![]() |
|
![]() |
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Saját halottjának tekinti az Együtt PM Váradi András alcsútdobozi juhászt, akit szombat késő este gázoltak halálra a település határában – nyilatkozta ma a Klubrádióban Juhász Péter az Együtt társelnöke.
Alcsútdoboz polgármesterjelöltje aznap plakátokat ragasztott a 8106-os út mentén, majd miután végzett, hazaindult a tanyájára, de útközben leesett a kocsijáról a létra. A Blikk információi szerint kiszállt az autóból, hogy felszedje, ekkor gázolta el egy osztrák rendszámú Mercedes 84 éves, kettős állampolgárságú sofőrje. A súlyosan megsérült Váradit azonnal a székesfehérvári Szent György Kórház sürgősségi osztályára szállították, de a kórházban belehalt sérüléseibe.
A juhászt indító Együtt szóvivője, Rácz Krisztina lapunknak elmondta, a néhai polgármesterjelölt temetésének költségeit ők állják, és gyűjtést rendeznek özvegyének és két árván maradt 10, illetve 15 éves lányának.
Váradi akkor szerzett országos ismertséget, amikor szembement Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel, aki az állami földpályázatokon rendre elnyerte a környék termőföldjeit. Váradi András, aki így nem tudta legeltetni 360 juhát, tüntetést is szervezett a település első embere ellen.
Amikor pedig nyáron kiderült, hogy indul a polgármesteri címért Alcsútdobozon, ismeretlenek kombájnnal feldúlták termőföldjét, 100 ezer forintos kárt okozva.
|
|
![]() |
|