Szili Katalin (KTI) november első hetében írásbeli kérdéssel fordult a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékeseihez, firtatva a devizában történő eladósodottság mértékére vonatkozó konkrét ténymegállapításokat. A képviselő asszonynak Varga Mihály miniszter megbízásából Orbán Gábor válaszolt.

Bár már megszokhattuk, hogy a kormányoldal, bármiről nyilatkozik is, ami a bankokkal kapcsolatban van, ferdít és tagad, most mégis meglepődik az, aki a deviza alapon történő hitelezés részleteivel már régóta foglalkozik, azon, hogy mindezt milyen mértékben teszi.

Szili Katalin a következő kérdésekre várta a válaszokat:

-  az összes devizahitel állomány pontos számára vonatkozóan

-  a „mentőcsomagok” pontos számára vonatkozóan

-  a lejárt követelések és a követelők pontos számára vonatkozóan

-  a nem lakás céljára, ám mégis lakásra terhelt hitelek számára vonatkozóan

-  a végrehajtások pontos számára vonatkozóan 2008-ban, majd ezt követően évenkénti bontásban

-  az eddig lebonyolított végrehajtások hány főt, és pontosan mennyi összeget érintettek

-  pontosan mekkora a legkisebb és a legnagyobb pénzösszegben kifejezhető követelés, melyre a végrehajtási eljárásokat megindították

-  pontosan hány végrehajtás van most folyamatban

-  mennyien éltek a kedvezményes visszafizetés lehetőségével, és ez mekkora összegű hitelállományt érint

-  a visszafizetett hitelek kapcsán mekkora összegekről beszélhetünk, és ez hány ingatlant érintett

- pontosan mekkora összeget fordított eddig a kormány a devizahitelesek megmentésére, és ez az összeg pontosan hány szerződést érintett.

Rengeteg kérdés, a válasz jóval rövidebb – természetesen. Mély és részletekbe menő kérdéssorra felületes, részleteket nélkülöző válaszok érkeztek – igaz, a minisztérium gyakorlatához képest igen gyorsan. A régi öregek mondása itt is igaz: „Hamar munka ritkán jó.” …

Orbán Gábor a következő állításokat közölte válaszában (zárójelben közlöm az érdekvédőként tett reakciómat a kormány állításaira):

-  a kormány bevezette a kényszerértékesítési kvótarendszert (ami a kilakoltatandó családokon nem segített, hiszen otthonukat elvették, elhelyezni őket nem tudták, ennek okán családok szakadtak szét. A kvótarendszerrel nem állították meg a kilakoltatásokat, csak mérsékelték – mármint azoknál a bankoknál, akik ezt be is tartották.  Hiszen köztudott, hogy még a kilakoltatási moratórium alatt is kilakoltatnak, mint ahogyan az is köztudott: a bírósági perek alatt sem fejezik be a végrehajtási eljárásukat, és az ítélet megszületése előtt is kilakoltatnak, mondván: ha az adósnak lesz igaza az ítéletben, perelje vissza az ingatlanát.)

- a kormány bevezette a kedvezményes árfolyamon való végtörlesztés lehetőségét (mint tudjuk, a GVH e jeles intézkedés gyakorlati megvalósításának folyamatában már meg is állapította a kartellezés tényét, és azt is, milyen szinten nem voltak hajlandóak a pénzintézetek ezt a lehetőséget „megadni” az adósok számára.)

- a kormány bevezette az árfolyamgát konstrukciót (melyről, a Kúria július 04.-i döntése óta tudjuk, hogy az árfolyamgátban pontosan azt az összeget szerepeltetik a bankok, amelyet nem kérhetnek el az adósoktól, csakis és kizárólag abban az esetben, ha az árfolyamgátban szereplő árfolyamrés fogalma és pontos meghatározása szerepel az adós szerződésében – bár az sem lehet több 0,1%-nál. …  Tehát egy olyan konstrukciót talált ki az állam, árfolyamgát néven, amely a hatályos jogszabályokkal szemben követelt összeg begyűjtésére, majd későbbi végrehajtására vonatkozik – hiszen ez nem megoldja, csak késlelteti a tömeges végrehajtások és kilakoltatások kérdését, és a bíróságok döntései alapján az árfolyamgátba befolyandó összegek érvényesen nem minden esetben követelhetők, lévén, az árfolyamgátban az árfolyamrés összegét gyűjtik.)

- a kormány kamattámogatást biztosított a kisebb lakásba költözők részére (ez emberjogi szempontból több kérdést is fölvet. Amíg bírt, fizetett az adós. Majd, amikor a tőkeösszeg majdnem visszafizetésre került, csak az uzsorakamatot nem bírta már fizetni, elvették tőle az otthonát, és belekényszerítették egy kisebb lakásba, hogy onnan fizethesse a banki uzsorát. Tegyük fel: mindezt egy 3 gyermekes családdal tették meg. Hogyan férnek el? Érdekli ez a kormányt? Mekkora volt a kamattámogatás mértéke, azaz: mennyi részt fizetett az állam a bankok által kivetett uzsorából pontosan? Abból az uzsorából, melyet az egyre gyakoribb bírósági ítéletek szerint nem is követelhetne, egyáltalán?)

-  a kormány megteremtette a késedelmes hitelek részleges elengedésének lehetőségét (erről csak az adósok nem tudtak, hiszen a bankok nem reklámozták, de a kormányzati kampánykommunikációból is nagymértékben hiányzott), ezzel együtt a forintra váltás lehetőségét is (Igen. Jelenkori árfolyamon azt a devizát, melyet az adós meg sem kapott, tekintettel arra, hogy pénzmozgás kizárólag forintban történt. Ha belegondolunk, ezt a kormányzati-banki intézkedést a Btk. a csalás és a sikkasztás cselekményeként nevesíti, ám a Legfőbb Ügyészség kényelmessége okán e jogcímeken sem vizsgálat nem indul, sem pedig jogkövetkezményt  nem  alkalmaznak.)

-  a kormány elkezdte működtetni a Nemzeti Eszközkezelőt (Na, igen. A NET működésének, mint tudjuk, a szabályozása hiányos. A családok bérlőként maradhatnak az otthonaikban, ám a bérleti díjat nem a NET, hanem a NET zsebéből előhúzott sok Nevenincs Kft szedi be, szabja meg, és kezeli. A NET által kezelt ingatlanokat ugyanis nem a NET kezeli, bár ezt milliárdokból teszi. Azokból a milliárdokból, melyeket a bankok zsebébe tol úgy, hogy az adós által NET-hez továbbított szerződés eleve érvénytelen – ez jól látszik most már a nyilvánosságra került bírósági eljárások eredményeiből. Azaz: a NET-hez egy érvénytelen szerződés érvénytelen követelései alapján kerülnek be az ingatlanok, melyek fejében az állam milliárdokat tol a bankok zsebébe, ezzel együtt az ily módon ismételten becsapott adóst ki is teszi egy Nevenincs kft önkényeskedéseinek. Hiszen akkor emel bérleti díjat, amikor akar, annyit, amennyit akar, és annyiszor, ahányszor akar, miközben olyan feltételeket szab a bérleti jogviszonnyal kapcsolatban, amilyet akar.)

Ne értsen félre a kedves olvasó, ez nem a válasz, hanem a válasz bevezető szövegének minisztérium általi parasztvakítása.

A válasz és a bevezető rész közötti ellentmondás is ordít a megfogalmazásból. A bevezető szövegrész szerint 360 ezer hiteladós kapott segítséget – mindezt úgy, hogy az eredeti, felmért hitelszerződés állomány darabszáma (a kormány segítségeit megelőzően) mindössze 340 ezer volt, 2011-ben, hiszen az ezt megelőző időszakról nincs adat (érdekes módon). A válasz szerint tehát a 340 ezer hitelszerződésből a kormány 360 ezret megoldott, vagy segített megoldani. Ami azt jelenti, hogy mivel több hitelszerződést oldott meg, mint ami egyáltalán nyilván van tartva, így már egyáltalán nincs probléma a hitelezés témakörében, hiszen a kormányunk egy az egyben mindet megoldotta, sőt, túl is teljesítette a nyilvántartott szerződésállomány problémáinak megoldását. Viszont akkor nem értem azt: milyen szerződések is vannak jelenleg a bíróságokon, ha az egész szerződésállományt a kormány – állítása szerint – megoldotta?

Igaz, kisbetűvel – ahol az ördög lakozik – szerepel az a megállapítás, hogy a kormány által közölt adatokban a pénzügyi vállalkozások adatai nem szerepelnek. Egy minisztérium nyilvántartásában. … Hihető. Ráadásul Nemzetgazdasági Minisztériumról beszélünk, ami azt jelenti: a minisztériumnak valójában fogalma nincs arról, mekkora is az a szerződésállomány, amelyről az adósok feje fölött, az adósok megkérdezése nélkül döntögetnek, majd „megmentésként” tálalják a nyilvánosság számára.

Válaszának második pontjában szerepel az a szó: „érinthet” – tehát arról sincs fogalma a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, hogy a saját „megmentései” pontosan és konkrétan hány darab hitelszerződést, milyen összegben érintett, hasznos volt-e, vagy sem. Tulajdonképpen, nem is szükséges arról tudni a minisztériumnak, hogy ha tolja be nyakló nélkül a pénzeket a bankok zsebébe, az mennyire hatékony megoldás.

A válaszban figyelemre méltó az a tény: a minisztérium bár hivatkozik arra, hogy a kilakoltatások egy részét a bérleti szerződések felmondása, és annak következménye jellemzi, ám pontos számokat nem tud mondani, azaz: feltételez. Félelmetes, hogy egy Nemzetgazdasági Minisztérium tulajdonképpen semmiről sem rendelkezik pontos adattal. Hiszen a válaszból tisztán látszik: nincs pontos adatuk a „deviza” hitelszerződések darabszámáról, a megindult végrehajtások darabszámáról, az érintett családok számáról (ezzel együtt az érintett gyermekek számáról), a bankok által kihelyezett összegekkel szembeni jelen banki követelések pontos összegéről, a két összeg közötti konkrét különbségekről, stb.

Jellemző mondat a minisztériumi válaszból: „A legkisebb és legnagyobb devizahitel-tartozás miatt induló végrehajtási eljárások és kilakoltatások számára, valamint a legnagyobb és legkisebb összegű hitelre vonatkozóan nem rendelkezünk adatokkal, mivel ehhez az összes egyedi ügy ügyértékét kellene ismernünk.” … Legfőbb gazdasági szervként talán nem ártana ezeket az adatokat pontosan ismerniük, hiszen rendes, normális és hasznos megoldást a mondvacsinált „devizában” történő eladósodás folyamatára kizárólag a pontos tények és adatok fényében lehetne kidolgozni. Hiszen nem általánosságban „mentegetnek meg” szerződéseket, és adósokat, hanem az egyedi ügyeik miatt bajban lévő adósokat „mentegetik” – a saját kommunikációjuk szerint. Igaz, mindezt úgy teszik, hogy bármilyen „mentési formához” is nyúlnak, az sosem az adósnak, hanem minden esetben a bankoknak kedvez. És a pénzügyi vállalkozásoknak, akiktől semmiféle nyilvántartás és kimutatás  nem is érkezik be a minisztériumhoz, egyáltalán.

Szép dolog, mondhatom.

A minisztérium kimutatása szerint (a válasz utolsó pontja) megközelítőleg az adósok „megmentésére” közel 20 milliárdot költöttek, a több, mint 3 ezer milliárd (a válasz első pontja) összegű, lakossággal szembeni banki követelésből. Hatalmas „segítség”, köszönjük.

Úgy gondolom, a stadionoknak nincs ekkora adóssághalmaza, ott mégis 40-60 milliárdos nagyságrendekről beszélnek, „megmentésként”, stadiononként. …

Magyarország jobban teljesít. A kormány értékrendje pedig tisztán és világosan látható az adósok contra stadionok kérdésből.

A régi öregek nem véletlenül jelentették ki: az embert nem a szavai, hanem a tettei minősítik. ….

Doody