Jogi kisokos: A zálogjog érdekességei
2013-07-21 08:31:51

Jogi kisokos: A zálogjog érdekességei

A zálogjogra szeretünk úgy gondolni, mint valami egységes jogintézményre, amelyen belül lényegében csupán a jelzálogjogot és a kézi zálogjogot kell megkülönböztetnünk. A reformok eredményeként azonban ma már a zálogjog ennél lényegesen több fajtát (alfajtát) foglal magában, és mindegyik fajta megalapítható akár járulékos, akár pedig önálló zálogjog formájában: ingatlan jelzálogjog, lajstromozott ingók jelzálogjoga, általános ingó jelzálogjog, jogon és követelésen fennálló zálogjog, vagyont terhelő zálogjog, kézi zálogjog, óvadék.

 

A zálogjog két fő sajátossága, hogy járulékos jellegű és dologi hatályú. Ezek közül a járulékos jelleg nem érvényesül az önálló zálogjogoknál, a szigorúan vett dologi jogi jelleg pedig hiányzik a lajstromozott dolgokon alapított jelzálogjogon kívül az összes többi zálogjog-fajta esetében. A zálogjogi novellák által létrehozott új megoldások, lehetőségek célja az, hogy lehetővé váljék dologi biztosítékul használni minden fajta dologi és immateriális vagyonelemet, mégpedig a változatos piaci igények szerint különböző formákban.

 

Zálogjog alapítása a tulajdonjog egyik részjogosítványának, a rendelkezési jognak a gyakorlása, amelynek eredményeként dologi jog keletkezik. Hatályos jogunk szerint viszont, tulajdonjognak csak birtokba vehető dolog lehet a tárgya. Ebből következően zálogjogot is csak olyan vagyontárgyon lehetne alapítani, amely tulajdonjognak is tárgya lehet, és általában a tulajdonjog és az egyéb dologi jogok tárgyainak a köre megegyezik. Megtörik a kódex belső logikája azzal, hogy zálogjog alapításának lehetőségét a dolgokon túl kiterjeszti az átruházható jogokra és követelésekre is. A jog és a követelés eredendő természetét tekintve nem dologi jellegű.

 

A Ptk., elvileg helyesen, a zálogtárgy céljára szolgáló jogok és követelések számára azt a kritériumot határozza meg, hogy átruházhatóak kell, hogy legyenek. Ezzel lényegében azt mondja, hogy zálogjogi szempontból nincs speciális követelmény, de az olyan jog vagy követelés, amely a rá vonatkozó szabályok szerint sem forgalomképes, az ki van zárva a dologi biztosítékok köréből. Ahhoz, hogy a zálogjogi szabályozás megfelelően ráépülhessen a jogok és követelések státuszát meghatározó szabályokra, az lenne szükséges, hogy ez utóbbiakból egyértelműen kiderüljön, hogy (1) melyek azok a jogok és követelések, amelyek átruházhatóak, és, hogy (2) mi ezek átruházásának a módja.

 

A jogok és a követelések egyaránt immateriális jószágok, azonban alapvető különbség közöttük az, hogy a jogok abszolút, a követelések pedig relatív szerkezetű jogviszonyok. A zálogjogi szabályok ezt a különbséget figyelmen kívül hagyva, egységesen kezelik ezeket. A második novella, miközben a korábbinál jobban figyelembe veszi a követelések sajátosságait, az elzálogosított követelés jogosultja és kötelezettje közötti kétoldalú kapcsolatot, nem tükrözi kellően a jogok jellemzően abszolút szerkezetét. Ez a törvény alkalmazása során alkalmanként nehézséget okoz. A kodifikáció során differenciáltabb szabályozásra van szükség, annak érdekében, hogy megfelelően érvényesüljön a jogok és kötelezettségek természetében meglévő eltérés.

 

A jogok és a követelések jelentős része nem lajstromozott jószág, ebből a szempontból megegyezik a tipikus ingó dologgal. Az ilyen jogokon és a követeléseken zálogjog létesítésével kapcsolatban a jogalkotó három lehetőségből választhat:

(1) a zálogjog létrejön a zálogszerződés megkötésével,

(2) a zálogjog létrejöttéhez a zálogszerződésen felül szükség van a zálogjognak a zálogjogi nyilvántartásba való bejegyzésére, vagy

(3) ezeken felül a kötelezettet is értesíteni kell.

 

Az első megoldás összhangban van a követelések átruházása (engedményezés) esetén irányadó szabályokkal, amelyek szintén nem kívánnak semmi egyebet, mint a szerződés megkötését; e megoldásnak előnye az egyszerűség, hátránya viszont, hogy a zálogszerződésben részt nem vevő érdekeltek (sem a zálogkötelezett egyéb hitelezői, sem pedig az elzálogosított követelés kötelezettje) nem szereznek tudomást a zálogjog létéről. A második megoldás biztosítja az ingó zálogjoggal megegyező nyilvánosságot, azt azonban nem, hogy a kötelezett is tudomást szerezzen a zálogjogról, ami különösen azért probléma, mert a hatályos törvény a tudomásszerzésre tekintet nélkül a kötelezettet terhelő következményeket fűz a zálogjog alapításához. A harmadik megoldás a nyilvánosság és a zálogjogosult szempontjából az elérhető legnagyobb védelmet nyújtja, gyakorlatilag azonban lehetetlenné tenné nagy mennyiségű, esetleg egyedeiben változó és jövőbeni követelések (például az adós vevőivel szembeni összes követelés) elzálogosítását, ami pedig a gazdasági életben szokásos és egyébként a novella által is támogatott gyakorlat. A hatályos jog szerint tehát az immateriális javakon fennálló zálogjog – a zálogjog minden egyéb fajtájától eltérően – olyan zálogjog, amelynek létrejöttéhez nem szükséges semmi olyan aktus (átadás, bejegyzés), amely biztosítja azt, hogy a zálogjog keletkezése, illetve fennállása harmadik személyek számára felismerhető legyen.

 

A csendes és a nyílt elzálogosításnak a felek számára egyaránt vannak előnyei és hátrányai. Mivel azonban ezek az előnyök, illetve hátrányok elsősorban a zálogjogosult és a zálogkötelezett között oszlanak meg, nincs akadálya annak, hogy ezt a kérdést a zálogszerződésben rendezzék, megállapítsák az értesítésre és a dokumentumok átadására vonatkozó szabályokat. Így előírhatják akár azt is, hogy ennek haladéktalanul, már a kölcsönnyújtás előfeltételeként meg kell történnie, de rendelkezhetnek úgy is, hogy a kötelezett értesítésére csak később, bizonyos feltételek bekövetkezése esetén kerül sor. Bármelyik megoldás általános érvényű kötelező előírása indokolatlan lenne, a gyakorlat számára fontos esetekben szükségtelenül nehezítené a zálogjog alapítását. Ezzel kapcsolatban a jogalkotói mulasztás csupán az, hogy a törvény nem mondja ki egyértelműen, hogy a kötelezett értesítésének elmulasztásából fakadó kockázatok a zálogjogosultat terhelik, az elzálogosított követelés kötelezettjét a zálogjoghoz kapcsolódóan bármilyen kötelezettség vagy felelősség csak azt követően terhelheti, hogy értesítést kapott a zálogjog megalapításáról.

 

Problémának látom viszont azt, hogy a jogalkotó egy olyan zálogjogot hozott létre, amelynek a fennállásáról a kötelezetten kívül érdekelt harmadik személyek sem szerezhetnek tudomást. E zálogjog nyilvánosságának hiánya azt eredményezi, hogy sem a követelés későbbi megszerzői, sem más hitelezők nem tudnak független forrásból informálódni az adott jog vagy követelés elzálogosításáról. A zálogjogi nyilvántartás közel sem nyújt teljes biztonságot, de a bejegyzés konstitutív hatálya miatt a tekintetben bizonyos lehet az érdeklődő, hogy bejegyzés hiányában – legalábbis harmadik személyekre kiterjedő hatállyal – nem áll fenn zálogjog. Jog és követelés esetében ez a lehetőség (néhány lajstromozott jog kivételével) nem áll az érdekeltek rendelkezésére. Ennek oka nem világos, a jogoknak, illetve követeléseknek a dolgokhoz képest nincs olyan sajátosságuk, amely ezt a különbségtételt indokolja. Éppen ellenkezőleg, az ingó dolgok rendes gazdálkodás körében való átruházása általában a zálogjog megszűnését eredményezi, a jogok és követelések átruházása esetére nincs hasonló szabály, tehát elvileg, e zálogjog esetében a dologi hatály erősebben érvényesül, mint az ingó dolgok esetén.

Ez nem okoz problémát akkor, ha a felek megelégszenek azzal, hogy zálogjognak csupán kötelmi jogi hatálya legyen. A forgalom biztonságához fűződő érdekek azonban azt követelnék, hogy ez a zálogjog is bejegyzés révén nyilvánosságot kapjon akkor, ha a felek dologi jogi hatályt kívánnak biztosítani számára.

 

A hatályos szabályozás szerint a jogon, követelésen alapított zálogjog érvényesítésének feltétele, hogy a kötelezettet a zálogjog megalapításáról értesítsék. E szabály kétirányú üzenetet tartalmaz: egyértelművé teszi, hogy a zálogjog megalapításához nem kell a kötelezettet értesíteni, a zálogjog érvényesítéséhez viszont ezt előírja. Úgy gondolom, hogy ez a rendelkezés mindkét funkciójában felesleges. Továbbá, e szabály nincs tekintettel a jogon és követelésen fennálló zálogjognak arra a sajátosságára, hogy a zálogjog érvényesítése kétféle módon történhet: akár a jog vagy a követelés értékesítése, akár pedig a kötelezettel szembeni fellépés útján. Ha a zálogjogosult a kötelezettel szembeni fellépést választja, természetesen erről – külön jogszabályi előírás nélkül is – értesítenie kell őt, e nélkül a követelés érvényesítése el sem képzelhető. Ezt az esetet az engedményes és a kötelezett közötti jogviszonnyal megegyezően kell rendezni, hiszen a zálogjogosult az elzálogosított követelés jogosultjaként lép fel a kötelezettel szemben. A követelés engedményezése esetén azonban a kötelezett értesítése nem feltétlenül szükséges, hiszen számára közömbös, hogy az engedményes a zálogjog érvényesítése során vagy kereskedelmi ügylet keretében szerezte meg a követelést. A zálogjog létesítésének az a törvényi feltétele, hogy a követelés átruházható legyen; a követelés engedményezésének pedig nem feltétele a kötelezett értesítése. Ezért az adóssal szembeni speciális értesítési kötelezettséget törölni kellene.

 

A jogalkotói cél egyértelműsége ellenére, a zálogkötelezett által a zálogjog tárgyát képező joggal, illetve követeléssel kapcsolatos nyilatkozataira vonatkozó szabály jelentése nem világos. A jogirodalomban két ellentétes értelmezéssel találkozhatunk. Salamonné és Leszkoven álláspontja az, hogy a zálogkötelezettnek a jogszabályi tilalomba ütköző jognyilatkozata a zálogjogosulttal szemben hatálytalan, nem érinti a zálogjogosultnak azt a jogát, hogy az elzálogosított jogból, illetve követelésből kielégítést keressen. Ezzel szemben, Zámbó Tamás szerint az ilyen magatartás a zálogjogosulttal szemben is hatályos, de kártérítési kötelezettséget eredményező szerződésszegés. Talán érdemes hozzátenni, hogy Eörsi szerint az akkori jog alapján is az volt a helyzet, hogy „a zálogkötelezett az elzálogosított követelés vagy jog felett a zálogjogosultra kiható hatállyal nem rendelkezhet”, amin õ azt értette, hogy az ilyen rendelkezés nem hat ki a zálogjogosultra.

 

Abból kell kiindulnunk, hogy a zálogjog a zálogtárgyból biztosít kielégítési lehetőséget, és megszűnik, ha a zálogtárgy elpusztul. A zálogfedezet védelmére irányuló szabályok ezt kívánják megelőzni, de ezeknek a szabályoknak a zálogszerződés felein kívüli személyekre nincs hatályuk. Harmadik személyek helytállási kötelezettségét a zálogjog dologi hatálya, a fedezetelvonó szerződés relatív hatálytalansága és a kártérítés szabályai a szükséges és lehetséges mértékben megteremtik. Amint fentebb erről már szó volt, a felek döntésén múlik, hogy értesítik-e és, hogy mikor értesítik a kötelezettet a zálogjog megalapításáról. A zálogjogosultnak, akárcsak csendes engedményezés esetén az engedményesnek, tisztában kell lennie azzal, hogy az értesítés elhagyása bizonyos kockázatokat rejt magában, amelyeket neki kell viselnie, illetve megpróbálnia kezelni a zálogkötelezettel való viszonyában (például megfelelő szerződéses kikötésekkel és a zálogkötelezett gazdasági tevékenységének folyamatos figyelemmel kísérésével).  Az új szabályozás során egyértelművé kell tenni, hogy a zálogjog megalapítása az értesítést megelőzően az elzálogosított követelés kötelezettjét semmilyen módon nem érintheti, és a zálogkötelezett által ebben az időszakban hozzá intézett jognyilatkozat hatályát sem lehet megkérdőjelezni. Nem változik a kérdés megítélése abban az esetben sem, ha a jövőben a követelésen alapított zálogjogot is be kell jegyezni a zálogjogi nyilvántartásba; nem várható el ugyanis egy adóstól sem, hogy naponta ellenőrizze, vajon nem alapított-e a hitelezője zálogjogot a vele szembeni követelésén.

 

Jövőbeni követelés elzálogosítása esetén is hasonló a helyzet, hiszen ilyenkor feltételes zálogjogról van szó, amely csak akkor hatályosul, amikor maga a követelés létrejön. Amíg ez meg nem történt, addig a zálogjogosultnak is számolnia kell azzal a kockázattal, hogy a zálogjoga esetleg soha nem jön létre. Ha például a zálogkötelezett egy vállalkozó, aki nem köti meg vagy felmondja a jövőbeni követelés alapjául szolgáló szerződést, akkor a zálogjog tárgyaként megjelölt követelés nem fog létrejönni, nem mondható az, hogy a zálogkötelezett e nyilatkozatainak nincs hatálya. A jognyilatkozat relatív hatálytalanságának ilyen esetekre való érvényesítése azt jelentené, hogy a kötelezettség az elzálogosított követelés kötelezettjét a zálogjogosulttal szemben annak ellenére terhelné, hogy ő a neki járó szolgáltatást nem, vagy nem teljes mértékben vagy nem hibátlanul kapta meg. Ilyen fajta helytállási kötelezettség azonban nem vezethető le a zálogjog szabályaiból. Itt is érvényesülnie kell az engedményezésnél ismert elvnek, hogy az ügylet nem teheti terhesebbé a kötelezett kötelezettségét. A zálogjogosult bizonyos jogokat szerez a zálogkötelezettet megillető követelés tekintetében, de egyebekben a jogviszony tartalma nem változik. Ez azt jelenti, hogy – bár a törvény erről nem rendelkezik – az elzálogosított követelés kötelezettjét is megilleti a zálogjogosulttal szemben a kifogásolás és a beszámítás joga, ugyanúgy, mint engedményezés esetén az engedményessel szemben. A fentiekből az következik, hogy egyértelművé kell tenni, hogy a törvény szóban forgó szabálya a zálogkötelezettnek szóló tilalom, amelynek megsértése a zálogszerződés megszegését jelenti, de – hacsak egyúttal a fedezetelvonás tényállása nem valósul meg – nincs hatálya az elzálogosított követelés kötelezettjével szemben, azaz nem eredményezi azt, hogy a zálogkötelezett jognyilatkozatai hatálytalanok a zálogkötelezettel szemben.

 

A zálogjog létesítése módosítja az elzálogosított követelés kötelezettjének a teljesítés módjára vonatkozó kötelezettségeit, mégpedig annak ellenére, hogy ez a személy a zálogszerződésben nem fél.  Ráadásul e szabályok megfogalmazásából úgy tűnik, hogy e változások beállnak önmagában a zálogszerződés megkötésével, függetlenül attól, hogy a zálogjog létrejöttéről ő tudomást szerzett-e. A követelés elzálogosításához sok tekintetben hasonló ügylet az engedményezés, ezért úgy gondolom, hogy a követelés elzálogosítását az engedményezéssel összhangban kell szabályozni. Az engedményezés esetén alapvető szabály, hogy a kötelezett, addig, amíg az engedményezésről értesítést nem kapott, az eredeti jogosultnak, illetve az õ rendelkezése szerint jogosult teljesíteni. Úgy gondolom, hogy jogalkotási hiba, hogy a fenti zálogjogi szabály nem csupán arra a kötelezettre vonatkozik, aki értesítést kapott a követelés elzálogosításáról. A másik alapelv az engedményezés területéről, amit nyilvánvalóan nem lehet figyelmen kívül hagyni a követelés elzálogosítása esetén sem, hogy az engedményezés nem teheti súlyosabbá a kötelezett helyzetét. Az elzálogosított követelés teljesítésére vonatkozó szabályok tartalma bizonytalan, és nehezen hozható összhangba e követelménnyel.

 

Úgy gondolom például, hogy a két jogosultnak a részükre való együttes teljesítésből adódó esetleges többletköltségeket viselnie kell, és a kötelezett mindaddig megtagadhatja a teljesítést, ameddig a teljesítés pontos módja és a költségek viselésének kérdése nincs rendezve.

 

Részlet Gárdos István: A zálogjog felülvizsgálata a polgári jogi kodifikáció keretében című tanulmányából.

Megjelent: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó gondozásában, Polgári jogi kodifikáció című, kéthavonta megjelenő kiadványában.

 

Folytatjuk.

 

Doody