|
|
|
Tweet |
|
|
|
Míg a két napja megalakult Magyar Családtudományi Társaság a házasság előtti szex ellen küzd, az EP képviselői a Vagina monológok című nagysikerű színdarabot adják elő az Európai Parlament Yehudi Menuhin termében.
A fenti két esemény egy mondatban való megemlítése sokakban ébreszthet kétségeket, ambivalens gondolatokat. Röviden így is mondhatnánk, míg az EP nyit, Magyarország zár. Nézzük először hazánkat, hogy vajon kiket és mi indíthatott arra, hogy tudományos keretek között akarják szabályozni az emberek szexuális kapcsolatait. Hogy mindezt uniós pénzből és állami támogatással, azt már szinte fölösleges hozzátenni, hisz e nélkül próbálkozni sem érdemes. A Magyar Tudományos Akadémiából már négy védnök is támogatja a kitűzött célokat, melynek alapító tagja a bősz magzatvédő, az Alfa Szövetség elnöke, Téglásy Imre. A Népszabadság cikkében olvashatjuk még, hogy az alakuló ülésen ott volt a társaság vezetője, Balásházy Imre, a Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet főigazgatója Tóth Tibor, a társaság alelnöke Farkas Péter, és Rónaszékiné Keresztes Mónika fideszes országgyűlési képviselő. A Magyar Családtudományi Társaságban és az őket támogatók között tökéletes az összhang. Ellenszavazat nélkül fogadták el az alapszabályukat, mely szerint a házasságot kell ajánlani a házasság előtti szexuális élet és az élettársi kapcsolat helyett. Azért a házasságot, mert etikai, szociológiai, pszichológiai és egészségügyi érvek szólnak mellette. A társaság indokai között statisztikai adatok is szerepelnek: "Magyarországon 42 százalékos a válási arány, évente több tízezer abortusz mellett a lányok hetven százaléka HPV-fertőzött, ami demográfiai katasztrófával fenyeget." (A válások száma Magyarországon az elmúlt 20 évben 24-25 ezer között mozgott és 2010 -ben 35 ezer házasságkötés volt. szerk.) A társaság nemcsak a házasság előtti szexet és az élettársi kapcsolatot tartja károsnak, hanem a melegek kapcsolatát és a "média általa sugallt emberkép botrányos primitívségét" is.
„Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik….”
Mi jöhet még? Vajon ki szeretné, hogy ilyen társaságok határozzák meg az unokáiknak, hogy hogyan éljék a nemi életüket? Mert szerencsére a gyerekeinkről már lemaradtak. Mit képzel az a sok farizeus, álszent, aki diktálni akar, alapvető jogokat korlátozva? A múltban sem működött a házasságok nagy része, csak nem volt média, viszont ott volt a vallásos, álszent, képmutató társadalom, aki kiközösítette az elváltakat és a házasságon kívül szült gyerekeket, a melegekről nem is beszélve. Ez lesz a hivatalos politika, hogy tilos a szex 20-25 éves korig, a manapság az iskolák után házasodó fiataloknak? Vagy majd a pasiknak szabad lesz az erre létrehozott kupikba járni, egy új ideologizálással? Muszáj visszamenni a 200 évvel ezelőtti korba? És ha valaki tinédzserként megéli a szerelmet, akkor jönnek majd a szankciók, amelyeket - a mostani tendencia alapján - várhatóan az alaptörvény kiegészítésévé tesznek? A házasságkötés jogi aktusától mióta válik egy párkapcsolat család intézménnyé, hiszen a család nem erkölcsi, hanem szociológiai kategória?! Az nagyon is rendben van, hogy néhányan közülünk egyesületi formában óhajtanak visszamasírozni a középkorba – menjenek isten hírével -, de az nagyon nincs rendben, hogy szexuális zavaraik, félelmeik szülte rögeszméik szerint szabályoznák gyermekeink, unokáink életét. Még szerencse, hogy miközben nálunk egyre szűkebbre zár az állami gépezet és szerteágazó robotkarjai, a világ meg nyit és a Vagina Monológok című darabot márciusban EP képviselők fogják előadni. Eve Ensler könyvében - amelyből a színdarab készült - minden korosztályból nők szólalnak meg, nyíltan beszélve első szexuális élményükről, erotikus fantáziájukról, az ellenük elkövetett erőszakról és a legintimebb testrészükről. Persze Az EP-ben is vannak ellenzők, akik vagy prűdek, vagy álszentek, vagy csak egyszerűen úgy gondolják, mint Werner Langen német kereszténydemokrata politikus, hogy a színháznak nem a parlamentben a helye. Martin Schulz, az EP elnöke azonban az ő nyomására sem vonta vissza engedélyét, amit a rendezvény megtartására adott ki. El tudják képzelni Kövér Lászlót, amint engedélyt ad arra, hogy ezt a darabot (vagy bármi mást) a mi országgyűlési képviselőink a parlamentben előadják? MA |
|
|
|