Születőben a rend- Sajátos módszerek a bliccelők ellen
2013-01-08 17:14:25

Születőben a rend- Sajátos módszerek a bliccelők ellen

 A már érvényben levő, és még bevezetésre váró intézkedések alapján a jövőben nagy rend várható a tömegközlekedésben és az utakon is. Már ami a fizetési fegyelmet illeti majd,hisz az állam által megbízott szervek bilinccsel, gumibottal és gázsprayvel is felvehetik a harcot a villamoson, a vonatokon és az utakon is.

 

 

Mint arról már beszámoltunk a BKK mituán emelte a vonaljegyek és bérletek árát, újabb közterület felügyelőket állított szolgálatba, hogy a bliccelőket megfékezzék. A felügyelők az eddigi gázspray mellett gumibotot és bilincset is kaptak, hogy megvédjék magukat az agresszív potyázók ellen.

2012. májusában együttműködési megállapodást kötött  MÁV Zrt. és a Terrorelhárítási Központ , erről írt a nol.hu.

Az együttműködés a MÁV és a TEK alapfeladatainak ellátását, a közösségi közlekedés, a vasúti infrastruktúra védelmét, a rendkívüli helyzetek megelőzését, kezelését és elhárítását támogatja.

A megállapodás célja  a vasúti infrastruktúra biztonságát veszélyeztető terrorcselekmények és más rendkívüli helyzetek megelőzése, a védett személyek utaztatása és a különleges vasúti szállítások biztonságának elősegítése. Az együttműködést közös szituációs gyakorlatok, a vasutasok számára tartott konfliktuskezelési, valamint a TEK kollégái számára tartott vasúti  képzések is erősítik.

 

Decemberben az index pedig arról számolt be, hogy az Autópálya Kezelő (AAK) felállíthatja saját rendőrségét a készülő új útdíjtörvény szerint. Így a közelgő nyártól az díjellenőrök a villamoson dolgozókhoz hasonlóan gumibotot, könnygázt, és bilincset használhatnak, hogy megállíthassák, megbírságolhassák a matrica nélkül közlekedőket, illetve, hogy visszatartsák a nem fizető járműveket. Így abban az esetben, ha például a megállított gépjármű vezetője nem akarná megmutatni forgalmi vagy vezetői engedélyét, akkor jogosak lehetnek a „finomabb” kényszerítő eszközök, ha nincs a közelben éppen karhatalmi segítség.

 

Az index írása szerint a tervezett útdíjtörvény passzusai alapján az ÁAK köteles lesz „együttműködni a titkos információgyűjtésre, illetve titkos adatszerzésre” felhatalmazott szervezetekkel. Az is benne foglaltatik, hogy, a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a terrorizmus ellen harcoló szervezetek „beléphetnek” a sztrádatársaság adatbázisába, és minden jármű adatát, fényképét, illetve úthasználata helyét, idejét egyaránt rögzíthetik majd.

 

Ami nem világos, hogy eddig is kaptak büntetést a bliccelők, s nem is keveset.

S nem lehet tudni, hogy az erősebbnél nem akad-e valahol egy még erősebb, hogy a gumibottal szemben nem kerül-e elő egy pisztoly, s hol az önvédelem határa, és hol kezdődik az erőfitogtatás, a céltalan erőszak. Felrémlik a jövő víziója, mikor a villamos- vonat kapaszkodóhoz vagy a gépkocsi volánjához bilincselt emberek fotói járják be a világhálót, s megkezdődnek a parttalan perek, hogy jogos volt –e az eljárás vagy éppen nem. Vagy előfordulhat az is, hogy egy elfoglalt, feledékeny képviselő jegy nélkül ugrik fel egy járműre… Bár utóbbi erős fikciónak tűnik. Talán ettől rend lesz, de az is lehet, hogy József Attila sorait ismételgetjük:

„…Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
  Lelkem nem ily honos…”