Most akkor mi legyen?

Napok óta nem hallok, nem olvasok az Együtt 2014-et bíráló véleményt a „mi” oldalunkról. Talán azért, mert a Medián adatainak ismeretében – az Együtt bő hét alatt a legjelentősebb ellenzéki erővé vált - újra kell értékelni mindent.

A demokratikus ellenzék politikusainak fel van adva a lecke: olyan stratégiát kell kidolgozniuk, amely nem hiúsítja meg a várva várt összefogást és ugyanakkor „arcukat” sem veszítik el.

Ez a lecke egyébként számunkra, „mezei” állampolgárok számára is megoldandó feladat.  Döntenünk kell, kinek higgyünk, miben bízzunk.

Számomra nem kérdés: a jelenlegi választási szabályok ismeretében egyetlen esély kínálkozik Orbánék udvarias kitessékelésére a hatalomból. Ez az esély a lehető legszélesebb összefogása a demokrácia híveinek. Nem pusztán  baloldalra, liberálisokra és a „hasonszőrűekre” gondolok, hanem minden emberre, akiben még él a remény, hogy Magyarországon is lehet, lehetne a „nyugatihoz” hasonló demokratikus közállapotokat teremteni.

Éppen ezért nagyon jó lenne a jövőben elkerülni mindenféle „címkét”. Bajnaiék elképzelése a minimálisan szükséges szavazói bázist illetően cirka 2.5 millió választót jelent. Ez a szám csak abban az esetben „jön ki”, ha a Fidesz csalódott szavazói közül is sokan „átállnak”. Ők viszont – érthető okokból - nem szeretnének sem szocialista, sem liberális jelzőket magukra aggatni. Ha jönnek, az kizárólag demokratikus meggyőződésükből fakad és nem abból, hogy varázsütésre megváltoztak és balosokká lettek.

Egyébként is, mi az, hogy „baloldal”? Mi értelme van ennek manapság hazánkban? Csak egyetlen példa: Kádárt nevezhetjük baloldalinak? Ha igen, akkor mostanában itt Orbánnál elkötelezettebb baloldali nincs. Legalábbis, ami a centrális erőtér fogalmát illeti.

Nem a baloldaliak, hanem a demokrácia hívei állnak szemben az atyai jóindulatot remélőkkel, a despotizmus érdekeltjeivel és a Fidesz-hívőkkel szemben.

Magyarország már átlépte azt a határvonalat, amikor olyan nüanszok határozzák meg szavazatunkat, mintha mondjuk Németországban, Norvégiában, vagy bármelyik demokratikus államban élnénk. Nálunk a Köztársaság visszaállítása, a leendő egypártrendszer létrehozásának megakadályozása és hasonló „apróságok” az összefogás céljai.

Komoly emberek, politikusok állítják, hogy Orbánt nem középről, hanem „balról” kell leváltani. Hogy ez mennyire nem igaz és idejét múlt gondolat, ahhoz elég bármelyik Magyar Fórumot fellapozni. (A Tescokban ezt ingyen megteheti bárki.) A korábban szélsőjobbosként ismert hetilap mára a kormány őszinte híve, támogatója lett. Méghozzá úgy, hogy jottányit sem mozdult „balra”. Maradt, ahol volt, Orbán és kormánya simult rá a szélsőjobb eszmerendszerre.

Hogy Orbánnak nincs gárdája? A túrót nincs. Csak még nem egyenruhában vonulnak, hanem „Békemenet” címén demonstrálnak több százezren, amikor csak lehet. És a főszervezők között a magyar sajtó legvéresebb tollú figurái közül is vannak páran, hogy értsük, miről is van szó. De úgy tűnik, nem mindenki „veszi” az üzenetet.

Orbán és rendszere már régen nem középen helyezkedik el a politikai palettán. Aki ezt állítja, az vagy abszolút nem ismeri a helyzetet, vagy valami különös érdek motiválja.

A bojkott.

Egyre több, a demokrácia iránt mélyen elkötelezett szaktekintély a regisztráció, illetve a 2014-es választás bojkottját látja egyedül lehetséges, reális útnak.

(Köztük Dr. Kolláth György alkotmányjogász, akinek szakértelme, tisztasága  – az én szememben – egyértelmű.)

Álláspontjuk, hogy Orbán mindenképpen nyerni fog, ha kell a választás előtti éjszakán hoznak új szabályokat. Sajnos ez is benne van a pakliban. Ismerjük a miniszterelnök véleményét a jogról, a demokratikus játékszabályokról.( Oszt jó napot…)

A bojkott azonban kétélű fegyver. Legfontosabb feltétele, hogy a demokratikus oldalon MINDENKI komolyan vegye. Gondolhatjuk-e egy percig is, hogy jelenlegi ellenzéki képviselőink mindegyike habozás nélkül lemond állásáról, juttatásairól egy bizonytalan helyzetért? Bizonytalan, mert egyelőre semmilyen ígérettel nem bírunk az EU tagállamai részéről, hogy a sikeres bojkott „eredményeképpen” kialakult klasszikus egypártrendszert egyszerűen nem ismerik el, nem tárgyalnak velük, új, tiszta választás kiírását követelik. Nem hiszem, hogy valaha is ily módon állást foglalnának belügyeinkben.

Ez esetben viszont mi értelme lenne a bojkottnak azon kívül, hogy hozzásegítjük Orbánékat  álmuk valóra válásához, az ellenzék nélküli „demokráciához”?

Vagy negyven éve kérdeztem Anyukámat, miért van az, hogy a Szabó családban soha nem politizálnak. Azt válaszolta, hogy a következetes nem politizálás bizony politizálás a javából.

(Fiatalabbaknak: a Szabó család  1959-től 2007-ig, 48 éven át volt hallható  a Kossuthon. Nagyon népszerű volt.)

A bojkottról hasonló a véleményem. Ha nem szavazunk, nem regisztrálunk, tulajdonképpen állást foglalunk. Azt mondjuk, hogy nekünk már mindegy, nem teszünk, nem akarunk tenni semmit annak érdekében, hogy éljünk megmaradt lehetőségeinkkel.

Ezzel szemben képzeljük el, ha tényleg összefogunk, elkísérjük az embereket regisztrálni, ha kell és lehetőségünk van erre, elvisszük őket az autóinkon a jegyzőhöz, időt, munkát szánunk arra, hogy urambátyámék lássák, tapasztalják, sumák szabályokkal, burkolt csalásokkal nem győzhetik le végleg a demokráciát Magyarországon.

Fogjunk össze!

Együtt.

tbp (puffneki blogja)