Jogsértő állapotok a BKK alvállalkozóinál - az LMP szerint
2014-07-28 13:33:24

Jogsértő állapotok a BKK alvállalkozóinál - az LMP szerint

Az LMP úgy tudja, hogy szürkefoglalkoztatás, csökkenő bérek és akár havi 400 órás munkaidő jellemző a Budapesti Közlekedési Központ alvállalkozóinál, és a jogsértő állapotok a központ tudtával és beleegyezésével állnak fenn. Csárdi Antal, az ellenzéki párt fővárosi szervezetének szóvivője a Klubrádiónak megerősítette: dokumentumokkal tudják igazolni állításaikat.

 

Az ellenzéki párt politikusa elmondta, hogy volt és jelenlegi dolgozók keresték meg őket, hogy felhívják a figyelmet a visszaélésekre. Az LMP egyelőre nem tesz feljelentést, a fővárostól mint tulajdonostól várják, hogy megtegyék a szükséges lépéseket, és személyi felelősségre vonást is követelnek a BKK-nál, mert szerintük elképzelhetetlen, hogy a cégnél ne tudnának róla, hogy az alvállalkozók milyen körülmények között dolgoztatnak embereket. A BKK egyelőre nem reagált a kérdéseinkre.