Budapest - lényegében 2010. óta - a be nem váltott fenyegetések városa, immár. Ezt a tegnapi spontánnak indult és spontán elvetélt tüntetés is fájón beigazolta.

Azzal most ne foglalkozzunk, hogy egy szűk és/vagy marginális, belterjes fővárosi értelmiségi réteg belügye-e mindez vagy sem. Ami tegnap oly’ reménytelin elindult a Dob utcától és piknikus oszlássá semmisült a Parlament előtt, újra beigazolta, hogy mégis van élet, mégis van hit, mégis van tűz az emberekben, mindegy, hogy pl. hentesek vagy újságírók (a kettő között talán csak az infrastruktúrában lehet némi különbség, a vége ugyanaz: így vagy úgy, de vér folyik).

Amint történt ez hétfőn az Origo főszerkesztőjével, akit bizony vágóhídra küldött a nem is tudni pontosan, hogy kicsoda és hogy micsodáért,  de a tény az tény: fejét vették, mert a kormány egyik fékevesztett, kontroll nélküli nagy hatalmú közpénzügyi emberét némi közpénzügyi turpisságon érték.

Pedig ez volna a dolga az újságírónak.

Sáling Gergő kirúgásával választóvonalhoz érkezett a magyarországi demokrácia, azon a maszatoláson most ne is évődjünk, hogy „közös megegyezéssel” óhajtotta önnön bitóját.

Sokkal fontosabb elem volt, hogy a Kettős Mérce által a főszerkesztőség elé az ingyenes közösségi portálon meghirdetett tiltakozásra a vártnál és a reméltnél nagyságrendekkel nagyobb tömeg gyűlt össze s nem csak a szakma képviseletében, hanem az immár szabad szellemben nevelkedett szimpatizánsok tömege.

S FIATALOK. Nem hatvanéves pártkatonák, sem visszeres lábú szakszervezeti aktivisták, sem nem sör-virsli katonák, hanem azok a fiatalok, akik nem akarnak sem cenzúrát, sem cezúrát az életükbe.

Hiszen nem úgy szocializálódtak. Hiszen fogalmuk sincs – már saját tapasztalatból -, hogy mit jelent az, hogy „3T”. Hogy mit jelent kockafejű, sertéstestű, zsíragyú pártfunkcionáriusok kénye s parancsa szerint élni az életüket.    

Elvileg ilyesmi lehetne Lázár János is, aki a rendszerváltás idején, 1989-ben 14 évesen már nem abban a szűk és poratkás közéletben eszmélt fiatal emberré, melyben az előtte tapasztalt szerencsések szerencsétlenkedhettek.

S mégis: a kis Lázár 25 év után ugyanolyan kockafejű, sertéstestű, zsíragyú pártfunkcionáriussá nőtt szép nagy emberré, mint akiket addigra, mire gimnáziumba mehetett, már eltakarítottak az útjából.

Többek között olyan újságírók, akiket ma ő rúgat ki hibbant hatalommániájában, mert megkérdezik: ugyan kivel és miért költ 2-3 milliós hotelszámlákat az ország pénzéből 2-3 feltehetően felettébb élvezhető közéleti éjszakára?

Teljes joggal áll ki akár egy szakma, akár egy város egy hasonlóan önkényes feudális lépés ellen, mint a Lázárt kérdőre vonó szerkesztőség vezetőjének menesztése pusztán azért, mert tette a dolgát. (Az más kérdés, hogy mi lett volna, ha fiatalember lévén nem fogadja el a közös megegyezés szemforgató álcáját, mellyel a munkaadója lefedte a kivégzését és perre megy).

Teljes joggal, de csak az úgynevezett „balli” oldal tiltakozott a hétfői esemény miatt, a jobboldal hallgat, amiből két dologra következtethetünk: ha egyetértenek a történettel, akkor nincs helyük a szakmában – vagy nem részei a szakmának. Esetleg mindkettő.

Több év kiábrándítóan következmények nélkül szétporladt lelkes tömeggyűlése után tegnap ismét reménykedni lehetett, hogy valami mégis él s ég ebben a városban, ami bizakodásra ad/hat/ okot az önkormányzati választások előtt, hogy tán mégsem hagyják a hivatalos ellenzéki pártok minden erőfeszítése ellenére sem a jobboldal kezében Budapestet.

Aki ott volt tegnap a Dob utcában, újra érezhette, hogy van remény.

Egészen addig, míg a demonstráció el nem kezdődött.

A rendezvény gazdái, a Kettős Mérce képviseletében Papp Réka Kinga és aktivista társa bár egymásnak romantikusan „vállvetve”, de arányt és picit szerepet is tévesztve vezényelték le a forró hangulatú demonstrációt.

Minden tisztességes szándékukat és feltehetően jogos indulatukat is figyelembe véve, egy ilyen felháborító okból összeverbuvált tüntetést nem karon ülő gyerekkel üvöltünk megafonba, aki szegény, azon kívül, hogy semmi köze az egésznek, érthető nyűggel tompítja a mama önként vállalt hevületét, akaratlanul és kéretlenül disztingválva a közéleti szerepet, amiért összegyűltünk. Sajnos, talán tapasztalatlanságuk kán, de mértéket tévesztett a Mérce azzal, hogy gyújtó hangulatú transzparens mondatok helyett hosszú és az alkalomhoz kevéssé illően dagályos szimpátia-cikkeket olvastak fel az arcpirító eseményt kommentálva intellektuális finomkodással. Holott egy „Lázár takarodj!” s hasonló valószínűleg erősebb töltetet adott volna a demonstrációnak – vagy egy gyakorlott szónok.

Mindez sajnos a Kossuth téren lehelte ki a lelkét végleg, ahol egy hezitáló rendőrsorfal eltrappolása után birtokba vehette a teret a tömeg, de gyújtó hangú beszédek helyett lényegében annyira futotta a gyűlés háziasszonyától, hogy megtapsoltassa a tömeget önnön jelenlétéért és ezután búcsút vegyen tőle.

Nem kívánnánk semmilyen alantas és méltatlan erőszakot, zavargást, kritikára és célpontként hivatkozást jelentő cselekedetet senkitől. De azt már meg kellene érteni, hogy a Fidesz gátlástalan erőpolitikájával szemben nem lehet glaszékesztyűvel vívni. Győzni végképp lehetetlen.

Reményt ad, hogy mégis lehet mozgósítani embereket, akikben még él a tisztességtelen hatalmi játszmákkal szembeni indulat és felháborodás.

Októberben választás, V, mint vérbosszú helyett legyen V, mint győzelem.

V, mint Viktor helyett.

(HP)