A megszállottsági emlékművel nevet szerzett szobrász, X.Y.Z. a kormánypropaganda hetilapjában akkorát nyalt a gazdájának, hogy ilyet még Kádár elvtárs is csak pironkodva viselt volna, de Aczél elvtárs már az orrát is befogná: mindenkit feljelent, aki kritikusan szemléli a pottyantását. Miként kerülhetett sor minderre? Konok Péter írásából megtudhatják.

- Halló, szobrászúr?

- Igen, tessék.

- Itt Orbán Viktor…

- Jesszus! A nagyméltóságos miniszterelnök úr! Alázatos szép jó napot kívánok teljes pici szívemből!

- Helyes.

- Miben lehetek szolgálatára?

- Nézze, szobrász úr, mi itten kiírunk egy pályázatot. Az az izé nevű… valami vihar… Hurrikán… nem, Sirokkó vagy kicsoda... akire a Fekete Gyuri azt mondta, szeretjük…. szintén szobrász, tudja…

- Melocco Miklós művész úr? Az én nagyra becsült, szeretve tisztelt mesterem és tettestársam?

- Az, az. Na, az melegen ajánlotta magát. Azt mondta, maga minden szart meg tud csinálni, csak legyen benne törött görög oszlop meg ilyen izé… Tripartitum…

- Timpanon.

- Most maga tényleg ki akar oktatni engem?! Tőlem a Bonaparte Napóleon háromszögletű toszósipkája is lehet a francos császári gyémántfüggőkkel, ha focizni nem lehet benne! Na, majdnem megmérgedtem. Tudja, arról lenne szó, hogy annak idején bejöttek a keletnémetek, és ezért mi akaratunk ellenére deportáltuk a zsidókat… hogy a németek el ne fogják őket. Mint a Tenkes kapitányában, ott is mindig a német volt a hunyó. Meg a Vértesben, az a csata, Sankt Gallen, Búvár Kund, satöbbi. Valahogy ezt kéne mind, egyben kifejezni. Mármint a szobornak.

- Úgy érti, miniszterelnök úr, hogy adjak be pályázatot?

- Fiam, maga hülyébb, mint ahogy azt ez a Marokkó mondta…

- Melocco...

- Igen? Hát elég idétlen egy név! Na, szóval maga már meg is nyerte a pályázatot. Holnapra lerajzolja nekem a szobrot, holnapután a Tóni átveri a közgyűlésen, jövő héten leleplezünk.

- De hát miniszterelnök úr, egy szoborhoz legalább egy év kell… tervek, makettek… terepfelmérés… elkészítés… pedig én gyorsszobrász vagyok, kész klisékkel dolgozom.

- Ne hülyéskedjen, fiam, nem egy komplett stadiont várok én magától, csak egy ilyen szép spektákulumot. Az se baj, ha zenél. Meg hát mi mindig csak két hétre előre tervezünk. Az emberek bármikor magukhoz térhetnek, ugye…. Biztos van magának ez-az ott a műhelyében… maradék karok… egy ülep… szárnyak… drapéria... valami fej.

- Hát végül is van itt egy félig kész Wass Albert szobrom, az igaz. Rárakunk egy szárnyat, amit egy soha el nem készült Makovecz-templom tornyára csináltam, máris lehet belőle arkangyal... szárny csak fél pár van, de csak nem tűnik majd fel… majd kap hosszú hajat meg fürdőköpenyt... fölé meg mehetne egy szép náci sas. A Jobbik Angliai Divíziója rendelte tőlem valami legénybúcsúztatóra, hogy a Pistának ugye, jó lesz, de sosem fizették ki, mert örökre eltévedtek szegények valahol a londoni metróban… Timpanon, meg törött korinthoszi oszlopfő pedig mindig akad itthon pár folyóméter…

- Jó. Meg van véve. Csak még két dolog, szobrászúr. A zsidók azért lehetőleg ne vegyék észre, hogy éppen Wass Albert hessegeti el felőlük a náci sast, mert menten a maffiabaloldalra áll az egész hideglábú mispóhe. Írják rá zsidóul, hogy ajvé, de írják hibásan, és akkor mindenki azzal lesz elfoglalva. Másrészt, és ez a fontosabb… miből akarja csinálni a szobrot?

- Hát… ilyen rövid idő alatt, ugye… azt hiszem, talán hungarocellből.

- Eszébe ne jusson! Maga talán nem tudja, szobrászúr, de Édesapám más előnyös tulajdonságai mellett kőbányákkal is rendelkezik, és gánti kőfejtőiben szép, fehér mészkövet lehet vásárolni, igen jutányos közbeszerzési áron…

- Értem.

- Hát persze, hogy érti. Aztán szép legyen ám az a szobor, mert lehet, hogy megnézem!