Fel se tűnik már, ha önkormányzati daru szedi le a molinót, és mindenkit beszippantottak a térfigyelő kamerák. A baloldal baloldal maradt, Gyurcsány meg Gyurcsány. Utolsó lövés a véghajrában.

1. Simán elfelejtettük, mi a demokrácia

A kormánypártok várható tarolására biztos mindenki megtalálja majd a magyarázatot, de az biztos, hogy ma már a szavazófülkék sötétjén kívül csak nagy jóindulattal folyt demokratikusnak nevezhető választási kampányt. Ennek ezer szála volt, de a legdurvább talán a kormányzat zsarolási potenciáljának szemérmetlen bevetése volt. Persze 1990 óta mindig minden választáson, minden településen elhangzik a kormánypárti jelöltek szájából, hogy milyen fontos a kooperáció/harmónia/együttműködés, és ezért nagyon-nagyon tessék megfontolni, hová teszi a Választó az ikszet.

Az ősszel azonban a sugalmazás helyét átvette a zsarolás, és a fideszes jelöltek nagyjából mindenhol feltették a nehezen félreérthető Harkányi Kérdést:

Ugye nem nagy elvárás, ha anyagi forrást biztosít a kormány, hogy egy felügyeleti kontrollal rendelkező szervben többséget szerezzen?

Az előttem fekvő makói kampányújságban a Fidesz még ennél is konkrétabban beárazza, mit jelent, ha nem teljesítik a választók az elvártakat:  ha nem saját jelöltjük, Farkas Éva nyer, akkor a lehetséges 19 milliárd forintos fejlesztési pénzből 16,8 milliárdot vissza fognak tartani.

A kormányzati dominancia a hirdetési piacon is szembetűnő. Szeptember végét leszámítva az országban lényegében nem lehetett fideszes jelöltekén kívül semmilyen nagyobb plakátot látni. Egy, a baloldali jelölteknek dolgozó kampánytanácsadó arról panaszkodott az Indexnek, hogy köztereken és a média nagy részében képtelenség értelmesen kampányolni, egyedül az online média, a szórólapozás és a telefonálás maradt.

Az abszurd egyenlőtlenség egy dolog, egy másik az, hogy a hatóságok vagy szemet hunynak az erőfölény kihasználása felett, vagy pedig maguk is asszisztálnak ehhez. Ennek enyhébb formája az, amikor az önkormányzat közterületeseit kivezénylik egy magánlakásból kilógatott molinó levágására, vagy hogy egy város hivatalos honlapja inkább bevállalja a milliós büntetést, de ignorálja az egyik jelöltet.

Durvább az, amikor a helyi, netán a nemzeti választási szerv segít be Fidesznek. A legdurvább pedig az, hogy ma iszonyatos ütemben kezdjük elfelejteni:

A demokrácia egy ezer alkatrészből álló mechanizmus, melynek működése nem csak akkor kerül veszélybe, ha egyetlen nevet találunk a szavazólapon.

2. A baloldal kétszer is bele tud lépni ugyanabba a lefolyóba

Aki azt hitte, csak a parlamenti választás után helyrerázódik a baloldal, az nagyon tévedett: egyre több jel utal arra, hogy több párt is képtelen olyan alapvető operatív döntésekre, amiből egy átlagos magyar vállalkozó hetente kettőt meghoz.

Először is a „majd Budapesten megmutatjuk a Fidesznek!” felkiáltással nekiestek eldönteni, ki is legyen a jelölt, a vajúdást követően viszont sikerült egy olyan embert találni, akinek nyilvánvalóan még egy callcenter-felvételi szintjén sem győződtek meg alkalmasságáról. Majd miután Falust Horváth Csaba kamikázeakciója ellenére is keresztülverték a szocialistákon is, nyakukba zúdult a jegesvödrözéstől a butalovazáson át minden (ennek kronológiáját itt olvashatja)

Becsületükre legyen mondva, hogy kitartottak – egészen a kampányhajráig. Ekkor azután a célegyenesben simán bedőltek egy fideszes kötődésű intézet közvélemény-kutatásának, és hagyták, hogy a senki által nem akart, mikroszkopikus támogatású Bokros húzzon egy fodorgábort, és leváltsa Falust. Aztán csak hebegtek-habogtak, az a Karácsony Gergely pedig, aki augusztusban még kiposztolta, hogy ajánlja Bokrost, PM-es elnökként a baloldaliságra meg a zöld értékekre hivatkozva megvonta tőle a támogatást.

3. Egyedül Gyurcsány tudja, mi az a pártmunkaalapú társadalom

Néhány hónapja több helyről lehetett hallani: azért jó, hogy a Fidesz különbontotta a két tavaszi váalsztást, mert így a májusi EP-voksoláson végre tisztázódhatnak a baloldal belső erőviszonyai, és a pártok határozottabb kontúrral indulhatnak majd neki a önkormányzati egyeztetéseknek.

Na ez háromból két pártnál nem történt meg, és október 12-ig már ne is nagyon számítsunk rá. A szocialista pártot a versenyben lévő önkormányzati jelöltjeik érdeke is már csak annyira tartja össze, mint Kiszel Tünde arcát a botox; a Bajnai Gordon dicsőséges visszatérésére alapított Együttben pedig fél év alatt sem sikerült eldönteni, kivel is akarják folytatni Bajnai távozása után. Pedig a pártnak Falus és Karácsony ellenére is megmaradt egy eltántoríthatatlan támogatói rétege.

Egyedül a DK az, mely az egész kampányt különösebb kilengések nélkül végigtolta – országos szinten sem a Falus-ügy, sem a cigányozó Pásztor Albert felháborító támogatása sem rengette meg őket.

Sőt, a párt olyannyira stabilnak tűnik, hogy némi joggal merült fel többekben a paranoid gondolat, Gyurcsány nem a baloldal maradványain, hanem a baloldal füstölgő romjain akarja felépíteni a Kormányváltás 2018-at. Ez a forgatókönyv persze a Fidesznek sem lenne ellenére; Gyurcsány aspirációit viszont erősen behatárolja – és ennek ő maga is tudatában van –, hogy elutasítottsága még mindig igen magas, és egyelőre a DK-nál sem jelentek meg a kiábrándult szocialisták tömegei.

4. Soha nem volt ilyen olcsó a magyar választó

Amióta létezik a szavazás, mint olyan, létezik a szavazatvásárlás is – hogy mást nem mondjak, Julius Caesar például azért háborúzott a vad Galliában kilenc hosszú évig, hogy odahaza egyetlen választáson se kelljen izgulnia. Magyarországon sem volt eddig ismeretlen a jelenség, de az megdöbbentő, hogy ma már nem csak a szabolcsi szegénysort lehet megvenni választási tüzifával, hanem a jómódú, hogy úgy mondjam, polgári vidékeken is ez az egyik leghatásosabb kampányeszköz.

A turizmusból megvastagodott Siófokon például bevetették az önkormányzati okostelefont, Erzsébetvárosban elkapkodták a hétforintos Fidesz-tejet, a második leggazdagabb kerületben a DK ruhát oszt, a harmadik leggazdagabb fővárosi kerületben pedig sorok kígyóztak a kedvezményes önkormányzati krumplivásáron!

5. Akárki is lesz az ön polgármestere, egy dolgot biztos felállít

Egy térfigyelő kamerarendszert. Nincs olyan jelölt, nincs olyan párt, mely elég bátor lenne ahhoz, hogy diszkréten kimaradjon ebből a diliből, netán fel merje vetni, hogy egyes kutatások szerint a térfigyelő kamerarendszerek amellett, hogy túl olcsók, az erőszakos bűncselekményeknél nem is túl nagy az elrettentő szerepük (érdemes átpörgetni ezt a prezentációt) , ámde rengeteg személyiségi jogi aggályt vetnek fel. Azaz ezek az aggályok hébe-hóba mégiscsak elhangzottak, persze csak akkor, ha az ellenfél túl nagy buzgalmat tanúsított a kamerázásban.

Ezért ha a Választópolgár a kampányban túl sokat olvasott választási programokat, nagyon durva Panoptikon-érzése támadhatott:

LMP: „Székesfehérváron még több térfigyelő kamera kell, mert a rendőr nem tud mindenhol ott lenni, valamint az idősekre kellene több figyelmet fordítani.”

MSZP: „A közbiztonság növelése érdekében egy egységes térfigyelő kamerarendszerre van szükség.”

Együtt-PM: „Növelni kell a közterület-felügyelők és rendőrök számát Pécs utcáin és bővíteni kell a térfigyelő kamerahálózatot”

Fidesz: „Mindenhol lesznek térfigyelő kamerák!”

Jobbik: (Most komolyan, ide is kell egy idézet?)

+1. Nem is volt kampány

Országos szinten legalábbis; viszont a „nincs”-nek a politikában ugyanúgy van értelme, mint a "van"-nak, és ez az értelem jelen esetben valami olyasmi, hogy: a Fidesz nem akart, az ellenzék nem tudott kampányolni.

Igen, a kormánypárti jelöltek a kormány feneketlen pénzeszsákjában és a pártszervezet kiváló beágyazottságában bíztak, magának a pártnak országos ellenfél híján meg ugyan ki vagy mi ellen kellett volna kampányolnia? Az ellenzéknek pedig egész egyszerűen se tehetsége, se erőforrása nem volt arra, hogy országos szinten próbálja segíteni jelöltjeit, vagy legalább egy-két botrányra rácsimpaszkodva – azért azt senki ne mondja, hogy Szijjártó Péter villája ne tudná megmozgatni a magyarok fantáziáját! – leamortizálni a Fidesz fölényét.

Ezen kívül az ellenzék azért sem kampányolt, mert esélyesebb jelötjei maguk sem nagyon jelentkeztek a politikai támogatásért: Botka László vagy Molnár Gyula kampányában nagyítóval sem lehetne felfedezni a szocialista kötődést; Cserfainé Kovács Ágnes vagy Gegesy Ferenc zöldjében pedig csak apró pontocskák a baloldali pártok logói. Aki ugyanis ma a baloldalon önkormányzati szinten esélyes, az nem pártkötődésének köszönhetően, hanem pontosan annak ellenére   esélyes.

(Tóth Gergely – index.hu)