Kiknek javasolt mindenképpen az egészségügyi maszk viselésére törekedni?
2020-07-23 21:13:17

Kiknek javasolt mindenképpen az egészségügyi maszk viselésére törekedni?

Rámutatunk tehát arra, hogy mikor, milyen élethelyzetekben elkerülhetetlen egészségügyi maszkot viselni, már csak szimpla egészségügyi megfontolásból is.


Akik légúti megbetegedés tüneteit tapasztalják saját magukon

 

Amikor köhögést, tüsszögést, illetve orrfolyást tapasztalunk magunkon, akkor érdemes körültekintőbben odafigyelni a testünk jelzéseire. Emellett pedig az is kiemelten fontos, hogy a környezetünkben tartózkodókra is fordítsunk figyelmet. Avagy mindenképp viseljünk egészségügyi maszkot, ha úton vagyunk, forgalmas helyen tartózkodunk, illetve másokkal beszélünk. Gondoljunk arra, hogy fordított

helyzetben minden bizonnyal mi is elvárnánk ezt a fajta figyelmességet másoktól.

 

Ez a proaktív hozzáállás persze lehet túlzott óvatosság is. Ez ugyanakkor még mindig jobb megoldás, mint egy esetleges további fertőzés kockázata.


Akik a munkájuk miatt rendszeresen sok emberrel kerülnek kontaktusba

 

Természetesen számos olyan munkakört sorolhatnánk fel, amelyeket nem lehet otthonról megoldani, az ellátásuk mindenképp igényli a fizikai jelenlétet. Ezzel pedig együtt jár a másokkal folytatott interakció, ami a járványhelyzetben magában hordoz némi rizikót. Ennek szellemében mindenképp javasolt beszerezni és rendeltetésszerűen használni a megfelelő szabványú egészségügyi maszkot. Az FFP2-es, illetve N95-ös maszkok már kellőképpen ki tudják szűrni a levegőből az apró kórokozókat.

 

Ezáltal segíthetnek, hogy ne lélegezzük be óvatlanul a bacilusokat, illetve másokat se fertőzzünk meg. Ezzel a tudatos hozzáállással pedig úgy koncentrálhatunk a feladatunk ellátására, hogy közben nem leszünk kitéve fokozott veszélynek.


Akiknek tömegközlekedésen szükséges utazniuk, illetve forgalmas helyen kell ügyet intézniük

 

Akkor, amikor a koronavírus-fertőzés bizonyítottan jelen van a társadalomban, célszerű minimalizálni a társas érintkezéseket, amennyire csak tudjuk. Persze akadnak olyan élethelyzetek, amikor muszáj emberek közé mennünk.

 

Időről időre ugyanis muszáj bevásárolni a szükséges élelmiszereket, illetve el kell intézni az ügyeinket a bankban vagy a közigazgatásban. Orvoshoz kell menni, ha fáj a fogunk, vagy épp a gyógyszereinket szeretnénk feliratni magunknak.

 

Ilyenkor nincs mit tenni, el kell hagyni az otthonunkat. Fontos azonban, hogy mindezt kellő körültekintés mellett tegyük meg. Ennek pedig az egyik alapfeltétele a megfelelő besorolású egészségügyi maszk rendeltetésszerű használata.