|
|
|
Tweet |
|
|
|
Sok esztendő óta minden évben osztanak Kossuth díjakat, amit többségében az arra érdemesek kapnak meg ünnepélyes keretek között. Gratulál az aktuális miniszterelnök, a köztársasági elnök és a parlament elnöke. Szép kitüntetés, nagy megtiszteltetés. Idén is március 15.-i ünnep alkalmából többen megkapták, a művészetek, az irodalom képviselői közül. Mindig vannak, voltak kedvenceim, akiknek szívből örültem, most sem volt másképpen. Két kedvencem Székely László díszlettervező és Kelemen Barnabás hegedűművész, az egyik az idősebb korosztályt képviselete, a másik a fiatalabb művész nemzedék egyik tehetséges alkotója.
Valahogy nem telik el úgy év, hogy valami kis botrány ne lengje körül ezt a megtisztelő állami kitüntetést, hol a kapók, hol az adók, azok egy része, fejezik ki nem tetszésüket. Mivel tavalyi esztendő óta megszüntették a Kossuth- és Széchenyi-díjak szakmai albizottságait, és egyetlen központi bizottság dönt, valószínűleg a háttérben jelenleg is nagy morajlások közepette fogadja a szakma a kitüntetettek névsorát. A döntéshozó, tizenöt fős testületet Orbán Viktor vezeti, benne öten a kormány, ketten az előző Orbán-kormány tagjai, a többiek jobboldali elkötelezettségű tudósok és művészek. Lényeg, idén is osztottak és a díjazottak között szerepelt Székely László és Kelemen Barnabás, személy szerint nekik örültem a legjobban.
Székely László Székely László idén lesz nyolcvan esztendős, s Jászai Mari díja eddig is volt a nyolcvanas évek legendás Katona József színház alapítói között jegyzett művésznek. Nehezen szerezte meg diplomáját, hiszen 1950-ben kezdte tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán, de csak kis (?) szünet után csak 1960-ban fejezhette be. Szerencsére ettől kezdve ott volt a pályán és Magyarország szinte összes színházában dolgozott az évtizedek során. Elég talán annyi, hogy a Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma 459(!) Eddig tervezettek között van színházi produkció , TV film és Tv játék egyaránt. A hetvenes évektől a Képzőművészeti Főiskola díszlet- és jelmeztervező tanszék tanáraként majd tanszékvezetőjeként is tevékenykedett. Munkáiból több alkalommal is rendeztek kiállítást. Sokat dolgozott Székely Gáborral is, akivel együtt jegyzi a Coriolanust, Catullust, vagy a Tudós Nőket többek között. Székely mellett, Ruszt József, Csiszár Imre és Ascher Tamás alkotótársa is volt. Legutóbb Székesfehérváron találkoztam Székely díszlettel a Machbet előadásán…Hogy miért is tetszenek Székely László díszletei? Mert olyan alkotó, aki alázatosan szolgálja adott művet, aki tudja, hogy munkája egy nagy egész része, amely ráerősít a darabra, kiszolgálja azt, miközben kalauzolja a nézőt. Szóval keretbe foglalja és kivetíti a kort, s annak atmoszféráját, nem hagyva a nézőt sem magára, aki tudja, hol jár éppen. Láthatóan jól használja a modern színpadtechnikát is, és nem ragadja el az önmegvalósítás heve, a magamutogatás, s nem fut be az öncélúság zsákutcájába sem. Munkáin látszik az évtizedek tapasztalata, miközben képes a megújulásra is. Ő így vall magáról; „Fiatalságom a háborús készülődések által okozott feszültségek között telt el. Ennek ellenére, szüleim jóvoltából gyermekkorom örömteljesnek mondható. Egy nagy család egyetlen gyermeke voltam, a vele járó összes pozitív élménnyel. Ma már tudom, hogy hatása egész eddigi életemben elkísért. Mint minden fiatal, sok minden akartam lenni – az oroszlánszelídítőtől az orvosprofesszorig. A művészeti témák nem nagyon érdekeltek, bár a rajzolás egész kisgyermekkoromtól nagy kedvvel töltött el. (...)”( Wikipédia )
Kelemen Barnabás A másik kedvencem 1978-ban született és 2001 óta diplomás hegedűművész, aki Liszt Ferenc díja mellé most megkapta a Kossuth díjat is. 2005 óta a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára, és az amerikai Bloomington-i egyetem állandó vendégprofesszora. Többször hallottam Kelemen Barnabás játékát, már kezdő szólistaként is, mikor gyakorta a Nemzeti Filharmonikusokkal lépett fel. Kedvelem a játékát, mert érezhetően szereti a hangszerét, felkészült és nagyon szuggesztív előadó. Játéka magával ragadja a nézőt is, ami manapság legalább olyan fontos, mint a hibátlan előadásmód, szinte összeforr a hangszerével, s együtt repülünk a zene szárnyán. Repertoárja igen gazdag, hiszen a szóló és kamaradarabok mellett klasszikus és kortárs nagy zeneművek előadásában is közreműködik. Több kortárs, mint Ligeti vagy Kutrág ősbemutatóján is fellépett. Fiatal kora ellenére már négy lemeze is elkészült. Így ismeretlenül is gratuláció és tisztelet a díjért ( szolcsánszky) ____________________ A teljesség kedvéért álljon itt az idei Kossuth díjasok névsora is ; CSOÓRI SÁNDOR ( Kossuth Nagydíj)- BALÁZS PÉTER- DÁRDAY ISTVÁN - DEMJÉN FERENC- FEKETE GYÖRGY - HARANGOZÓ GYULA GYÖRGY – KELEMEN BARNABÁS - KOVÁCS ÁKOS - MIKLÓSA ERIKA - PÁSZTOR ERZSI - PIROS ILDIKÓ- REVICZKY GÁBOR- SEBŐ FERENC - SOMOGYI GYŐZŐ - SZENTANDRÁSSY ISTVÁN- SZÉKELY LÁSZLÓ VASADI PÉTER - VUKÁN GYÖRGY
|
|
|
|