezés az egyiptomi hieroglifákkal, majdnem Medgyessy lett Orbán új államtitkára, de inkább egy másik III/II-est választottak, az RTL Klub meg azt hiszi, hogy fújja a passzátszeleket.
Hirtelen hírek
Pedig nem. Mindössze morog. Mert médiaadóval vagy mivel akarják megszorongatni őket, mert nem csicseregtek olyan szépen, mint az M1 vagy a TV2 vagy Obersovszky-online. Erre bedacoltak és mint országosan és ingyenesen elérhető kereskedelmi csatorna kicsit tévéset játszanak. Lassan hetek óta a nem kormánypárti média kedvencei lettek, mert az évek óta favorizált háromfejű kecskék mellett arról is szólnak, ami eddig is a dolguk lett volna – kritikusan informálni a hatalom tévelygéseiről. De nem, eddig eszük ágában sem volt, csak amióta a zsebük is érzi, hogy a kormány abban kotorászni szeretne. Azóta Rogán is sértődötten köpköd, pedig a múltkor még milyen jóban volt a bulvármédiával: „“Ez a luxembourgi székhelyű milliárdos cég tett szert a legnagyobb profitra a reklámpiacon az elmúlt években, és most politikai furkósbotként használja híradóját, mert nem akar adót fizetni” – szerint ha valahol, akkor ebben az esetben kell félteni a sajtószabadságot. Tulajdonosi döntésre, egyértelműen a tulajdonos szándékainak megfelelően, a politikai bosszúállás eszközeként használják az RTL híradóját, ezzel próbálják a közélet szereplőit megfélemlíteni” - – fejtette ki, elképesztőnek nevezve, hogy “belerúgnak” másokba vagy családtagjaikba, például ahogy a miniszterelnök édesapjával tették. Felháborító. Na de azért már ne az RTL legyen a magyar BBC pusztán tőkeféltésből. S ha majd kiegyeznek a médiaadó mértékéről megy tovább a véres fej gurult a krumpliföldön; VV Viktor már a nulladik napon szexelt a T. házban, nézd élőben-jellegű hírdömping, amint oknyomoznak már bő négy éve. Minden más csak hal a tortán.
Úr ír
Nagy Kriszta Tereskova nagyon ügyesen hódítja meg most éppen a politikát. Az amúgy sem tehetségtelen képzőművésznő egy darab Orbán-fotóról több száz festett variációt készített a la Andy Warhol, melyekből rögvest vásárolt is kettőt a miniszterelnökné, leánya eddig sajátos nevelésű gyermekek kézírásával jegyzett be anyukájához hasonlóan néhány látensen apjától rettegő önvallomásos mondatot. Magyarul kriksz-krakszot. Ami ne m bűn, sem a lélek rejtett szorongásait kivetítő kézírás lenyomata, sem az elismerés a művésznő kiváló konjunktúra-érzékenységéhez, amivel a bóvlit rá tudja akasztani a felcsúti ízlésvilágra. Egyszerűen kulturálatlan, se több, se kevesebb. Azóta a nyári uborkaszezonban keveri a fazonnal az elektronikus sajtó a szenzációt és szedi ízekre a grafológiai tanulmányként vizsgálgatott kézi karcolatot, vajh’ mi mindenről árulkodik szerencsétlen ifi asszony mentális állapotára vetítve. Annyiról árulkodik hogy a vadmédia egy jelentős része már azt sem tudja, hogy merről s kinek kellene még jobban alányalni a negatív kampány utórezgéseivel Ráchelnek-e vagy apjának-e..? Most őszintén: ki nem szarja le, hogy az a szerencsétlen politikai celebliba milyen sorminta szerint nem ír civilizáltan egy rafinált és mindenhol dörzsölt médiadizájn-nőstény vendégkönyvében..?? Mennyivel nagyobb szenzáció lett volna, ha a nagy barátságra való tekintettel a művésznő előadj a first ladynek az Illatos a pinám című klasszikus slágerét.
Arany alkony síkosító
A kormánypárti CÖF civilinkvizíció filiszteusai a szabad téma- és csatornaválasztás ellenében irigykednek. Mert náluk nincs digi- dugitv. Ugyanis napi 24 órában sugárzó „pornócsatornát” találtak a Békemenetet is szervező CÖF médiafigyelői a DigiTV kínálatában, amin nagyon felháborodtak. A felnőtteknek szóló program valóban létezik, de elvileg külön elő kell rá fizetni. Olvasóink szerint viszont a nélkül is megjelent a kínálatban.
„A média figyelésével foglalkozó támogatóink jelezték, hogy a DigiTV 24 órás pornóműsort sugároz” – közölte pénteken a Civil Összefogás Fórum (CÖF), amely szerint ez „különösen a nyári időszakban erkölcsi károkat okoz a gyermekek körében”. A Békemenetet is szervező CÖF szerint ugyanis a 24 órás „pornócsatornára” véletlenszerűen is rá lehet bukkanni. A DigiTV idén februárban közölte, hogy „március 3-tól már nemcsak az éjszakai órákban, hanem időkorlát nélkül, napi 24 órában lesznek elérhetők a SuperOne csatornák egyes változatai”. Az említett csatorna önmeghatározása szerint „a kelet-európai filmgyártás vadonatúj gyöngyszemeit" sugározza, „szinte minden kategóriában”. hirdetés A CÖF-nek tehát igaza van abban, hogy van egész nap sugárzó „felnőtt” csatorna a kínálatban. Csakhogy a DigiTV honlapja szerint ezek nem szerepelnek az alapcsomagban, elvileg külön elő kell fizetni rájuk (igaz, mindössze havi tíz forintba kerülnek). E szerint csak annak a gyermeke bukkanhat rá, aki ezt a csatornát kifejezetten kérte a szolgáltatótól. Frissítés: Több olvasónk is jelezte, hogy ők nem fizettek elő a felnőtt tartalmakra, de a csatornák mégis megjelentek a kínálatban. Panaszukra a DigiTV-nél azt közölték, le lehet mondani az előfizetést, és amikor ezt megtették, eltűntek a felnőtt csatornák. A VS.hu kereste a DigiTV-t, ha választ kapunk a kérdéseinkre, beszámolunk a cég álláspontjáról. A CÖF korábban azt közölte: támogatói közül több mint 500-an vállalták önkéntesen, hogy figyelik a „közösségünket támadó médiumokban megjelenő igaztalan vádakat, hamis megnyilvánulásokat”. 500 bizony dalolva megy, nem csodálom, az éji erotika fülledtségben állhatatosan feláldozva maradék viagráját, hogy utolsó cseppig leverje a liberálbolsevik-belvárosiaranyifjú sejtmagok még ágaskodó maréknyi hokicsapatát.
(forrás: huppa.hu)
|
|
|
|