Megkezdődött a kampány, innentől semmi sem drága, mivel hogy semmi se nincsen. A kormánypárt halálos nyugalommal nyomja tovább a népbutító demagógiába csomagolt országzabrálást – nem legyenek illúzióink: bizony még vagy három és fél évig ránk ülepedett pállott farával a poszt-kádárkor legdohosabb időszaka.

Elkártyázott ország

Amint választékosan eredeti hatásvadászattal szokták volt mondani ifjan elaggott sportriporterek és élethosszig infantilis vén marhák mikrofonnal s az önálló gondolkozás szikrányi esélye nélkül: eldördült a startpisztoly, immár hatósági engedéllyel csépelhetik egymást nyilvánosan a ketrecben az önkormányzati választások elszánt résztvevői.

Energikus standfotókkal és még energikusabb szlogenekkel indítanak az úgynevezett ellenzéki pártok – de főként jellemzően csak a fővárosban. Már megint ott tartunk, hogy ahol egy választás eldől, a vidéki Magyarország megszólítatlan. 

Nem úgy a bel- s a még beljebb város. Csinosan montírozott hátterek, européer mosolyok, bizakodóan túlsúlyos jelöltek igyekeznek elhitetni magukkal, hogy minden másképpen lesz október 12-től. Ennek némiként ellentmond az egyik politikai hangulatszonda felmérése, természetesen csak Budapesten, ami szerint nagyjából 4-6 kerület számíthat valós eséllyel fordulatra a narancsködből kievickélve.

Lássuk be, ez igen sovány dinamikus prognózisnak. Miközben egyre mélyebbre süllyedünk a mikszáthi lélekenteriőr pipafüstjébe – cseléd a lovász mellett pálinkázik, urak csizmát lerúghatják a szálonban -, egyre kevésbé érezni, hogy bárkinek valóban érdeke volna eltakarítani ezt a szemetet, amit ennyire ragacsossá fújt a lábunk alatt a szél.

Üres hassal repül a bálna

Vészjósló napihír, hogy az utolsókat rúgja a szenzációnak indult beruházás a Duna partján, a CET-Bálna. Szerencsétlen állat sosem lakott jól eddigi életében s akár egy József Attila vers, korgó gyomorral álmodik szebb jövőt. Pedig Demszky is, Geszti is, Tarlós is megmondta: hogy mit, az mára már érdektelen, de mindannyian büszke városképi színfoltnak álmodták ezt a szerencsétlen beruházást, amit aztán Tarlós erős lendülettel – persze fogták a kezét, el ne essen szegény, ebben a korban már végzetes lehet egy combnyaktörés, ugye – kihúzott az angol befektető lába alól, máig homályos okok és motivációk okán. 

3 milliárdos bevételt vártak a szenzációtól, de még az éves néhány száz milliós fenntartási költséget sem tudják kitermelni belőle. Na ez az igazi hungarikum, nem a szerencsi csoki, mely kormánydölyf már önmagában egy paradoxon, mert ugye hol is terem kakaóbab tán az Alföldön…? Lazán szétrohad lassan a tízmilliárdos beruházás vagy elúszik a Dunán, le a tengerhez végre, hogy ott a román kollégák levadászhassák röhögve a vadregényes Duna-deltában a magyarok kreativitását. Ez a lefejezett óriáshekk tökéletes szimbóluma a főváros vezetői attitüdjének: matyómintás álmokkal nem tartható el egy kapitalista piacgazdaság, bármennyire is tisztelendő a nemzeti öntudat, vannak alkalmak, amikor a multikulturális kozmopolitizmus hozza be a költségeket. Pista, Pista, rábaszol te még erre hidd el, Demszkyt csak egy horvátországi nyaralóval akarták kicsinálni, de ezekbe a milliárdokba már a te vállad felelőssége roppan bele.

Kik ezek az emberek…?  (folytatáshoz kattintson a linkre)

(forrás: huppa)